Prózák és kalandok kettő

Az utak körbe futnak (Mai mese)

 

A budapesti fapóktól innen, de a Zakkant Macska fogadón túl, élt egy vézna kisfiú. Höbinek hívták. Történt egyszer, hogy azon gondolata támadt, meglátogatja édesapját. Meglepetést akart okozni azzal, hogy egyedül megy. Büszkén nyitott be az ajtón, de ami fogadta, nagyon elszomorította. Apukája az ágyban feküdt és alig lélegzett.

- Apa baj van?!

- Nincs semmi, Höbikém, csak a szívem…

 

Szegény kicsi Höbi, csak ült lesújtva az édesapja ágya mellett. Nem tudta, mitévő legyen. Bánatában már csak a falon szaladó pókot figyelte.

 

- Figyelj ide kiccsávó! Menj el a kristálydomb mögé. Ott találsz egy narancsszínű gólyahírt, azt főzd meg és itasd meg a faterral. Most meg mi van? Nem láttál még hétlábú pókot? Gyerünk, húzzál bele! Tudom, hogy érted amit mondok.

- Hát… izé… tényleg. De hogy lehetséges ez?

- Úgy, hogy az apád fia vagy. Csak ő már felnőtt és már nem emlékszik ránk.

- Ránk?

- Na jól van, elég a dumából. Menj el addig a sokszögű víztoronyig, ahol régen a Dorka kutyát, azt a mihasznát sétáltattátok. Ha odaérsz, háromszor kerüld meg. De ne sétálva, hanem fél lábon ugrálva. Bal lábon, balról jobbra. Megjegyezted?

- Meg.

- Akkor sipirc.

 

Höbi rohant, ahogy a lába bírta, míg egészen a sokszögű víztoronyhoz nem ért. Ott végrehajtotta, amire a hét lábú kaszás pók utasította, majd megállt. Nem történt semmi. Már épp kiült volna arcára a csalódás, amikor valami szőrős kéz kinyúlt a toronyból és berántotta magához.

- Nem látott meg senki? Nem hát. Hogy is láthatott volna, hisz profi vagyok. A legjobb berángató.

 

Höbi feltápászkodott és furcsán nézett arra a szőrös valamire, ami berántotta.

- Ki és mi vagy te.

- Yeti vagyok, a havasi bukfenc, akinél nincs jobb berángató.

- Ahan, értem. És hányan vagytok ilyen izé… berángatók.

- Egyedül vagyok.

- Akkor minden világos.

- Most gúnyolódsz velem? Nem tehetek róla, hogy kiszívta a Nap a bundám. Eredetileg sötét vagyok.

Höbi ekkor már mosolyogva válaszolt. – Sötét mi?

- Igen sötét – húzta fel az orrát Yeti.

 

- A segítségedre lenne szükségem. Apukám beteg és meg kell találnom a narancsszínű gólyahírt. Tudod, merre van?

- Persze, hogy tudom. Átmész a foltos réten, átúszol a galagonya folyón, aztán rátérsz a felejtés ösvényére, majd ha nem felejted el, balra lelépsz a negyedik kilométer kavicsnál. Ha eddig megvagy, akkor el kell mondanod a mágikus sajtérlelő fohászt. Eddig világos?

- Háát, világos.

- Ha megkérhetnélek, ne gúnyolódj. A Nap tehet róla.

- Ööö… értettem.

Tehát, ha meg vagy a fohásszal, egy sajthintóra kell várnod. Ha megérkezik, szállj fel rá és elvisz a kristálygömb tövébe. Onnan egyedül kell menned.

- Ez azt jelenti, addig elkísérsz?

- Még mit nem! Ez azt jelenti, addig lehetnek olyan őrültek, akik elkísérnek.

 

 

Höbi ameddig csak ellátott, csakis foltokat látott. Mindenféle színű és anyagú foltokat. Fogalma sem volt, hogy mekkora lehet a rét, de egy dologra rájött. Nem látja a végét. Már vagy két órát gyalogolt, amikor úgy érezte, hogy nem bírja tovább, feladja. Haza akart menni. A meleg otthon falai közé. Az apja fölé.

- Nem!

Könnyeit nyelve újra nekivágott volna, amikor ráförmedt egy hang valahol a lába irányából.

- Ha nem szállsz le a farkamról, kettéharaplak, haloványka.

Höbi ijedten ugrott hátra, miközben nem tudta levenni a szemét egy hatalmas megelevenedett foltról. – Ezer bocsi nem láttalak. De tudod mit? Egyél meg. Még mindig jobb, mint hogy kudarcot vallok és az apukám beteg marad.

A hatalmas folt, ami nem volt más, mint egy réti víziló, megsajnálta a kisfiút és így szólt. – Tudod mit? Nem eszlek meg, hanem segítek neked. Hajlandó vagyok téged elvinni a folyóig. Na, gyere, ugorj a hátamra.

Höbinek nem kellett kétszer mondani. Egy csapásra a víziló hátán termett. Két apró fülébe kapaszkodva rikkantott egy juhét.

Vágtattak egy teljes napon át, amikor is végre lelassultak, majd megálltak. Höbi leszállt és kinyújtóztatta végtagjait.

- Még be sem mutatkoztunk egymásnak. Höbi vagyok.

- Én meg Etelka a réti víziló.

- Szép neved van.

- Tudom. Én adtam magamnak. Régen Béla voltam.

- Világos

- Nem, amint láthatod a foltjaim sötétek.

- Persze, persze. Ismerős már… Kérdeznék valamit. Miért csak a folyóig?

- Mert nem tudok úszni.

- Víziló vagy és nem tudsz úszni?

- Ez van. Még piciló koromban, amikor siklani tanultam, bevertem a fejem a part szegélyébe. Azóta part fóbiám van. Ezért is teszlek majd le pár méterrel hamarabb. De most éhes vagyok. Van a közelben néhány papsajt. Menjünk és együnk.

 

Pár perc múlva már ott ültek egy rakás foltos papsajt közepén. Höbi a tenyerébe helyezett néhányat majd elfintorodott.  - Ezek elég nyeszlett sajtok.

- Mert még nem mondtam el a sajtérlelő fohászt. Figyelj és tanulj. Tele a hócipőm ezekkel a kis sajtokkal. Nagyobbat akarok.

- Ennyi?

- Bonyolult mi? Én is évekig tanultam.

- Gondolom…

 

Ám ekkor eszébe jutott Höbinek, hogy bizony még rá kell lépnie a felejtés ösvényére. Ezért elővette a mobilját és beírta a fohászt és a kilométerkavics számát az emlékeztetőbe és úgy programozta be, hogy percenként ismétlődjön. Bízott benne, hogy mire lemerül a telefonja, már túl lesz az ösvényen.

- Valami alternatív tanulás mi? Hangos lecke. Hö?

- Indulhatunk végre?

- Induljunk – böfögte vissza Etelka.

 

Húsz perc múlva már látszott a folyó. Höbi leszállt Etelka hátáról, megveregette az oldalát és puszit nyomott mindkét pici fülére.

- Adnék egy jó tanácsot. Próbálkozz az úszással újra, csak most ne keresztbe, hanem hosszába ússz. Garantálom, hogy nem lesz part egyhamar. Oké?

- Tényleg? De rendicsek vagy. Lehet, hogy előbb-utóbb rászánom magam.

 

Már bokáig ért a víz neki, amikor egy túlméretezett piranha emelkedett ki a vízből. Fogai, mint kések meredtek ki a szájából. Höbi sápatag arccal merevedett meg.

- Nyugi öcsi. Már öt éve vega vagyok. A rehabon leszoktam a húsról is. Ma már csak alga és szója. Na, meg gyúrok. Azért vagyok ekkora. Figyu! Láttál már ekkora uszonyt? Egy hajót elhúzok vele. Ha így haladok, jövőre én leszek a legsúlyosabb piranha. Már csak húsz deka kell, hogy elérjem a két és félkilós álomhatárt.

- Tudod mit, segítsünk egymásnak – vágta oda Höbi a halnak. –, ha átviszel a túlpartra, még ma eléred a csúcsot. Van nálam egy negyedkilós vekni. Azt letolom a szádon, és máris győztél.

- Komolyan mondod? Megteszed értem? Te vagy az eddigi legjobb lenyomó, akivel életében találkoztam. Na, kapaszkodj belém.

 

Fogalma sem volt, hogy hol van és miért. De valami folyton zörgött a zsebében. Elővette és elolvasta. Ahogy balra tekintett megakadt a szeme egy kilométerkavicson. Valahonnan ismerős volt neki, de nem tudta honnan. Ekkor ismét rezegni kezdett a zsebében a szerkezet. Megnézte, majd lelépett balra és halkan, bár nem tudja miért, felolvasta a rajta lévő szöveget. - Tele a hócipőm ezekkel a kis sajtokkal. Nagyobbat akarok.

Ahogy kimondta a szavakat, egy hintó gurult elő a semmiből. Nem volt elé befogva semmi, de mégis haladt. Höbi fogta magát, és úgy, ahogy volt, beszállt a hintóba. Mintha csak most ébredt volna egy furcsa álomból. Hirtelen tudta, hogy miért van itt és mit keres.

- Apa.

A hintó elindult s meg sem állt a kristálydomb széléig. Már meg se lepődött azon, hogy a kristálydomb nem volt nagyobb, mint egy dobókocka.

- Hm, tehát innen egyedül kell tovább mennem.

Fogta magát és átlépve a dombot, tett még két lépést. Ott volt az orra előtt, amit keresett.

- Szia, engem keresel?

- Igen. Le kell, hogy szakítsalak, mert apa beteg.

- Nem, nem kell. Elvihetsz gyökerestől is. Nem kell azért az egyiknek pusztulnia, hogy a másik életben maradjon.

- De hosszú lesz az út.

- Dehogy. Az utak körbe futnak. Nézz csak oda!

- De hiszen…

 

Höbi ámuldozva nézte, ahogy a bokrok széthajlanak és megpillanthatta a víztornyot.

- De akkor miért?

- Mert nem mindig a legrövidebb út a megfelelő, azért. Na, áss ki és vigyél édesapádhoz. Előtte, ha lehet, köszönj el Yetitől. Jah, és ne emlegesd neki a bundája színét, mert arra harap. Egyszer a napon ragadt, de ez hosszú történet.

 

- Mizu Kölyök?

- Megyek haza.

- Akkor gyere ide, hadd dobjalak ki.

- Pszt… minden oké?

- Ahan.

- Akkor minden jó.

- Világos.

 

Höbi hazáig rohant. Kezében a növénnyel nyitott be az ajtón. Az apa még mindig az ágyban feküdt, de mintha már jobban lett volna.

- Apa! Meghoztam. Meg fogsz gyógyulni.

- Már gyógyulok is kisfiam.

- De hát…

- Nem a virág számít, hanem a szándék, a tett és a szeretet. Te mindegyikből nekem adtad az egészet, ami benned eddig összegyűlt. A mai naptól fogva örökké élni fogok általad kisfiam.

 

Az évek teltek. Höbi megnősült, kisfia született, majd elvált. Már nem emlékezett, milyen is az, amikor pókokkal és vízilovakkal beszélget. De a szeretet megmaradt. A kisfiától nemrég kapott egy narancsszínű gólyahírt, melyet közösen ültettek el Apa sírjánál.

 

Az utak körbefutnak.

 

2010. augusztus 14.

 

szombat 00:08

Mézeskalács

Délután öt felé járt. A szűkös sötét utcában csak egyvalaki sietett a kijárási tilalom ellenére is. Aprócska termet, olyan kilenc forma lehetett. Kezében néhány tojás, amit Mari nénitől kapott karácsonyra, és az anyja tudta nélkül el is ment érte.

Ahogy a sziréna megszólalt, a fiú tudta, hogy nem ér oda az óvóhelyre. Helyette szemközti bérház udvarára szaladt. Legszívesebben hazáig rohant volna, hiszen az övék alatt volt kinevezve a pince. Az édesanyja biztos ott várja már. Csak néhány sarok választotta el őket egymástól.

Reszketett. A félelemtől és a hidegtől egyaránt. Hatalmas robbanások és bombák süvítése arra késztette, hogy, mint egy riadt kis veréb, meghúzódjon az egyik bemélyedésben. Körülötte falak omlottak és életek. A halálsikolyok olykor átszűrődtek a robbanásokon.

Egyszer csak vége lett. Az időt nem érzékelte. Füle zúgott és vér szivárgott belőle. Kezeiben még ott szorította a tojáshéj maradványokat. Egy ösztön vezérelte. - Haza anyához! Kábultan, a maradék erejét összeszedve indult el a házuk felé. Lába meg-megbicsaklott, de azért rendíthetetlenül ment célja felé.

A fiú dideregve állt egy hatalmas bombatölcsér előtt, ahol nem is olyan rég még az otthona állt. Nem akart hinni a szemének. – Édesanyám... –suttogta magában.

- ÉDESANYÁM!

Arcát félig fagyott kis kezébe temetve, térdre rogyva zokogott. Közben havazni kezdett. Az égi dunyha lassan belepte Pest romjait és halottjait.

Az utcában csodálatos módon megmaradt egy üzlet. Ajtaja zárva, kirakatüvegén Dávid-csillag és egy felirat: ŰSD A ZSIDOT!

A fiú megmeredt izgalmában. Olyat látott, amit még életében soha nem látott. Egy gyönyörű mézeskalács szívet. Csak állt ott és tudta. Beleszeretett.  

Napokon át kóborolt magában. Kilőtt tankok és német szavak szitkai között. Ha éhes volt, fakérget, ha szomjas havat evett. Szemei alig rebbentek. Csak bolyongott utcák kövén, küszködve külső és belső fájdalmaival. Rongyokba csavart kis teste a kihűlés szélén volt. De a szívhez minden nap visszatért.

A németet orosz szavak követték. Dübörgő tankok tetejéről megmaradt pincék mélyéről, olykor magyar jajszavak mellől.

A boltot közben kifosztották. Elvitték bútorait, értékeit. Csak a kis szív maradt, az immár betört kirakat mögött. A tavaszi nap bátran szórta rá és a fiúra megbékélt fényeit.

Amikor délután a tulajdonos megérkezett, a kisfiú a megszokott helyén állt a kirakattal szemben. Szárnyra kelt már a hír, hogy egy árva kölyök minden nap eljön ugyanabban az időpontban. Véber István ránézett az órájára. Pontosan öt óra volt.

Tekintete követte a fiúét, majd elmosolyodott. Szótlanul bement a boltba, a kirakathoz lépett, majd épp ki akarta venni a mézeskalácsot, amikor két férfi lépett a gyerekhez és karon ragadták. István már épp nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze mi végre is, amikor az egyik feléje szólt.

– A szociálpolitikai bizottságtól vagyunk. – Azzal fogták a gyereket és feltették egy teherautóra a többi sorstársai közé.

 

***

 

Meztelenül állt a sorban, kopasz fejét lehajtotta és várta a pofont. Minden nap így kezdődött. Azután kivették a sínek mellé dolgozni. Mivel ő volt az egyik legkisebb a csoportban ő vitte a többieknek a vizet. Ennivalót nemigen kaptak, ha mégis abban sem volt köszönet. Kukának hívták. Találó név egy olyan gyereknek, aki egy éve van köztük és még nem szólalt meg.  A nagyobb társai volt, hogy rajta eresztették ki a mérgüket. Ilyenkor arcon ütötték, hol tenyérrel, hol ököllel, vagy egyszerűen csak megrugdosták. Olyankor is szótlan maradt. Becsukott szemén át nem láthatták, ahogy egy kirakat előtt egy mézeskalács szívre mosolyog. Amit láttak viszont félelemmel töltötte el egy idő után őket. A fiú, szerintük nem érzett fájdalmat. Szépen lassan elérték azt, hogy kirekesszék maguk közül.

Ezek után a lelencház feketelistájára került. Minden reggel a pofon után egy dézsa jéghideg vízbe mártották ruhástól addig, amíg fuldokolni nem kezdett. Utána meg a szomszéd falu kőfejtőjébe vitték a felnőtt rabok közé. Azok méregették és ujjongtak, miközben a fiú meg csak mosolygott. Még akkor is, amikor ájultan és véresen esett össze.

A nevelő őrök rezzenéstelen arccal dobták le a földre és borították a fejére a kihűlt levesét. Órák teltek el mire megmozdult. Lassan a priccshez kúszott, belekapaszkodva feltérdelt és két kezét imára kulcsolva az ő kis szívére gondolt.

Az évek teltek, s a fiúból erős legény vált. Bár meg se mukkant, azért tisztelték. Tudta mindenki, mit élt át ez az ember.  Hat év hosszú idő.

Amikor kilépett a kapun, nem fordult vissza. Még el sem köszönt. Fogta a kis batyuját és Pest felé vette útját. Elhatározta visszamegy és megkeresi a szívet. Gyalogolt utak mentén, sínek között, s ha szerencséje volt, fel tudott kapaszkodni egy tehervagonra. Annak tetejére ülve nézte, hogy a felhők szívvé formálódva követik megkezdett útján.  

 

***

 

Pest nyüzsgött. A Lánc-híd már állt, a villamosok csilingeltek. Romok tűntek, épületek emelkedtek. A fiút, mint régi ismerőst úgy köszöntötték a Jósika utcai fák. Tenyerét az egyiken végighúzva, megállt. Az volt az a fa, ami egyszer éhét csillapította. Csak nézte, majd arcát a kérgéhez értetve megszólalt több mint hat év után. – Köszönöm.

Ebben az egy szóban majdnem minden benne volt. Az hogy nem halt éhen, túlélte Pest ostromát, a lelencet, és hogy visszatérhetett. Még hátra volt az utolsó lépés.

 

***

 

Véber István túlélte a háborút, a gettót és túl fogja élni a komcsikat is. Legalább is ő így gondolta. Tulajdonképpen neki semmi baja nem lenne a vörösökkel, ha nem a saját, családi boltjában kellene dolgoznia, mint állami alkalmazott. Főnöke, aki egy senkiházi nyilasbérenc volt, ma meg munkásőr, mindent megtett azért, hogy az orra alá dörgölje, hogy lám-lám, az ember akkor viszi sokra, ha élni tud a lehetőségeivel. Véber István olyankor ökölbe szorult tenyérrel megy felmosni a kemencés helyiséget vagy átrendezni a kirakatot. A kirakat egyik ékessége – Véber István szerint – az a kis mézeskalácsszív volt, ami még negyvennégyben készült. Még a kisfiával együtt festették. Ez volt az utolsó együttléte a családdal. Azóta minden nap kimegy a Duna partjára és egy szál virágot dob a véres folyóba.

Ahogy épp rendezgette a kirakatot, egy fiatalemberre lett figyelmes, aki le nem veszi a szemét a mézeskalácsáról. Ismerős volt neki a tekintet. Egyszer látta már. Jó pár évvel ezelőtt. Az órájára nézett, noha tudta, hogy öt óra volt épp. Lassan, mint aki nem akarja elijeszteni a vadat az erdőben, a kalács felé nyúlt és felemelte. Az ifjú követte tekintetével. A férfi kivitte az utcára és óvatosan az ifjú tenyerébe helyezte. – A tiéd fiam.

A fiú óvatosan, mint valami madárfiókot a szívéhez emelte. Szeméből könny pergett. A megnyugvás gyöngyei. Még aznap elment a szülői házhoz, aminek helyén már félig felépült egy szociális lakás. Csak állt ott és némán búcsúzott. Gondolataiban átölelte édesanyját, apjával kezet fogott és megpaskolta öccse fejét.

 

***

 

Az ifjú és Véber István néhány év múlva összetalálkoztak ismét. A legjobb barátok lettek, majd felvette a Véber László nevet. Megnősült, majd családot alapított.  A rendszerváltáskor megkapta az államtól azt a kis boltot, ami előtt egykor oly sokat állt. Ma már én vezetem a boltot. A fiút eltemették. S a kicsi szívvel mi lett? A kirakatban várja ma is az árva lelkeket.

A szidó vallás

 

A szidó vallás kezdete egybeesik az ember keletkezésével. Legalább is ezt mondjuk. De ez nem igaz. De hát mi az? Na mindegy. Amióta Olé, aki hasonlított Élo-hoz a dölyfös derelyeistenhez, aki egyszer elment lopni Siófokra barackot, nahát akár onnan is. Olé nem szerette a barackot hiszen dinnyepárti volt, de az meg nem fért bele a zsebébe. Hát így kezdődött valójában.

A szidó vallás abból áll, hogy lépten nyomon szidni kell valakit. Hol a szomszédot, hol a bírót, hol meg mást. Az más tészta, ha lekváros.

Számos illetve betűtésztás paradicsomlevessel való fenyegetés is lehet szidás. Feltételes. A feltét a kanál cukor, ami baszik elolvadni a hideg levesben.

A szidó egyház feje a TetőGerinc. Őt követi a gerendások rendje, akik nem mindig Péterből állnak. Van, mikor csak ülnek. Ki itt, ki ott. Aki ott, az még nem biztos, hogy nem itt. A hit és az erőspista erejével szinte minden megoldható. Vagy feloldható. Vagy beoltható. Vagy…

Egy szidó hívő napi öt szidásgyakorlaton esik át. Ebből kétszer felette és háromszor alatta. A vadvirágillatú tejberizs, mint áldozati fószer étel, csakis az erre kijelölt helyen lehet dobálni. Nem úgy, mint a csucsujkát. Azt bárhol, bármikor kötelező jelleggel. Jellegzetes alakjával egyből belopja magát az ember zsebébe. Ott megpihen, erőt gyűjt (szidás által) és kilopja az ember szemét. Majd üveggel helyettesíti azt. Az üvegszem praktikus. Arrogáns hívőknél megfigyelhető, ahogy konyhakéssel polírozzák két átesés között.

Hát röviden ennyi. Ha valaki többet szeretni még tudni e vezető vallásról, javaslom, kezdje el szidni e mű szerzőjét.

Jóccakát. :)

„A” szabótóni

 

A szabótóni érdekes srác volt már az iskolában is. Felszegett állal mindig olyat tett, amit más nem. Ha mi kanállal ettük a levest, akkor ő fánglival. Hát, ilyen volt a mi szabótónink. Egyszer kérdeztem tőle, amikor együtt mentünk haza a suliból, hogy miért kell mindig máshogy csinálni mindent. A szemében értetlenség tükröződött. Ekkor jöttem rá, hogy a szabótóni mindezt komolyan gondolja. Ami eddig csak sejtés volt, most beigazolódott. A szabótóni nem százas. Ezt az eltelt évek alatt többször is bizonyította. Volt, hogy rátört a magyarságtudat. Ekkor minden végtagjára nemzeti színű szalagot kötött. Olyan cukin tudott futni a kis szandijában. De csak addig, amíg a bokáján lévő szalagban orra nem esett. Ekkor megvilágosodott. Rájött, hogy ő nem is magyar voltaképpen, hanem besenyő. Akár a Pista bácsi. Ezek után a kalapját mindig mély röfögések kíséretében rakta fel, mert egyszer valahol olvasta, hogy az ős besenyők is így tettek. Amikor egy alkalommal elment a nyolckerbe, találkozott a Cizgány Marival. Szabótónink nem tudta, hogy ez az igazi neve a csajnak és úgy gondolta, hogy belekóstál egy kis egzotikumba. Beleadott apait anyait. Ölelte, szerette, szagolta. A ronda Czigány Mari meg sikoltott. Ugyanis rémálma volt az aktus alatt.

Teltek múltak az évek és szabótónink egyre többet akart. Elhatározta, hogy szín-ész lesz. Ehhez kellett egy színpaletta meg egy disznó agya. Megoldotta. Ám még ez is kevés volt számára, ezért úgy döntött, elmegy valamelyik felekezetbe, hátha ott is tud érvényesülni. Azt gondolta, az teljesen jó lesz, ha az első templomba bemegy, ami az útjába akad. Elhatározta, hogy a Dohány utcától indul. Be is lépett, úgy ahogy illik. Ki is vágták, úgy ahogy illik. Csak néhány mazochista neoliberális hívő hitte azt, hogy talán ő a messiás. Na meg ő maga. Azért azt még én sem gondoltam volna egykor, amikor még a zacskós tejemet szopogatta, hogy ennyire sokrétű lesz a szabótóni. Volt pár éve még egy különös szokása. Bűnözőkkel szimpatizált. Kedvenc kategóriája a nemi erőszak volt, bár azért elviselte a lájtosabb, egyszerű garázdákat is. A minap láttam az utcán. Szembejött velem, de nem ismert meg. Pedig kétszer nyolc éven át egymás mellett ültünk. Először a suliban, utána meg a Markóban. Biztos megint a gondolataiba mélyedt, vagy egyszerűen rájött, hogy ő egy Isten, aki nem beszél földi halandókkal. Azért én szeretlek, szabótóni.

9. Poetes költők, emberek találkozója – Miskolc

 

(Szubjektív élmény)

   

  Hosszú napnak ígérkezett. Ágival már reggel sertepertéltünk összevissza. Barbbal letelóztam, hogy negyed délre a Mars téren lesz. Sanyival szintúgy. Előtte célállomás a Centrum és a könyvesbolt. Kellemes meglepetés, hogy Sanyival. Utána sör egy krimóban, majd pezsgő nálunk, ahová már Barb és Robika is beesett. Pezsgő felbont, aggódó tekintet Barbra, egy kis barkácsolás elmélet Sanyitól, majd indulás Bajára, ahol Icon várt minket. Semmi izgalom, mert úgy is késünk. Ezzel a mottóval ültem be Ági mellé.

  Baja. Szép város vagy mifene. Ágival pizzavadászatot rendeztünk, míg Robika el, Icon megjött. Csiliporos pizza torok és szemet maró élvezete. Persze előtte egy pohár sör. Utazás, közben röhögés Sanyi poénjain. Majd előkerült Icon pálesze. Az Alma. Ízletes és csak kellően mérgező hatású. Valami kocsma előtt fotózás, enerdzsi drink bezúzása. Közben telefon Narniától, Janowtól, Marietól, meg még ki tudja kitől. A pálesz meg csak fogyott.

  Sötétedés, s még mindig úton. De egyre közelebb Az Acélvároshoz. A várostáblát elhagyva telefonos navigálás. Majd némi viszontagság, s a  két tornyú templom többszöri megcsodálása után végre megérkeztünk. A két Janó várt minket. Kölcsönös örülés egymásnak. Puszik, ölelések, hátba veregetés. Na meg széles Mosoly. Irány a kolesz. Ági, Marie, Ametist, Icon, Barb, Sanyi, Janowkoma és én. Közben Fürjanó ordít hátulról. Katáék mennek, mi jövünk. Csak két perc találkozás, de a semminél jóval több. Ennek is örültem. A kicsit is becsülni kell.

  Ametist meghúzta. Könnybelábadt szem és kaparó torok. Puszi a portásnéninek, majd autogram. Steven MCJagos. Átöltözés, ajándék póló a komának. Irány a vendéglátó egység…Ölelkezés és puszi. Asszem mindenkivel. Mucára emlékszem. Fent az őrültek mellé ültem. Kicsi és Zolka. Csak az egyik őrült kissé. A másik jobban. Fotózkodás, ivászat, HalászJutka sláger, no meg EDDA, ha már Miskolc. Ági jegyzetel, pörgés ezerrel. Asztal alatti kommunikáció, amit az emlékezet elkerül. Nem pajzán, segítő, aggódó érintések. Megbántások, megbántódások. Szeretet mindenki felé. Talán még magam felé is egy kicsit. Marie-val összeölelkezve.

  Paródiák. Már megint. A szemek könnyesek a nevetéstől. Utána meg a meghatódástól. Zsuzsanna és Dreaming versei. Az ármány és az agitálás most messze innét. Nagyon sok kilométerre. Téglamentes szórakozás.

   További nevetések, Athos gitárjátéka. Képkiesések és szék kisajátítás. A mosdóban kaland, bár nem emlékszem rá, de mondták. Céloztak rá. Ha ciki csak emilben fogadom. Vagy ott se. Kocsma bezár, irány a másik. Stexet a zenegépbe!!! Jelszónak is elmegy. Az is lett belőle. Tánc és pezsgő. Tánc és én. Ági és én. Jó volt. Kaland a mosdóban. Főszerepben Ági és Icon. Kaland a pult előtt. Főszerepben BZ és Jagi. Tánc és pezsgő. Pezsgő és Burn. Finom, mint mindig. Kocsma bezár, irány az utca. Pálesz a testőr. Narni és Janowkoma el. Az utcán éneklés: Icon, Ági, Zolka és én. Talán. Talán más is volt ott. A többiek valamikor el…talán aludni, talán a gondolatukba mélyedve.

   Villamos: felszállunk, majd le. Irány a piac. Véletlen összetalálkozás Narniékkal a buszállomáson. Lángos evés félbehajtva. Polgárpukkasztás BZ és Jagi módra. Narni felszáll, majd én is. Én le is. Icon és BZ padot bérelnek. Álmosak már. Hat körül jár az idő. A piac éledni kezd. Mi is kezdünk haldokolni. Enni kell!!! A lángos kevés és nincs sör íze. Pavilon. Hurkakolbászmustár betömve, szétcsapatva becherovkával. Vissza Iconékhoz. Újabb polgárpukkasztás. Fetrengés a váróteremben Janowkomával. Icon fotóz, Ági somolyog. A koma meg már nem tudom. Képkiesés. Taxiba be, irány a kolesz. Taxiból ki, imbolygó lépcsők. Alvás. Inkább ájulás majd felriadás. Hangulatom a pincében. Reggel van, menni kell. Durcásan ki az esőbe. Majd Icon kocsijába. Nápolyi szappanopera több felvonásban.

   A kocsiba beszáll, majd idővel megnyugvás. Marad a fáradság és a tudat, hogy két karokkal vár a monotonitás. Csendben gondolkodás. Gondolás. RÁTOK, akik ott voltatok. Közben bealvás. Talán horkolás is. Telnek a kilométerek és a percek. Megyehatárt jelző táblák észlelése két hosszú pillantás között. Hódmezővásárhely. Hazaértem. Illetve csak Barbi. Az én otthonom a jövőmben van. Áginál. Irány Szeged. Búcsú Icontól. Majd búcsú Sanyitól. Sanyi volt az alfa és az omega. Ő vele találkoztam először, és tőle váltam el utoljára. Fáradtan lépcsőzés, majd nagyölelés Ágival. Összebújás…szerelem…alvás.

 

 

 

10. Még mindig találkozók…

 

Először arra gondoltam, hogy leírom külön-külön az összes találkozót, baráti összejöveteleket. Aztán elvetettem az ötletet. Az ok összetett. Kezdjük azzal, hogy akkor kegyetlen hosszú volna, az idő meg keretek közé zár. Na meg nem akarom Mártont költségekbe verni. A végén még kiadatnám vele könyv formában. J

Nagyon sok élmény gyűlt össze bennem, ebben a majdnem három évben.

 

11. Vonzódások

 

Amióta létezik ez az oldal, átszövi megannyi romantika. Szerelem, akár első írásra is. Viszonzatlan, egyoldalú. Röpke kis kalandok, hosszú fájdalmas vágyak. Titkos légyottok, látványos szakítások. Itt nálunk, mint egy jó szatócsboltban, minden kapható.

De nem kell ezen csodálkozni. Ahol ennyi romantikára vágyó ember jön össze, óhatatlanok az efféle „gubancok”.

Akkor kezdjük velem. Otthon már romokban állt minden. A béka, amit korábban megetettek velem, kikívánkozott. Sajnos a gyomrom nem vette be. Említettem már hogy kedvenc tanáromat és osztályfőnökömet meghívtam az oldalra. Akkor még csak úgy, mint egy szimpatikus embert. Mielőtt bárki is elkezdene nevetni, szólok előre. Az osztályfőnököm nem ötvenéves néni, hanem egy harmincas belevaló csaj. Annyi idős, mint én. Ahhoz hogy most itt tartsak vele ahol, kellett a Poet is. Itt látott bele a lelkembe.

Emlékszem, amikor már Szegeden összeraktak bennünket jó néhányan. Mi meg tiltakoztunk. Micsoda képtelenség ez. Saját magunk előtt is titkoltuk. Még azt is, hogy megérintettem a kezét az asztal alatt. Akkoriban rengeteg verset írtam. Vágyakozásom iránta szinte már fájt.

 

Szeretlek – kétszer

 

Valami mélyen ülő érzés
árad szét lüktető szívemben,
valami hangos áhítat.
Szavakká formálódó
tüzes gondolat...
- SZERETLEK -

Elcsukló hangomon mondanám,
de a félelem bilincsei
megkötik ajkam hangjait,
s némaságban jajgatnak
éj-kék álmaim.
- SZERETLEK –

 

 

Aztán eljött 2008 novembere. De ez már egy másik történet…

 

A poet.hu, mint társkereső is jól működik. Itt a távolságok mit sem számítanak. Az egyik poetes barátom szinte heti rendszerességgel szeli keresztül-kasul az autópályát, csakhogy szerelmét karjaiban tartsa. Ugye Ancsám? Légy büszke rá! Ugyanezt elmondhatom egy határon túli barátomra, is aki már esküvőt is tervez talán. Mondanom se kell, hogy a lányok, akikért élnek-halnak ők is a mi családunkhoz taroznak.

Voltak futó romantikák, lopott csókok és pillantások. Combok simogatása asztal alatt.  Hosszantartó levelezgetések, majd tőrdöfés.

Hisztis kirohanások, mert a férfi a feleséget választotta, pedig a kedves költőnőnk nagyon magabiztos volt. Aztán célozgatás a fórumokban, hogy kinek kell Viagra és kinek nem. Majd éjszakai csöngetés és virrasztás magányosan egy kapu előtt. Olcsó, a jövőben semmivé váló érintések gyorsan ellobbanó szívvel.

A plátói kapcsolatok reneszánszát éljük ma is. A pesti úri kisasszony és vidéki proli gyerek. A proli gyerek és a hívő. Mentek levelek ismét mindenfelé. Ígéretekkel és tele reménnyel. Olykor haraggal is, ha mással írt verset a kedves. Végletes kínlódások sem kerülték el az otthonunk. Nyugodtan le merem írni, mert így van: jó páran már itt „lakunk”. 

 

Mi tagadás, szeretnék már látni egy igazi Poetes esküvőt, ahol Mártonunk lenne a násznagy.

 

 

12. Ellentétek

 

Ahol ennyi ember van jelen egyszerre, mint a poeten, óhatatlan, hogy ellentétek is szülessenek. Emberi és gondolati egyaránt. Voltak látványos távozások, még látványosabb visszatérések. Ki érdekből, ki szívből jött vissza. Burkolt és kevésbé burkolt fenyegetések. Látványos szócsaták és vérre menő belső illetve hátsó levelezések. Személyes versek születtek pillanatnyi haragból vagy sértődésből. Ilyenek (is) vagyunk. Íme az ember! Szeretettel, haraggal, irigységgel fűszerezve.

 

 

 

13. Vásárhelyi szekció

 

Örömmel tapasztaltam, hogy egyre több földim regisztrált. A legnagyobb élmény egy szebarb nevezetű lány volt. Eleinte titokzatoskodva írta le, hogy dél-alföldi. Na, itt már kezdett egy kicsit érdekelni. Elvégre én is az vónék. Finoman, csak úgy szőr mentén elkezdtem feszegetni a dolgot. Kiderült, hogy vásárhelyi és a férje gitáros egy nemzeti rock bandában. Gyorsan felmértem a helyzetet. Számba vettem a lehetőségeket és úgy gondoltam, megtaláltam a bandát. Nem tévedtem. Kiderült, a férjét már régóta ismerem. Sőt az is, hogy szebarbbal egy szórakozóhelyre jártunk egyazon időszakban. Na, innen már egyenes út vezetett a személyes találkozásig. Egy, azóta már több Poetes tagunk által is megcsodált, kocsma előtt volt a „randi”. Fogalmam se volt, hogy nézhet ki. Nézelődtem, különböző nőkkel alakítottam ki szemkontaktust, hogy hátha rám csodálkozik valamelyik. – Jagi te vagy az?! Figyelmem egy idő után egy molett csajra esett. Bemértem. Harmincas, kellőn molett hogy háromgyerekes anya legyen. Tévedtem.

Egyszer csak valaki rám köszönt. Egy gizda nyakigláb csajszi. Na, ennyit a háromgyerekes anyákról.

Az első pillanattól kezdve működött köztünk a kommunikáció és ez a mai napig is tart. Tehát barátok lettünk. Amúgy meg nem normális, de ezt elnézem neki, mert valószínűleg csak ezzel a tehetséggel megáldva képes több órán át is elviselni.

Egyszer – naná megint ugyanaz a szórakozóhely! – összefutottam másik két csajszival is. Ismertem őket, egy óvodába jártak fiaink, lányaink. Na, ők se normálisak. Kézen fogva mentek még a mosdóba is. Hálistennek azóta leszoktak róla. Na, szóval, az első alkalom frenetikusra sikeredett. Mindkettőt megríkattam. Azóta legendák születtek óvóbácsis képességeimről, és a vállamról. Ők voltak, Ancsa és narnia.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy van két tiszteletbeli, illetve már három „földi” tagunk. Először is megemlítem Kovács Ágit, aki nekem csak Ágnesági. Róla csak extraszubjektíven tudok írni, mert mint már említettem, ő a párom. Valaha ő is Vásárhelyen lakott, most Szegediek vagyunk. Ő újra, én meg mint kezdő városlakó. De ami ennél is jobban a városhoz és a szekcióhoz köti az az, hogy tíz éve Vásárhelyen tanít egy középiskolában és jó barátságot kötött a helyi csajokkal. Nagyon sok közös élmény fűz minket össze Paraszt Párizzsal. Önfeledt mulatságok, sejtelmes pillantások, hosszú búcsúzások és felejthetetlen taxizások. Így utólag is köszönöm a sofőröknek a diszkréciót.

A másik tiszteletbeli tag, Marie Marel, aki egy tucat kocsmát bejárt velünk itt tartózkodásai idején. Emlékbe mindig kapott tőlünk/tőlem valamit. Volt, hogy kanalat loptam neki az egyik vendéglőből, vagy épp egy feles poharat. Ha minden igaz, egyszer ezekből kiállítást rendezünk majd. Ugye Marie? Történt egyszer, hogy Marie egy kollégiumi szobát vett ki, és úgy volt hogy hajnalban majd én kísérem haza. Ebből az sült ki, hogy egy vadidegen kollégiumba akartam berakni úgy, hogy a portás és Marie is próbált arról meggyőzni, hogy rossz helyen járunk. Nem tudtak. Én és az elfogyasztott italmennyiség kitartottunk álláspontunk mellett.

A harmadik, de reméljük nem az utolsó tiszteletbeli tag, Alexander. Nekem legalábbis az. Akivel az kisfiam iskolája előtt találkozom, miközben kétszáz kilométerrel arrébb lakik, az nekem igenis tiszteletbeli tag, még akkor is, ha fájdalmasan szedi ki a szemöldökömet.

 

 

14. Paródiák

 

Jelentése: a görög parodeo kifejezésből (dalt gúnyosan, eltorzítva előadni) nem más, mint egy ismert mű, műfaj vagy stílus (jelenség) gunyoros, komikus hatású utánzása. Mégpedig egyfajta komikus hatás kiváltása, azaz nevettetés céljából történő utánzása.

 

Azt hiszem, kétféle ember létezik. Az egyik, aki elviseli a róla készült ironikus verseket, a másik, aki nem. De a lényegen ez mit sem változtat. Megszülettek az első paródiák is a poeten. Ha emlékezetem nem csal Bero és Varga Z. Lajos állt elő - persze egymástól elkülönülve - az első paródiákkal. Azóta már számos mű készült ebben a kategóriában is. Nincs is szebb látvány, mint amikor a hóhért, hóhérok akasztják. Én is akasztottam, engem is akasztottak. De ez így van jól, így kell lennie. Janow:

 

 

 

Jagos, te marha
répa ''evő állat'' most
én nem érhetek utánad,
nem létezik a hely
ahol találkozhatnánk

Mert nem egy síkon
Semmisülünk meg
Mert...mert...mert miért
Gyűlöllek, imádlak, felnézek
Rád. Nem tudom miért

Mert létezni is alig
tudnék nélküled

MIÉRT?

 

Köszönöm drága barátom. Akkor Szegeden majdnem halálra röhögtem magam. Még jó hogy beabáltam és nem volt hozzá erőm.

 

 

Ötven vazze!

megint egy év bakker
a bré kivan
amikor csörög a vekker
az agy rian
robot
sör
robot
majd szeged
meg sör meg
"Jagos te marha répa evő állat"
a bré kivan
szádban a bláz szivat
robot
Hully-Gully
robot
a bré kivan
pad
vers
vonat
szádban a bláz szivat
ötven vazze
a bré kivan

Ez volt itt az én sajátos válaszom.

 

 

 

15. A Barátok

 

Nagyon sok ismerőst, azon belül barátot szereztem az oldalon. Ma már elmondhatom, hogy az ország minden részén, sőt azon túl is vannak barátaim. Tudom, egyik sem lehet olyan mély, mint egy gyerekkori barátság, de akkor is vallom, Ők a barátaim. Mindet képtelenség lenne felsorolni, így hát csak néhánnyal „foglalkozom”, akikkel egy kicsit több élményt éltem át, mint a többiekkel. A kimaradottaktól ezúton is elnézést kérek.

 

Kovács Ági

 

Ő a minden. Társam, barátom, példaképem, rajongóm. A körön belül az egyetlen pont. Alfa és ómega. Tol ha kell, s fékez, ha túl gyorsan megyek. Szeretlek Ági.

 

Safranka Judit

 

Bizony, ő az elsők között van. Hozzászólásokban, szakmában és elismerésben is.  Egy hatalmas érzelembomba a csajszi. Köszönöm, hogy szántál Ágira és rám néhány órát, amikor Pesten jártunk. Szeretlek.

 

Kormányos Sándor

 

Csapattársam. Egy kiváló embert és költőt ismertem meg személyében. Közös „sorsunk” összekovácsolt minket. Tőle sokat várok a közeljövőben.

 

 

Szécsényi Barbara

 

Különös viszony a mienk. Sorsunk és mentalitásunk hasonló. Metszik egymást. Tudatalatti inspirációk vagyunk. Emlékszel? Csak egy szó: Segíthetek? Kívánom, hogy egyszer álmaid valóra váljanak.

 

Beri Róbert

 

Még most is látom, ahogy fekszik az asztalon egy vásárhelyi kocsmában, vagy épp szavalunk két harcikölöknek a villamosmegállóban... de ide sorolom a Szabadság téri közös élményünket is. Vagy amikor több száz rendőr között azon nevettünk, hogy milyen „szép” a rendőrségi helikopter. Valaha minden szép volt, még akkor is, ha nem értettünk egyet. Remélem, lesz még olyan idő, amikor egymás mellett, egyetértésben énekeljük szeretett Himnuszunkat.

 

Marie Marel

 

A csajom. Közös vers és kalandok díszítik utunk sorát. Talán a második anyám. Feledhetetlen órákat, napokat töltöttünk együtt. Puszillak és szeretlek Marie!

 

Papp Für János

 

Aki mindig megmagyarázza a költészetet. Él és hal érte. Ha kell, belehal a sorokba. Sohasem feledem szívélyes vendéglátását.  József Attila kézjegyét egyszer úgyis ellopom tőle.

 

Holdsugár

 

Maga a naívitás. Jó értelemben. A Poet motorja. Nincs olyan dolog, amit ne teljesítene. Szívből ír. Maradj ilyennek, mert így szeretünk Edina.

 

 

Juhász Magda

 

A Poet.hu nagymamája. Számos kötettel rendelkező, igen csak jó hangú kalandor. Hogy miért kalandor? Mert képes volt felmenni az Etnára. Nekem ez pont elég, hogy e titulust rá helyezzem.

 

Budai Zolka

 

Őrült. Pont annyira, mint egy művésztől elvárható, tehát nagyon. Korához képest érett gondolatok és rímek hagyják el tollát. Néha azért rácáfol erre. Csípem a kiscsávót.

 

Gál János

 

Országos komám. A sörívásánál csak embersége és empátiája nagyobb. Nagy kedvenc. A miskolci buli főszervezője.

 

Gazsi

 

Ő a szőrős szíválarc mögé bújó ember. Ritkán szeret, de akkor nagyon. Szavaira érdemes odafigyelni. Tisztelem, mint magát az embert. Ember maradt – igaz szókimondó – ebben az „embertelen” világban.

 

 

Kapocsi Ancsa

 

A vásárhelyi Vincze Lilla. Bár ezt csak ketten tudjuk. Szerénységénél talán csak a szíve nagyobb.

 

Narnia

 

Őrült. Persze jó értelemben. Állandóan lopná a vállamat. Az éji baglyok fajába tartozik.

 

Pápay Zsolt – Black

 

A magyar James Woods. Hiperaktív személyiség. Félgőzzel is ezerrel pörög. Egyszer lejött hozzánk. Erotikus masszázzsal szerzett nekem felejthetetlen élményt. J

 

Alexander

 

Az ingaember. Szerelemtől fűtött világmegváltó guru. A bölcseleteivel néha kikerget a világból. De szerintem csak azért, hogy utánam jöjjön és visszahozzon.

 

Mudra Csaba – pepo

 

Az ölelkező rímek után szabadon megalkottuk az ölelkező férfiakat. Virtuálisan nem ölelkeztem annyit senkivel sem, mint vele. Jó arc.

 

 

 

Icon

 

Cével és nem kával. Örök mosolyával még a halottakat is jobb kedvre deríti. Egyszer bealmáztam a hátsóülésén. J

 

 

Athos

 

Gitárkirály. Önzetlen ember és jó barát. Ígérem, legközelebb csendben leszek, ha játszol. Legfeljebb csak mutogatok.

 

Kicsi

 

Athos  „fia”. Meg már az enyém is. Szívembe zártam a kissrácot Hajdúdorogon.

 

Nagy Horváth Ilona - Ilcsi

 

Kedvenc és egyetlen unokahúgom. Jó párszor vigyáztuk egymás „álmait” hajnalokig. Nyílt és őszinte barát, ki azt is a szemedbe vágja, ha hibát követsz el. De hát pont ezért szeretjük.

 

Bíbor Kata

 

Hű levelező társam és barátom. Bár még csak pár percet találkoztunk személyesen, de mégis. Empatikus képessége kiemeli az átlagból. Általa is gazdagabb lettem.

 

Ennyi így hirtelen. A kimaradottaktól még egyszer elnézést kérek.

 

 

 

 

Befejezés

 

Nagyon sok élménnyel, érzéssel lettem gazdagabb ebben a szűk három évben, amit itt töltöttem eddig a Poeton.

Születtek barátságok. Dobbantak szívek, csordultak könnyek és mosolyra húzódtak szájak. Olyan ez, mint egy nagy család. Vannak nagymamák, bölcs nagypapák, fiak, lányok, unokák. Tékozlók és kuporgatók. Együtt éljük át örömünket és bánatunkat. Támaszt adunk és támaszkodunk. Miközben önmagunkhoz képest egyre jobbakat alkotunk. A művészet szabadság. A szabadság felszabadult állapot, mely során otthagyva a szürke hétköznapokat színes világokat alkotunk. Mindenki külön és mégis, így válik ez egy nagy egésszé össze. E világ neve: Poet.hu. Köszönet Kövesdy Mártonnak, hogy egy ajtót vágott nekünk, és engedte hogy belépve rajta kiszélesítsük, kényelmes otthonná téve saját magunknak. Isten éltessen POET!

 

Egy kis kronológia a végére

 

- 2007.03.01 - A Citatum idézetgyűjtemény születése. Az oldalra sokan küldenek be saját verseket, innen jön az ötlet egy társoldalhoz.

- 2007.05.15 - a Poet születése

A Poet eredetileg híres emberek már szabadon felhasználható verseit is gyűjtötte. Egy felhasználó egyszerre akárhány verset feltölthetett moderálásra.

- 2007.11.30 - Az e-mailek alapján itt már csak 5 verse várakozhatott egy felhasználónak elfogadásra. Nem tudom, hogy ez pontosan mikor lett bevezetve.

- 2007.12.08 - Első moderátorunk: Sheldon

- 2008.01.03 - blogolási lehetőség

- 2008.03.22 - "A Társalgóban hangoztatott egyöntetű véleményt követve mostantól egy felhasználónak csak egy verse várakozhat elfogadásra."

- 2008.04.03 - innentől kezdve csak amatőr verseket gyűjtünk, a többi az Eternusra megy

- 2008.04.12 - Az első Poet találka - http://www.poet.hu/talalkozo.php

- 2008.04.24 - Holdsugár moderátor lesz

- 2008.10.27 - Poet hírek indulása (azóta megszűnt...)

- 2008.10.31 - Poet fórum indulása

- 2008.12.30 - Poet kereső

- 2009.04.05 - Poet fejlesztési hét a költészet napja alkalmából

- 2009.10.22 - E-mail értesítés a versek elfogadásáról

- 2009.12.24 - Látogatottsági rekord: 78 000 egyedi látogató egy nap alatt

- 2010.02.09 - Címkézési lehetőség megjelenése

- 2010.03.05 - Rímszótár meghívásos rendszerű indulása