A szidó vallás

jagosistvan•  2010. június 1. 18:20

A szidó vallás

 

A szidó vallás kezdete egybeesik az ember keletkezésével. Legalább is ezt mondjuk. De ez nem igaz. De hát mi az? Na mindegy. Amióta Olé, aki hasonlított Élo-hoz a dölyfös derelyeistenhez, aki egyszer elment lopni Siófokra barackot, nahát akár onnan is. Olé nem szerette a barackot hiszen dinnyepárti volt, de az meg nem fért bele a zsebébe. Hát így kezdődött valójában.

A szidó vallás abból áll, hogy lépten nyomon szidni kell valakit. Hol a szomszédot, hol a bírót, hol meg mást. Az más tészta, ha lekváros.

Számos illetve betűtésztás paradicsomlevessel való fenyegetés is lehet szidás. Feltételes. A feltét a kanál cukor, ami baszik elolvadni a hideg levesben.

A szidó egyház feje a TetőGerinc. Őt követi a gerendások rendje, akik nem mindig Péterből állnak. Van, mikor csak ülnek. Ki itt, ki ott. Aki ott, az még nem biztos, hogy nem itt. A hit és az erőspista erejével szinte minden megoldható. Vagy feloldható. Vagy beoltható. Vagy…

Egy szidó hívő napi öt szidásgyakorlaton esik át. Ebből kétszer felette és háromszor alatta. A vadvirágillatú tejberizs, mint áldozati fószer étel, csakis az erre kijelölt helyen lehet dobálni. Nem úgy, mint a csucsujkát. Azt bárhol, bármikor kötelező jelleggel. Jellegzetes alakjával egyből belopja magát az ember zsebébe. Ott megpihen, erőt gyűjt (szidás által) és kilopja az ember szemét. Majd üveggel helyettesíti azt. Az üvegszem praktikus. Arrogáns hívőknél megfigyelhető, ahogy konyhakéssel polírozzák két átesés között.

Hát röviden ennyi. Ha valaki többet szeretni még tudni e vezető vallásról, javaslom, kezdje el szidni e mű szerzőjét.

Jóccakát. :)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

siskaeniko2010. június 1. 23:21

Én se szidlak, jó lett. Vannak a szidó vallásban nélkülem is elegen. :)
De mi az a csucsujka?
Baráti üdv: Enikő

jagosistvan2010. június 1. 23:04

mondom én. :)

Törölt tag2010. június 1. 22:45

Törölt hozzászólás.

jagosistvan2010. június 1. 22:17

Úgy látom neked is megy ez abirta barátom. :)))

Örülök hogy itt voltál. :)))

abirta2010. június 1. 22:01

Szia Jagi. Nem bocsátod árverésre a tolladat? Ez egy jó nyakatekert, nyakat tekert, mű remek mű.

jagosistvan2010. június 1. 21:29

Sok hát Ancsám. :)

jagosistvan2010. június 1. 21:29

A főnök...hát igen vigyáznom kell hogy meg ne tudjam. Ezért hazudozok összevissza magamnak. :)))

kapocsi.ancsa2010. június 1. 21:24

Ajaj..:)
Sok a hívő :))
Jó lött!

irenke2010. június 1. 21:21

Szeretnék vallani!
csak félek,hogy szidó,
majd hívó...
Mert aroganciával jönnék,hogy menjek má!
Üvegszemmel nézlek szidóm!:)))
Csak a főnök meg ne tudja!

jagosistvan2010. június 1. 20:38

Én se tudom mire gondolok dm. :P

jagosistvan2010. június 1. 20:37

Örülök Bero. Szebb holnapot nekünk. ;)

jagosistvan2010. június 1. 20:36

Köszönöm marti :)

Törölt tag2010. június 1. 20:11

Törölt hozzászólás.

Bero2010. június 1. 19:49

Nem semmi, tetszett:-))

marti2010. június 1. 19:38

Én nem szidlak kedves István,de nagyon jót nevettem eme alkotásodon,jó humorérzéked van!
Gratulálok!