Janus: Katt-éter /Reflexvers, Artur barátomnak/

 

Beteg szíved rekedt dobbanása

gyenge jelet suttog a világra,

mellkasodban hódít a szorongás,

gubbaszt a kedved, odalett  a zsongás.

A bordarács bezár, vagy csak megvéd?

fogoly a szíved ,fegyőr lett az elméd,

emlékek bilincse oldalán csörög,

és az  éned pereg, mállik, mint a rög.

Beteg szíved rekedt suttogása

furcsán visszhangzik a betegszobába’

fehér fény esik le a zöld ruhákra,

a katéterre, mely az artériába

befúrja magát  és a szívedig jut,

és csinál az életnek nagyobb kaput.

Beteg szívednek szűnik rekedtsége

arcod sivatagán már a rózsa vére

arcpírt éltet, és szemedbe a fények

sietve, loholva végre hazatérnek.

Katéter dróton csicsergő szív hintáz,

dobbanást, heves szívverést trilláz,

a semmi ága üres, nincs ki ott vacog,

csak szívdobbanásra vibráló csillagok.