Janus blogja
lázálom
Apa, gyere, fektess le kérlek,
gyújts fényt, látod, hogy félek?!
Apa, gyere itt az ágyam széle,
miért nem látlak?! Ülj ide végre!
Apa, mesélj, valami szépet mesélj,
olyan hideg, nyirkos ez az éj,
apa, szomjas vagyok, ég a szám,
furcsa forróság ez, tán ég a ruhám?!
Homlokomra tedd hideg kezed,
apa, nem látom arcod, a szemed.
Ki fényen lép felém, az te vagy apa?!
Mért fehér rajtad a cipő, a ruha?
Nagyapa is eljött mondd, az hogy lehet,
mama is, bátyám is?! Jaj a könnyeket
had töröljem le, így ne lássatok,
apa mondd, most én is meghalok?
elszendergő
fény festi a sápadt jeget
fenyőfáról szárny integet
cinke repül ágról ágra
le a földre kis morzsára
lábak előtt van a morzsa
kabát ujjban kéz mely szórja
nagy sapkából két szem ragyog
hideg szélben is mosolyog
apó csoszog zacskó csörög
lépte alatt avar zörög
galamb kering veréb cserfel
mind boldog az eledellel
padra ül a nagy kabátos
teste fárad lelke álmos
keze lazul a mag pereg
és az öreg elszendereg
álma könnyű szárnyon lebben
szíve halkul fagyos csendben
lábujjhegyen lép az alkony
jön az este ő se talpon
holdat fest az éj az égre
millió könny csillagfénye
veréb cinke gerle galamb
szárnya zúg mint a nagyharang
szendergésből örök álom
lélek hintáz fenyőágon
fény festi a sápadt jeget
ég kapuján apó siet
téli éj
ködbe bújt hófehér
fagy festette fák
ága közt szél zenél
holt melódiák
talp alatt zúzmara
szilánkja sikolt
serkenő vérsara
gyász feketefolt
csendgyöngyöt fűz az est
tűje hallgatás
lehelet mintát fest
egy elhalt suttogás
a hold kerek radír
az égen maszatol
és lukad a papír
de befesti a toll
mit fog az éj keze
s mártja fellegvérbe
és komor fekete
cseppen a vidékre
tél
halkan lép az este puhán
fák árnyékában oson
úgy mint egy indián
kúszik át a bokrokon
felleg sóhajt pihe száll
lassút táncolva kering
és hófehér már a váll
s vállon a farmering
rózsán a december csókja
megsápadt vörös bimbó
faggyal öleli hódolója
s jégbe zárva a flamingó
nincs szín mind ellopta
a tél egyre csak meszel
s a kökény mint hugenotta
bújik s kéken énekel
és nincs tovább beteljesül
elborít befed mindent a fagy
hideg kint szívemben belül
jégben minden s telem te vagy
november 28
eső hull ázik a november
menetel a szürke percek hada
bujkál a fény kilépni nem mer
hideg sárban vakon a pocsolya
varjak ülnek a görnyedt csenden
néma a csőr szárny se lebben
nagy V alakban fönn az égen
darvak úsznak a messzeségen
lépek a kapun hajló rózsaág
töviséről hull rám a könny
szúrós valóságról a jóság
mosolygok törik a közöny
élettelen vörös rózsabimbó
fakó zöldön tövisen ringó
se lepke se gyors röptű dongó
a november nem egy zsibongó
valaha rég pont ezen a napon
talán ilyen volt a november vége
eső mosta a születésnapom
míg testemet édesanyám vére