Janus blogja

janus•  2020. augusztus 2. 00:29

Vagy megbocsásson

 

Nem is volt alagút,

és nem is volt fénye,

sóhajom sava mart

csillagot az égre,

hogy legyen egy ablak,

hogy az isten lásson,

vegyen észre, öljön!

Vagy épp,  megbocsásson.

 

Megpihenek lassan

leteszem keresztem,

vágyam elhajítva,

közöny között fekszem,

remény ravatalon

való rágja álmom,

hol az isten?! Öljön!

Vagy épp, megbocsásson.

 

Istent emlegetem,

mit tudunk egymásról?!

Ő mindig a mennyben,

én gödörben párszor,

ő nem nézett le rám,

hogy magához rántson,

gyakran kértem, öljön!

Néha, megbocsásson.

 

Mit éreztem bűn-e,

sorsom bűnös sorsa?

Hogyha lenne isten,

ő majd bizonyítsa,

tisztaság, mi bennem

fénylett édes lángon,

nem volt még a földön,

öljön! Ne bocsásson.

 

janus•  2020. július 23. 22:28

első

 

túl vagyok az első halálon

kihülve mozdulatlan fekszem

elbújt dobbanások ülnek

a lengő ágabogas csenden

 

semmivé válva a semmiközt

visszahulnak rám a betűk szavak

mint esöcseppek peregnek

tócsák lesznek majd befagyott tavak

 

elenged az idő már nem szorít

kisimulnak a vén tenyér ráncai

az élet túl komoly súgja halkan

és már nem enged  játszani

 

hangtalan szárnyú sötét kering

leszáll az ágabogas csendre

hatalmas fekete  árnyék zuhan

rögöt vet és eltemet az este

janus•  2020. július 19. 00:07

Láncöltés

 

Este varrja be a láthatár sebét,

fényvércseppek a fűben szerteszét,

hegyek csúcsán megcsillan a tű,

fénye fájdalom, mégis gyönyörű.

Utolsót ölt, vén keze nem remeg,

sötétben úsznak  lomha fellegek,

bokrok zizegése, madarak dala,

elhalkulnak, és száll a csend pora;

viszi a szél, és mindent  befed,

e végtelen csendbe suttogom neved,

perzsel,  tüzet gyújt a suttogás láza,

lángra kap, ég, a kiszáradt vágya

a testnek, a szívnek,  vagy a léleknek?

Oly mindegy, hisz mind, mind tévednek,

seb vagyok csupán, mi láncöltéssel tele,

mondd,  a szerelem mit kezdhet vele?

 

janus•  2020. július 5. 22:26

Július

 

Házfalának dől a nagy meleg,

alkony vállán délután piheg,

nagy szita a felleg tarka ég,

megszűrt napsugár már csak maradék.

 

Szellő szendereg, rigófütty sehol,

nyárfa csúcson csendesség honol,

 lába lengve lóg, széke zöld levél,

fönn a koronában bíbor üldögél.

 

Rózsaszín szitál, kékkel elvegyül,

ég peremén a nap lüktet sebül,

magány ölte vágy, izzó fájdalom,

a síkon vérzik el, hajló ágakon.

 

Fekete az ég, gyásza, csendje süt,

könnyes csillagszem körbe mindenütt,

lassan bandukol a tejút köd porán,

egy díszes üstökös, mint egy mohikán.

 

https://www.csillagaszat.hu/wp-content/uploads/2010/06/20100611_ustokosok_mas_naprendszerekbol_2.jpg

janus•  2020. június 28. 23:42

Tiszavirág

 

fénysugarat karcsúsít egy felleg

mielőtt a folyó színpadára lép

s apró örvény peremén billeg

melynek habjaiból rönk széle tép

 

milliónyi lét libbenő szárnya

kergetőzve zsong légben és vízen

megtörik a fény az élet szivárványa

hogy a heves nász csöndes gyásszá legyen

 

néhány óra volt csak  néhány óra

míg önfeledt táncban az élet fogant

három évnyi álom vált ma valóra

s csillogó bölcső lett a néma hant

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom