Ötven másodperc (Ajtó a haragra)

Ötven másodperc (Ajtó a haragra)

  

…hét, nyolc, kilenc, tíz. Az agyad feszül. Nem múlt el, hiába számoltál. Ki akar törni, hogy sebezzen. A szemed előtti vörös posztó már vértengerré változott, és te ott fuldokolsz, mint egy Ember a közepén. A nyugalmi zöld övezet már a látóhatárodon kívül sejteti magát, ahová neked már nincs esélyed kiúszni. Már előre sajnálom azt a szerencsétlent, akit lecsekkolsz és magaddal rántasz haragod tengerébe. Mert most valakit bántanod kell. Bántanod. Hiszed, ha valakit lenyomsz, azzal feljebb kerülsz. Hiszed. Vakon hiszed. Egyszer valaki azt mondta, a vakhit – bilincs. Egy szép rózsaszín plüssel bevont karperec, ami nem engedi, hogy szabadon éld álmaid és vágyaid.

…tizenhét, tizennyolc, tizenkilenc, húsz. A pofon, amit adtál, jólesett. Adsz még egyet. Minden egyes ütéssel száll ki belőled az az erő, amely agresszív gondolataid okozója. A vértenger már csak a melledig ér. Talán Mózes is így kelt át egykor.

…huszonnyolc, huszonkilenc, harminc. Remegő, szétzúzott ökleid ernyedten lógnak tested mellett. Partot értél. Előtted fekszik a meggyötört torzó. Ismerős valahonnan… Még próbál az élettel alkudozni, de Te bevégzed, amit elkezdtél. Föléje állsz, és a lábaddal megtaszítod annyira, hogy belenézhess a szemébe. Pillantásod már nem öl, csak bánatos tudatosság, ami fellelhető benne. Lehajolsz és megfogod a kezét még egyszer, utoljára. Szorítás helyett csak simítást kapsz a nyirkos tenyértől. Egy utolsó, szerető simítást. Jobb kezed lassan a tarkójára csúsztatod, ballal megtartod a homlokát. Csak egyetlenegy rántás…

… harmincnyolc, harminckilenc, negyven. Ismét kevesebb lettél. Vajon hányszor tudod még megölni magad úgy, hogy mégis túléld önmagad? Ez a gondolat még akkor is ott kering tudatodban, amikor becsukod magad mögött az ajtót. …negyvennyolc, negyvenkilenc, ötven.