Prózák és kalandok kettő

jagosistvan•  2011. szeptember 24. 08:01

Made in az idők hajnalán – kötetbemutató

Made in az idők hajnalán – kötetbemutató

 

 

Hát megtörtént a megtörténhetetlen. Próféta lettem földemen. Ekkora élményben még nem volt részem ami a szakmát illeti. Izgalmas volt. Néhány eltérés volt a tervezett műsorhoz képest, de úgy gondolom hogy csak pozitív hatása volt. Fehér Józsi barátom helyett Arany-Tóth Kata ugrott be konferálni. Áldott legyen az ő neve! Az előadók száma is gyarapodott eggyel. Burkus József barátom végül csak eljött.

Öröm volt nézni a sok ismerőst. Olyan arcok is feltűntek, akik már huszonéve mellettem állnak. Akik tudják, hol is van az én padom.

Benák Kata nagyon jól lemoderálta az estet. Megvallom mindketten féltünk egy kicsit. Én azért, mert most léptünk fel ebben az új felállásban először. Ági elvesztése szakmai törést sejtetett a DéeMKán belül. Most már kimondhatom hogy nem lett törés, sőt! Kata nagyon jó. Pengeagy. Nem fél az improvizációtól sem. A ciklusokat nagyon szépen mosta össze. Nem voltak láthatóak a fércek.

Az est folyamán többször is volt katarzis. Hullámzott minden. A keserű perceket, önfeledt nevetések váltották, majd újra a könnyeké volt a főszerep. Álarc nélkül játszottam szerepem. Jagos István Róbert szerepét. A költőét, az emberét, az apáét és a hontalan szerepét. Döbbenet volt amit az arcokon láttam. Le sem tudom írni. Ahogy változtattam a hangulaton úgy változtak az ábrázatok. Két órásra sikeredett de nem tűnt fel senkinek sem. Még Geri is végigülte fészkelődés nélkül. Ott ült a kis drágám az első sorban. Olyan nagy gyerek már. Úgy érzi, hogy mostanában mit élek át. Imádom.

Az utolsó versnél Tildára néztem. Szemünk találkozott. Sok minden lezajlott abban az egy percben.

 

Az est végén rengeteg ölelést kaptam. olyan érzés volt, mint ha a Világ tartott volna a karjában.

Végül bemásolok név nélkül egy levelet. Azt hiszem abban minden benne van.

 

„Pistám!köszönöm neked ezt a csodás délutánt!én nem vagyok költő,se író,nem tudom érzéseim igazán szavakba önteni,de ember vagyok és valami kimondhatatlan érzést váltottál ki belőlem. gyönyörű verseidtől és őszinte szavaidtól, meghatódtam.az egyik percben mosolyogtam,a másik percben könnyeim törölgettem szemem sarkából.most pedig légi könnyedség van lelkemen,mellyett mostanában nem éreztem.köszönöm neked ezt az érzést,ezeket a verseket és,hogy megismerhettelek egy kicsit!pusza”

jagosistvan•  2011. szeptember 22. 08:32

Ma lesz a nagy nap!

Ma délután kiderül, lehetek -e próféta a saját földemen. Izgalmas percek várnak rám. Tegnap még gyomoridegem volt. Már nyugszom. Mire odaérek a bemutatóra, élvezni fogom a perceket. A maszkot leveszem másfél órára. Minek maradjon fent? Itthon mindenki ismer. Minden oldalamról. Egy őszinte beszélgetés várható, őszinte versek közé préselve. Már alig várom. Az adrenalin emelkedni fog és én meg repülni. Szabadon, gátlások nélkül. 

 

Made in az idők hajnalán – Forgatókönyv

 

 

 

Felkonferál Fehér József

 

 

1. ARS POETICA      

 

Légy költő – NémóJanó

 Beszélgetés… 

Egyszer ha meghalok –NémóJanó

 

 

 

2. LÉLEKVERSEK – ÖNVALLOMÁSOK

 

beszélgetés

 

Az vagyok – NémoJanó

Én szíveken tapostam – Sanyi

A por – Némójanó

Hajnali - Sanyi

Bontakozó – NémóJanó

 

beszélgetés

 

Szükségálmodó – Sanyi

Made in az idők hajnalán – NémóJanó

 

Beszélgetés

 

Ma már nélküled – NémóJanó

Morzsalék – Sanyi

Talán még szerettek - NémóJanó         

Hazafelé – Sanyi

Lelkemen innen – NémóJanó

 

 

3. HIÁNYVERSEK – GERGŐ

 

beszélgetés

 

 

Még akkor is – Sanyi

Mint egykor – NémóJanó

Szelíd játékok – Sanyi

Ágak nélkül – NémóJanó

Helyettem – Sanyi

 

beszélgetés

 

Minden-Semmi - NémóJanó

 

 

4. A JELEN

 

 

beszélgetés

 

Fuss, menekülj! – NémóJanó

Mikor ti még – Sanyi

Végül kivérzik – NémóJanó

Hogy meglásd bizonyságomat – Sanyi


Lekonferál Fehér József

 

 

 

 

  

jagosistvan•  2011. szeptember 11. 08:16

Csongrád Megyei Kormányhivatal...

Csongrád Megyei Kormányhivatal avagy slambuc és pásztortarhonya

 

Ancsától indulok. Betárazva ahogy illik. A híd után megnyomva a leszállásjelző izgatottan várakozom. Még csak egyszer jártam Algyőn. Akkor felolvastam. Most meg inni fogok. Telefon elővéve, egyeztetés, miegymás. Janó csak mondja... Én meg menni le hídba. Hat kilométer. Fasza. Legalább nézelődhetek. Az embereknek mosolyogva köszönök. Ők detto. Valami hang oldalról. A nevemen szólítanak. Biztos csak véletlen. Megyek tovább. Csak hallom. Megállok. Mosoly felém. Visszamosoly. Emlékezett rám. Ott volt a felolvasáson. Táska kibont. Adok egy sört neki. Cserébe invitálás. A házba. Szinte vadidegenként. Pálinka elő. Jól esik. A második még jobban. Kézfogás majd egy baráti ölelés. Tovább. Érzem élek. Lassan látom az út végét. Látom janót. Jön elém. Mosoly megint. Oda-vissza. Borozás. Majd kajcsi. A bográcsokban slambuc és pásztortarhonya. Mellettünk rétes sül. Nyitok feléjük. Szedek nekik kajcsit. Mosoly. Finom, Ízlik nekik. Rétesek az asztalon. Azok is finomak. A világ kicsi. Orosháziak. Előjönnek az emlékek. Meglepetés. Janó anno kocsmáros volt a Gyopárban. Jártam oda. Janó arca leesett. Mesék. Szembe a pult, balra a zenegép. Még ketessel működött. 

Díjátadás. Csongrád Megyei Kormányhivatal. A díjat én veszem át. Kézfogás az alpolgármesterrel. Huncut szemvillanás felőlem. Szebb jövőt! Arc nyúlik. Nem az enyém. A színpadról egy kacsintás. Olyan Jagisan. A helyi KDNP-s kékszeművel sörözés. Egy kis marketing. A DéeMKá fellép majd Algyőn. Az idő telik. Sötétedik. Bebasztam. Azt se tudom hol vagyok. Laci jön értem Vásárhelyről. Fejmosás. Igaza van. Ma van a másnap. De megérte. Úgy éljek én!

jagosistvan•  2011. április 29. 11:16

Apák könnyei

Apák könnyei

 

...nem vagy jó apa... magamnak szültem... alkalmatlan vagy a nevelésre... nincs szükségünk rád...

   Vajon hányszor hangzottak el ezek, vagy hasonló mondatok amióta az embernél kialakult a beszéd készsége? Nagy a valószínűsége hogy nagyon, de nagyon sokszor. Ilyenkor mit lehet tenni? Nem sokat, az ember próbál bizonyítani, bár a legtöbb esetben ez ilyenkor már nem sokat jelent. Azután jön a gyermek elhelyezési per. Olyankor mit teszel? Lényegében semmit sem. Legfeljebb elfogadod a „feltételeket”, a szív meghasad, s ha hajlamos vagy rá berúgsz, mint az albán szamár. Feltételek... Sok féle van. Néhányat felsorolok a teljesség igénye nélkül. Tehát van az emberséges; az anya támogatja az apák törekvéseit, miszerint a lehető legtöbbször találkozzon a gyermekkel. A második az általános; ami írásba van foglalva az szent és sérthetetlen. A harmadik az embertelen; Ilyenkor az anya már a tárgyalás előtt megpróbálja ellehetetleníteni a gyermeke apját. Különböző, ügyvéd által néha nagyon gyengén megfogalmazott hivatalosnak tűnő levélben. Feljelentgetések, magánvád indítása és még sorolhatnám. A lényeg hogy az apa a tárgyalásra már „párolva” jöjjön. Ott aztán ki lehet a maximális előnyöket csikarni, persze az apa kontójára. Ha mindenbe belemegy a helyszínen (láthatás, gyermektartás – lehetőleg a legmagasabb összeg ) talán ejti a kedves anyuka a magánvádas indítványt és a feljelentést. A tárgyalás vége után a felek elválnak. Ki így ki úgy.

   Itt jövök be én a képbe, mint egy olyan szülő, aki nem lehet a kisfiával nap mint nap. Hogy milyen érzés? Iszonyú. Van amikor csak ott „belől” sajog és van amikor ez már a testre is kihat. A hiány elképesztő fájdalmakat és sebeket tud okozni. Elmondani szinte lehetetlen, mert abban a pillanatban valami elkezdi kaparni a torkomat. Nyelem a visszafojtott érzések nedveit, és amikor már az ember orrát is töri, nincs vissza út. Hol csak csendesen lefolyik az arcon, hol elemi erővel robban ki. Ezeket nem sokan látják. A titkokat nem sok ember látja manapság.

   A könnyek idővel elapadnak, de belől a lélek tovább sír. Nincs annál rosszabb érzés, mint amikor nem lehetsz azzal, aki a számodra a legfontosabb. Több frontos csaták ezek. Az ész a szívvel már jó ideje hadakozik. Próbálja a józan ítélőképesség hadosztállyal áttörni a szenvedély vonalat. Nem mindig sikerül neki. A szív kemény ellenfél. Vérből és lélekből született. Dobbanásai képesek bárhol áttörni az általában amúgy erőssé emelt falakat is.

   Számomra az első napok voltak a legrosszabbak. Nem láthattam, érinthettem gyermekem és ez majdnem az őrületbe kergetett. Naponta hívtam telefonon, s ha az édesanyjának jó napja volt, akkor fel is vették. Azt hiszem beleőrültem volna, ha nincs mellettem egy olyan ember, aki bízott bennem és nekem adta egyik legnagyobb kincsét, a szerelmét.

   Teltek a napok, s mint egykor a katonák, én is vágtam a képzeletbeli centit. Már csak öt nap, már csak négy, már csak három. Az az igazság hogy az is nehézségeket szült, hogy nem egy városban laktunk, illetve lakunk Gergővel. Mindketten költöztünk ellenkező irányba. Amikor elérkezett a nap, izgulva váltottam jegyet a helyközi járatra. Ahogy közeledtem a cél felé, az izgalom átcsapott görcsös félelembe. Na, nem a kisfiam miatt, inkább az anyjának köszönhettem ezt az érzést. Ő a feltételek harmadik csoportját alkalmazta velem kapcsolatban. Azt hiszem így már érthető a dolog. Amikor beléptem abba a házba, ahol az elmúlt tizenöt évemet töltöttem, megfagyott körülöttem a levegő. Egyedül Geri mosolya volt ami ellenállt ennek a jeges áramlásnak. Jó volt látni ahogy huncut szemével is rám mosolygott. Átöleltem és azt kívántam magamban, bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Csak ne itt. Közben eleredt az eső, ahogy készülődtünk, így hát egy kicsit elázva értünk a buszmegállóhoz, ahol pár perc várakozás után minden gond nélkül fel tudtunk szállni a visszabuszra. Az utazás alatt elnéztem, ahogy kitekint az ablakon. Gondolatai valahol máshol jártak. Talán az otthonára gondolt. Neki is szokatlan lehetett ez a szituáció. Eddig apa mindig kéznél volt, amikor szükség volt rá. Most meg csak anya barátja van, aki azért nem ugyanaz. Ezt Gergő fejtette ki pár héttel később. Azért az is látszott rajta hogy megviselte ez az egész tortúra, kezdve attól, hogy az anyjával már napi szinten ment a veszekedés vagy fél éve. Azt hiszem minden egyes seb amit egymásnak okoztunk, valójában a gyermekbe égett bele. Örökre, kitörölhetetlenül.

   Egy idő után elfáradhatott, mert inkább az ölembe hajtotta a fejét és egészen Szegedig ott is maradt. Egy kicsit izgulva nyitottam be az új otthonom ajtaján, bár tudtam a Kedvesem elfogadja Gerit, és ő is Ágit. Dáviddal meg majd csak el lesznek valahogy, elvégre is csak két év van köztük. Eleinte idegenül mozgott, mint aki nem oda tartozik, és ez így is volt még akkor. Az egyedüli kapocs ezzel az új világgal én voltam neki. Eleinte mindig engem hívott bármit is akart. Azóta ez azért már megváltozott. Ágival is majdnem annyit kommunikál mint velem.

   A kezdetek óta már jó párszor volt nálunk hétvégenként. Jó volt látni ahogy egyre jobban kinyílt. A gyerekek olyanok mint a virág ha érzik a melegséget, szeretet, kivirulnak.

   A téli szünetben egy hetet töltöttünk együtt. Ez volt eddig a leghosszabb idő, amit egyhuzamban tölthettem vele amióta nem élünk együtt. A Karácsony nagyon jó telt el. Sokkal jobb volt mindannyiunk számára, mint a tavalyi. Ismét azt éreztem, hogy teljes értékű apa és ember vagyok. Próbálom megérteni azokat az embereket akik önként lemondanak arról, hogy apák lehessenek. Vajon miért tesznek így? Egyszerűen nem szeretik a saját gyermeküket, vagy olyan gyengék hogy nem képesek elviselni a fájdalmat? Mert van fájdalom. A búcsúzást mindig fájdalom övezi, még akkor is ha az ember tudatában van annak hogy nemsokára újra itt a hétvége, vagy a következő. Nálunk is így volt. Kölcsönösen. Amikor az édesanyja a ház elé gurult, nehézkesen adtam fel rá a kis kabátját. Lassan, szinte tört mozdulatokkal húztam a sapkát a piciny fejére, közben belenézett a szemembe. Álltam a tekintetét. Egymás lélek-tükréből megértettük, hogy egyikünk se volt boldog, ott és akkor. Előreszaladt a földszintig, de ott bevárt és átölelte a nyakam, miközben azt mondta: - Apacs, te mindig az én apukám maradsz. Alig várom, hogy újra itt lehessek.

   Néhány pillanatig ismét megállt az idő, csakúgy, mint amikor először hoztam el. Majd kinyitottam a lépcsőház ajtaját és útjára engedtem. Jókedvűen szaladt oda az édesanyjához, aki körbecsókolgatta. Én közben, mint akinél minden rendben van, mosolyogtam a nagyvilágba miközben segítettem a jó öreg Suzuki csomagtartóba tenni a holmikat. Megvártam, amíg megfordulnak és elhajtanak. A hátsó ülésen egy hét éves, ám annál jóval idősebbnek tűnő szempár nézett rám. Szomorkásan, s mégis vidáman. Elvégre is hazatér. Várja az otthona...

   A lépcsőfordulóban megálltam. Meg kellett. Hogy miért? Mert levegőt kellett vennem. A fájdalom belülről szorította a torkomat. Megint éreztem azt a kínt, amit az ember akkor érez, ha elveszít valami nagyon fontosat. Valaki nagyon fontosat, még ha rövid időre is. A csata újból elkezdődött. Némán jött, de annál sósabb volt. Nem ömlött csak csordogált, mintát rajzolva arcomra.

   Amit az ember nem akar, azt nem is látja. A ma embere vakon botladozva éli mindennapos életét, továbbá nem képes már arra, hogy megérezze társainak hangulatváltozásait. A „társak” meg egyre óvatosabban, finomabban adják tudtunkra, hogy vihar van „odabent”. Az univerzumban rengeteg titok vár még ránk, de mi nem hogy megfejtenénk őket, hanem még jobban a homály felé tereljük ezeket a nagyszerű és megfejthetetlen furcsaságokat. Ezek közé tartoznak az „Apák könnyei” is. 

 

2009. december 31.

15:33

jagosistvan•  2011. március 17. 12:32

Cigánykonfliktus

Cigánykonfliktus

 

Amíg az ország atyái az etnikai integrációról beszélnek, addig nekem meg kijut a „jóból”. Október közepe táján nyitottam egy kis garázsboltot a házunk alatt. Olyan egyszerű kis társasház, nyolc lakással. Nagy reményekkel és lelkesedéssel vágtunk neki. Mi magunk festettük ki, a két kezünkkel cégtáblát csináltunk és reklámfeliratokat. Az utcánk békés, és ha megépül a végében az Árkád bevásárlóközpont valószínűleg még forgalmasabb is lesz. Jól szituált szomszédjaink vannak, orvosok és tanárok. Minden adott volt ahhoz, hogy kellemes kis boltot vezessek. Csak lett egy bökkenő. A környező utcákon magukat büszkén cigánynak valló bűnözők élősködnek. Szándékosan nem említettem meg az „élnek” kifejezést. Jó páran bejárnak a boltomba is. Megpróbálnak alkudni, hitelbe vásárolni, na meg lopni is. A következő történetem is egy ilyen szituációt fog ábrázolni. Van egy részeges apa és két részeges fia. Ha berúgnak, egymásnak esnek. Ha szerencséje van az embernek, akkor csak szemlélődő marad. Ha nincs, akkor van, hogy beszólnak neki, vagy a nagyobbik testvér a Tibike esetleg megveri, esetleg kirabolja. Tudtommal volt már rá ilyen eset, ezért merem leírni.

Tehát, bejön a Tibike, lop a boltomból, erre én észreveszem és kitetetem vele az árut, majd megkérem, hogy hagyja el a boltot. Erre megint elteszi, amit én már nem igazán értékelek és a grabancánál fogva kipenderítem. Erre fel, ő visszajön, és a fejemhez vág egy cserép kaspót, ami, ha nem elég jók a reflexeim, kiveri a szemem. Így csak a fejemet súrolja. Ezek után még nekem ugrik, dulakodunk. A cigánygyerek fején sérülések. Megfogom és kiviszem egészen a körútig és hazaküldöm, de már tiszta torokból ordítva. Egy arra járó, babakocsit toló anyuka figyelmeztet, kihívja rám a rendőrséget, mert bántom a szegény cigánygyereket. Elmesélem neki hogy ő ugrott nekem és hogy nézze meg a boltomat, ami úgy néz ki mint Koszovó a bombázás után. Mert ugye az nem volt elég a Tibikének hogy hozzám vágja a kaspót, menetközben még leborított mindent a polcokról. Szóval az anyuka eláll a szándékától. Én megnyugszom, hogy vége, amikor újra megjelenik óbégatva és fenyegetőn. A nő hívja a rendőröket, a cigány meg elakarja verni ezért. Közéjük állok és rámozdulok. A cigány hátrál. Úgy vélem az előző dulakodásból érzi, hogy én vagyok az erősebb. De nem tágít. Hátrálok a bolt felé. Vetek az anyukára egy pillantást és ekkor rúgni próbál felém. Nem sikerül neki hála az égnek. Közben megérkezik az egyik haverja a Lakatos aki próbálja csitítani, mert vinnyogására már az ablakokban is megjelentek a kíváncsi fejek.

Már a boltom ajtajában állok. Jobbra tőlem a Lakatos, balra meg a Tibike, aki megint próbálkozik. Megpróbál megütni. Lecsapom a kezét, közben arra vágyom mikor érnek már ide a rendőrök. A rendőrök megérkeznek, leteperik a gyereket a földre, majd megbilincselik, aki egyfolytában azt üvölti, hogy megöl engem és a családomat. A feleségem reszketve hallgatja a másodikon az ablak mellől.

A járőrök meghallgatnak, majd közlik, önvédelem. A járőröket nyomozók váltják fel. Mondják, várjam meg a helyszínelőket, majd menjek be tanúvallomást tenni. Éjfél után szabadulok. Jó kis tréning volt, ami öt óráig tartott.

Másnap beszélek az apjával, aki szinte sírva mondja, hogy ő nem tehet arról, hogy ilyen fia van. Bólintok. Az apa ezután is bejöhet vásárolni. Megemlíti még hogy a fia kiakar csinálni. Nem örülök neki.

Pár nap múlva bejön az apa vásárolni. Utána meg vigyorogva a cigánygyerek és megkérdi, bejöhet –e? A válasz egyértelmű: NEM! Őrjöngve hagyta el a boltom.

A napok telnek. Köszönés nélkül megyünk el egymás mellett. Eljött a tegnapi nap. Az apa bejön hozzám, panaszkodik hogy a fia agyon akarja verni. A bolt elé jön a Tibike. Be már nem mer jönni, de amint az apja kilép, nekiesik szóval. Zeng az utca. Este hét óra, bezárok. Épp vacsorázni készülök a családommal, amikor megszólal a kaputelefon. Egy fiatal srác szól bele, akit korábban a Tibikével láttam aznap, hogy a Tibi leszúrta az apját. Megdöbbenek. Több dolgon is. Honnan tudja hogy melyik lakásba kell csengetni? Mi közöm van nekem az egészhez? Egy egyszerű ember vagyok, aki próbál megélni ebben a szar világban. Nem értem miért nem hívják a mentőket és a rendőröket. Nem értem nekem miért kellene odamennem. Mit tegyek? Mi a helyes? Mi van, ha csak kamu az egész és csak átakarnak csalni hogy ott nekem ugorjanak. De mi van, ha igaz? Ha én miattam vérzik el, mert nem teszek semmit sem. Döntést hozok. Felhívom a hivatalos szerveket. A cigányok házánál kell megvárnom a rendőröket. Megdöbbenek megint. Miért kell nekem odamennem egy bejelentés után, holott megadtam minden adatomat nekik telefonon. Miért kell nekem egy olyan ház elé mennem, akinek a lakója megfenyegetett, hogy elveszi az életem? Odamegyek. A cigánygyerek látszólag nyugodtan jön ki a kapun. Épp készül valahová. A rendőrök megállítják és a falhoz teszik. Közben tőlem ismét felveszik az adatokat. A cigány meg skandálja a régi mondókáját. Ki fog nyírni. Kérdem én ha ki fog nyírni, ki fog füvet nyírni a közmunkán? Biztos nem ő, hiszen lopni, rabolni kényelmesebb elfoglaltság. Az adatok lekérdezése után hazamehetek.

Mielőtt bárki is elkezdené teljesen önzetlenül sajnálni az apát, azért az meg kell jegyezni, hogy nem csupán az áldozati bárány szerepére alkalmas. Nagy a valószínűsége hogy más lakásokba átjárva haverjaival kifosszák a hűtőt és üti-veri a hetvenéves anyját. Hogy honnan veszem mindezt? A szomszédjaitól, akik szintúgy bejárnak hozzám vásárolni.

Mondhatnám ez egy egyszeri eset és a többi cigány nem így él. Sajnos nem tudom ezt állítani. A velem történtek miatt nem. Egy cigánypár ellopta a telefonomat a pultról. Tudom az én hibám, hiszen miért hagytam elől. Máskor közrefogtak a Mars tér környékén minden ok nélkül (ez megint egy másik cigánybrigád volt) és meg akartak verni. Szegeden a Mars tér és környéke vetekszik Budapest nyolcadik kerületével. Az itteni bűnözők 95%-a cigány. Lassan már csak úgy merek közlekedni, hogy a zsebemben szorítom a pénztárcámat nehogy elvegyék tőlem.

Megvallom félek. Félek hogy a gyermekeinknek ilyen helyen kell felnőniük. Félek hogy egyszer nem egymást hanem engem szúrnak le. Félek, mert senki nem tesz semmit.

Ezek után a kérdés a következő: Hogyan lehetséges olyan embereket integrálni akik nem képesek megfelelni a legcsekélyebb erkölcsi normáknak sem.

Ezek után joggal fogom kapni a támadásokat, miszerint rasszista, és náci vagyok. Nos, nem gondolom, hogy rasszista lennék, amiért le merem írni azt hogy igenis van egy népcsoport Magyarországon akinek jelentős hányada ingyen a mi adónkból, illetve bűncselekményekből él. Tisztelet a kivételeknek, akiktől máris bocsánatot kérek. Bocsánat.

Náci sem vagyok, csak egy egyszerű magyar aki próbál megélni úgy hogy a törvényes kereteket ne lépje át. A mai világban nem könnyű, de érdemes kipróbálni tisztelt bűnöző urak és hölgyek.

Megértem és elfogadom, hogy mindenkinek vannak, legyenek emberi jogaik. De akkor nekem is legyenek. Én csak békében és nyugodtan szeretnék élni szeretteim körében. Adják meg nekem ezt!

Végezetül: Már az is megfordult a fejemben hogy elköltözöm innen. De kérdem hová?

 

 

2011. március 17.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom