Janus blogja
átfutott
átfutott rajtam
szívemen lábnyomok
vénámban eremben
száradó sár futóhomok
átfutott rajtam
mindent előzve elől
nem tudom mi ez
de sejtem hogy megöl
lábnyomok száradnak
szívem ócska falán
őriz egy képet
elfáradt retinám
félig ülsz
félig fekszel az ágyon
benned a halál
szövi árvaságom
hideg a kezed
tekinteted fénytelen
ahogy rám zuhan
szempilla réseken
átfutott rajtam
szívemen lábnyomok
huszonöt évnyi kín
megannyi sirató sorok
vénámban eremben
apad az élet vize
s ha elfogy mindegy
hogy az ember hisz-e
szívemről a lábnyomok
futnak a semmibe
Pinokkió (diktát-orr)
vér ízű perceket
fogaskerekek rágnak
emléket emészt az idő
kik eszméket szavaltak
ma csak félre dumálnak
bő zsebükben jelen és jövő
érintő képernyő
gyorsan keres és talál
sorolva hazugságaid
vélt szabadságharcod
vége kínos önhalál
csak nyakunkat szorítják álmaid
Haza-adás (gólon innen gólon túl)
ma még diadal
mindenki magyar
eggyé lesz a nép
szürcsölt gólöröm
négyzeten köbön
ami csúf is szép
boldog nemzetem
völgyekben hegyen
tapsoló tenyér
hétköznap pofon
üres stadion
alamizsna bér
elfocizva már
termőföld határ
és a Balaton
közpénz szöktetés
az állam már cserés
magánvagyon
mily nagyok vagyunk
labdád rugdosunk
tolvajunk nevet
minden csupa báj
vakság és homály
korrupt élvezet
cirkusz fut megint
józanész legyint
választásra vár
megkerülő csel
király remekel
trükkben nincs határ
éjreggel (látomás)
kész az árnyékok rácsa
sajgó zene szól
felsír egy brácsa
fenn az égi házban
kitört egy ablak
csillagszilánkok
a földre zuhannak
fűszálak között nő
a tövises bánat
mezítláb sétálva
az álmok idejárnak
felszisszenő fájdalom
s vértelen sebek
kattogó vonatzaj
elé fekszenek
a kiszáradt tollak
s a szűz fehér lapok
jó lenne ledőlni
de állva maradok
mint egy szeg feje
a horizont mögött
kihúzta az ébredés
s a Nap fényt nyögött
a tegnap halálát
feledi a máma
a jövőm vánszorog
mászom utána
törik szakad
az árnyékok rácsa
remény fest eget
kék és narancssárga
játszik együtt
pipacsfejre ülnek
valami csodafény
s tücskök hegedülnek
még sincs
vacogó zajokon
hideg sötét kabát
a csend
nyirkos ragacs a messzeség
s benne vergődik
a derengés
szél radíroz
fellegek kopnak
és az egyik mögött
túlérett meggy a nap
árnyékok oldódnak
és arra gondolok talán
mégis van Isten
de eszembe jut hogy tegnap
gyerekek égtek benn egy házban
és hiába a napfény
hideg sötét kabát a csend
rám adta valaki