évelő

 

sápadó ablakon

jégvirágok nyílnak

szirmokon átdereng

a sárga holdsugár

és a fagyvirágok

a csend vállán sírnak

mikor a kéményből

a tűznek füstje száll

 

rád gondolok fagy szorít

lélek reped szív rian

nincs isten ki megsegít

ajkam szorítja fogam

serken a vér íze fáj

kínom könnyek közt nyelem

halál s köztem akadály

mért nem ölsz meg szerelem

 

olvad a hó tél szökik

ibolya kel fű közül

szirma fénybe öltözik

bibén méhnek csókja ül

rügy mosolyán hófehér

meggyfavirág születik

sóhajával fut a szél

alma szilva követik

 

rád gondolok leszel tű

szívbe öltő fájdalom

minden öltés gyönyörű

reménytelen bámulom

érzést hímző gondolat

szívfalára odavarr

szemed szád az arcodat

mindazt mint a vágy akar

 

pipacs pirul búzaközt

álmosan ring a kalász

fönn az égen sas köröz

bodzabokor hadonász

kakukk röppen odaszól

évet ígér a csibész

fácán riad valahol

még a nap is odanéz

 

rád gondolok fut a tűz

minden sejtem ég lobog

pokol falára kitűz

jön az ördög  vicsorog

kínjaimból verset ír

és kántálja Lucifer

de nem jut még puha sír

melybe testem lehever

 

rozsda marta falevél

keringőzve földre száll

hideget hoz már a szél

v alakban sok madár

kökény kékre fagy lehel

sárga fűközt jár a dér

elbújik ki élni mer

szállingózva itt a tél

 

rád gondolok mindig

múlnak az évszakok

fut a perc az óra

lassan elfogy időm

mély ránc fölött ősz haj

vének a mondatok

csak te maradsz örök

nem ölelt szeretőm