"A" szabótóni

„A” szabótóni

A szabótóni érdekes srác volt már az iskolában is. Felszegett állal mindig olyat tett, amit más nem. Ha mi kanállal ettük a levest, akkor ő fánglival. Hát, ilyen volt a mi szabótónink. Egyszer kérdeztem tőle, amikor együtt mentünk haza a suliból, hogy miért kell mindig máshogy csinálni mindent. A szemében értetlenség tükröződött. Ekkor jöttem rá, hogy a szabótóni mindezt komolyan gondolja. Ami eddig csak sejtés volt, most beigazolódott. A szabótóni nem százas. Ezt az eltelt évek alatt többször is bizonyította. Volt, hogy rátört a magyarságtudat. Ekkor minden végtagjára nemzeti színű szalagot kötött. Olyan cukin tudott futni a kis szandijában. De csak addig, amíg a bokáján lévő szalagban orra nem esett. Ekkor megvilágosodott. Rájött, hogy ő nem is magyar voltaképpen, hanem besenyő. Akár a Pista bácsi. Ezek után a kalapját mindig mély röfögések kíséretében rakta fel, mert egyszer valahol olvasta, hogy az ős besenyők is így tettek. Amikor egy alkalommal elment a nyolckerbe, találkozott a Cizgány Marival. Szabótónink nem tudta, hogy ez az igazi neve a csajnak és úgy gondolta, hogy belekóstál egy kis egzotikumba. Beleadott apait anyait. Ölelte, szerette, szagolta. A ronda Czigány Mari meg sikoltott. Ugyanis rémálma volt az aktus alatt.

Teltek múltak az évek és szabótónink egyre többet akart. Elhatározta, hogy szín-ész lesz. Ehhez kellett egy színpaletta meg egy disznó agya. Megoldotta. Ám még ez is kevés volt számára, ezért úgy döntött, elmegy valamelyik felekezetbe, hátha ott is tud érvényesülni. Azt gondolta, az teljesen jó lesz, ha az első templomba bemegy, ami az útjába akad. Elhatározta, hogy a Dohány utcától indul. Be is lépett, úgy ahogy illik. Ki is vágták, úgy ahogy illik. Csak néhány mazochista neoliberális hívő hitte azt, hogy talán ő a messiás. Na meg ő maga. Azért azt még én sem gondoltam volna egykor, amikor még a zacskós tejemet szopogatta, hogy ennyire sokrétű lesz a szabótóni. Volt pár éve még egy különös szokása. Bűnözőkkel szimpatizált. Kedvenc kategóriája a nemi erőszak volt, bár azért elviselte a lájtosabb, egyszerű garázdákat is. A minap láttam az utcán. Szembejött velem, de nem ismert meg. Pedig kétszer nyolc éven át egymás mellett ültünk. Először a suliban, utána meg a Markóban. Biztos megint a gondolataiba mélyedt, vagy egyszerűen rájött, hogy ő egy Isten, aki nem beszél földi halandókkal. Azért én szeretlek, szabótóni.