Kinyilatkoztatás – avagy Isten újra íratja

Kinyilatkoztatás – avagy Isten újra íratja

 

Szilágyi Imre, egykedvűen, komótosan, zsebre dugott kézzel érkezett a lakása elé. A megszokott időben a megszokott helyen volt. Munkavégzés után két órával. Imre tudósítóként dolgozott a helyi lapnál és miután letelt a munkaidő mindig bement a Vendégváró vendéglátó egységbe ahol néhány sör mellett kitárgyalták néhány törzsvendéggel a napi híreket. Ma is megvitatták a legfelkavaróbb hírt, miszerint elfogták a két hónapja keresett udvarló bicikli tolvajt. Azért kapta ezt a nevet, mert ahonnan elkötött egy kerékpárt, mindig ott hagyott egy szál virágot. Az egyszemélyes nyomozószerv, Alács Zoltán főhadnagy azt gyanította, hogy randevúkra siethetett a tettes azért volt nála minden egyes alkalommal virág. A feltevés majdnem helytálló volt. Ugyanis amikor a tettest elkapták bevallotta, hogy a temetőbe igyekezett a halott édesanyjához, csak hát útközben rátört minden egyes alkalommal a félsz, hogy lekési a kedves mamájával a randevút, mert úgy gondolta, hogy a mama, minden nap lejön reggel hat és este hét között a mennyből hogy tanácsokkal lássa el az egyetlen szeretett fiát. Így hát amikor úgy érezte hogy késésben van, mindig elkötött egy kerékpárt és cserébe, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, otthagyott egy szál virágot.

Imre, miután végére ért a történetnek, szívélyesen fogadta mint mindig, a csapos ingyen sörét. Utána a néhány törzsvendégét, majd a Laci szomszéd három centjét, aminek általában vodka volt a neve. Ezek után percre pontosan elindult, hogy percre pontosan hazaérjen a megszokott kis világába, amit mások általában otthonnak neveznek.

Minden a megszokott rendben folyt. Imre kicsit előredőlve, jobb kézzel a falat támasztva, ballal pedig a kódot megadva várt a megszokott búgásra, amellyel jelzett az ajtó neki, hogy Imikém szabad az út. Monoton számolás és 36 lépcső fok után a kulcsot enyhén remegő kézzel párosítja a zárral miközben a bajszáról a bal kézfejével próbálja letörölni a már lassan odaszáradó sörhabot. Imre, a megszokott mozdulatok rabja volt amikor senki sem látta. Társaságban maga volt a megnyerő mosoly, az ötös találat a lottón. De amint magára maradt a robot funkció azaz a kényszeres parancsmozdulatok úrrá lettek rajta. Nem bánta. Igazából ő így érezte jól magát. Így volt kerek. A többi csak maszk.

Így hát a cipőlerúgás és az aktatáska a folyosó közepén hagyása is része volt a teljes kerek életének. Mint ahogy az is hogy a szobában a villanykapcsolót mindig a homlokával kapcsolta fel. Az már viszont nem, hogy a villanykörte hangos pukkanással adta tudtára hogy befejezte földi pályafutását.

- Az isten bassza meg.

- Inkább ne ha kérhetem. Ma már megvolt a napi adag Jimmy fiú.

Imrében megállt az ütő és hirtelenjében szóhoz is alig jutott. – Ki, ki az isten maga?

- Akit emlegetsz. Szó szerint.

Imre hunyorgott a homályban, majd kivett egy alakor a kedvenc bőrfoteljában, ahogy szétvetett lábakkal ül, miközben épp meggyújt egy cigarettát. - Menjen el kérem...

- Ne folytasd Jimmy. Tudom hívod a zsarukat.

- Ké...kérem menjen el.

Az alak nem mozdult, s bár nem láthatta valójában mégis úgy érezte hogy az illető kineveti. Imre kezdte felhúzni magát. Nem elég hogy kiment az az átkozott körte is és ezzel világrengető problémákat okozott, hanem még itt van ez az alak is és Jimmynek hívja és még mosolyog is. De ez még semmi. Istennek képzeli magát és beleült a kedvenc bőrfoteljába. A harag amely benne fortyogott, lassan a szájáig ért és átvette a félelem helyét.

- Húzzon ki a fotelemből maga szarzsák. Mert ha nem Meg fogom írni. Ha nem tudná az írás erő és hatalom.

- Én ne tudnám? Legyen világosság!

Abban a pillanatban a körte újra világítani kezdett. Imre kényszeredetten pislogott párat majd szemügyre vette a férfit. Ötvenes, őszes, hosszú hajú, szakállas ürgének látszott, aki még ülve is majdnem akkora volt mint Imre. Fekete kigombolt bőrkabátja alól kivillant egy „"Isten halott" - aláírás: Nietzsche” feliratú póló, ami természetesen a jelen divat szerint be volt gyűrve a hasított bőr nadrágjába, hogy kivillanthassa az övcsatján lévő „hell” feliratot.

- Ezt meg hogy csinálta.

- Semmiség Jimmy. Egy trükk a sokból.

Imre csak állt ott és érezte hogy a haragon lassan úrrá lesz újra a félelem.

- Kicsoda maga? – suttogta.

- Már említetted a nevem. Nem is egyszer ha a fülem nem csal.

- Isten?- szakadt ki Imre fintorgó száján a szó.

- Szó szerint Jimmy. Teljes életnagyságban. – és egy lendülettel felállt és Imre előtt teremve rámosolygott. Lehelete sör és viszki szagot árasztott.

- Mé...mért hív Jimmynek, és ha maga isten mért van ellenpropaganda pólóban és mért hord bakancsot? Tán fázik a lába? Szerintem inkább az ördögre hasonlít. Vigye már innen a pofáját az enyémtől. Még a végén kémiai reakcióba lépnek alkoholos leheleteink és a végén felrobbanunk.

- Nyugi Jimmy. Kezdjük az elején. Azért hívlak Jimmynek mert kedvelem Amerikát. Most is onnan jövök. Hogy milyen jó csaj ez a Mariah Carey! Azt mondta isteni voltam. De most vigyáztam. Nem lesz még egy Jézus baki. A ruházatomon meg ne lepődj meg. Mindig is trendi voltam. De most már térjünk a tárgyra. Azért jöttem el hozzád, hogy írd meg a történetemet.

- A történetét? Na jó. tegyük fel hogy ön az isten vagy micsoda. Nekem úgy rémlik már megírták és címe is van. Biblia.

- Hagyjuk azt a szart. Annak már semmi köze az én történetemhez. Ezerszer átírták már a kezdetek óta. Azaz ezerhuszonháromszor. Annyi lenne a dolgod hogy lejegyezd amit mesélek majd neked. Persze haladhatunk a korral és diktafont is használhatsz.

- De miért én?

- Azért mert téged dobott ki a gép. Na jó, hagyjuk a viccet. Azért te mert ha jól tudom, és jól tudom, te hittél bennem egykor. Azért is akartad elvégezni a teológia szakot, amit megvallom nem sokra tartok. Téged meg igen, mivel feladva elveidet, kiálltál egy nem egyházi ember mellett az egyházzal szemben. Dicséretes.

- Rég volt.

- A te időmértékedhez képest valóban rég. Nekem úgy tűnik mintha most lett volna. Na kezdjünk hozzá.

 

Folyt. köv.