Örökség

jagosistvan•  2013. február 27. 11:14

Örökség

 

Sosem lett kimondva mekkora hiány lettél

s illatod is már csak rejtett vágyaimban él.

Mint gyermekben az első szerelem – rekedtél

húsba. Összegyűrt álom és megragasztott kép.

 

Már nem úgy siratlak, ahogy majd’ harminc éve.

A gyermekkönnyek is (mint én) férfivá váltak.

Manapság csak nyelem a hétköznapok tényét

(szürkén) a zsebekbe’ felejtett pirulákkal.

 

Még pár nap és újra (Örökké?) karomban leszel.

És úgy, mint régen, hármasban dőlünk az ágyon.

Te ott heversz majd miköztünk örökségként

és nevetünk rajtam, rajtunk és a világon.

 

 

2013. február 27.

szerda  9:08

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

baramara2013. február 28. 00:33

Nagyon szép! Csak nevessetek! :-)

Molnar-Jolan2013. február 27. 22:54

Hö, ez egy tetsz-szmájli.

jagosistvan2013. február 27. 22:10

Vót röhögni Jolim? Hö? :)

Molnar-Jolan2013. február 27. 22:08

:)

jagosistvan2013. február 27. 22:06

Köszönöm Aladár. :)

jagosistvan2013. február 27. 22:06

Köszi Rózsám. :)

Schmidt_Aladar2013. február 27. 20:57

Benned/Belőled nevet a szellemi örökség...:)
A versed tetszett!
üdv:
János

Ivory2013. február 27. 20:36

Nagyon jó lett, Jagi!!!

jagosistvan2013. február 27. 18:18

Lesz Ágóm. de előtte azért megszagolom. :)

judit.szego2013. február 27. 17:28

Szépséges!

BakosErika2013. február 27. 16:30

Legyen úgy, sok mosolyt Nektek! :)

kovacsagi2013. február 27. 15:46

úgy legyen! :)