Borús ég alatt merengve

janus•  2024. március 30. 18:43  •  olvasva: 35

Felhő házak tövén szűk égi utcán,

Magányba karolva néz reám a hold,

Tompa fényű csillag hunyorog némán,

A táj elborít lassan, s magába húz, felold.

Nem vagyok több csak szobor, fekete árny

A múlt köti gúzsba bágyadt mozdulatom,

Emlékezés szívemhez bújik, nyílik a szárny,

Legyőzve a dacos büszke időt, haza utazom.

Ragyogó fény fogad, kedvenc hársfám virít

Legfelső ágán megbúvó szerelmes gerle pár,

Szelíd szellő futkos, de lassítva hajamba simít,

A bodza bokor integet tövén délceg fácánkakas áll.

Mezőn szárnyalok, s úgy nézem a kamillát, bogáncsot

Mint más a ragyogó aranyat, tündöklő ékkövet,

Mert nekem kincsek ők, lélegző eleven gyémántok,

Köztük nőttem fel, lényük lelkem ruhájában szövet.

Eső csapkodja arcom, a múlt hirtelen a jelenbe vet

A hold magára zárta fekete függönyös égi ablakát,

Közelgő vihar előre küldte harcosát, a bősz szelet,

Ki magával hozta a múlt, s a jelen édes hársfa illatát.

 

2006.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

janus2024. április 2. 17:36

@szalay: Köszönöm István! :)

szalay2024. április 2. 08:52

Szépséges természet képek !!
üdv

janus2024. március 31. 13:42

@liketorn: @ezerszingomba: @Animanongrata_: Sziasztok! Nagyon köszönöm! Üdv. Janus

Animanongrata_2024. március 31. 08:27

Tucc nagyon :)

ezerszingomba2024. március 31. 05:47

Ilyen, ezt látom én is - a hársfa elröpít.

liketorn2024. március 31. 00:07

Még ha költői túlzás lenne, akkor is szépséges volna. Otthon mindenki úr és szolga. De itt inkább kóbor vendég az alany.