ma már nélküled

jagosistvan2010. március 9. 22:32

A tavasz mindig kell, az újrakezdés évszaka.

jagosistvan2010. március 9. 20:24

Én elváltam. Az utamon megyek megyek tovább. Hála istennek van egy csodálatos nő, aki elkísér rajta. A kisfiam is csatlakozik hozzám ahogy mód van rá, és a kezemet fogva kísér. Azt hiszem utam ezen szakasza göröngyöktől mentes. A elejével meg már nem foglalkozom. Túl vagyok rajta.

kistili.2010. március 9. 19:08

http://www.youtube.com/watch?v=6E2hYDIFD IU&feature=related

:-)

Törölt tag2010. március 9. 18:46

Törölt hozzászólás.

Attila_the_hun2010. március 9. 18:32

A mi házasságunk is egy katasztrófa lett az elmúlt években. Gyakorlatilag a gyerekek tartanak minket egyben. Mármint a család. Szerelem nuku. Van még egy kevés tisztelet megbecsülés egymás iránt, de más semmi. Nem hiszem hogy elválunk, de mint említettem a gyerekek miatt. A körülöttem lévő házasságoknak a 80 százaléka hasonló cipőben jár. Elég elkeserítő statisztika. :(

jagosistvan2010. március 9. 15:28

Olyan a gyomrod mint a Dorkának. Még a vas szeget is. :)

narnia2010. március 9. 14:54

Kapom, hát fogyasztója vagyok verseidnek, és jól tűri a gyomrom, sőt :))

sokáig ízlelgetek egyet kettőt

Grtau!

jagosistvan2010. március 9. 14:52

Köcce Éva. :)))

jagosistvan2010. március 9. 14:51

Teccik vagy nem, ezt kapod. :)))

dreaming582010. március 9. 14:51

''fagyos tintával
kicsi szív mintával''

...jó...gratula :)

narnia2010. március 9. 14:48

http://www.youtube.com/watch?v=I2vL4YMOu V8

TECCIKVERS

Ment email ! Fontos!

jagosistvan2010. március 9. 14:43

Köszönöm mojo.

kaptok még egy kis írást: http://blog.poet.hu/prozak/napszak

mojo2010. március 9. 14:02

a versed tetszik, de itt a kommentek is megfogtak..
főleg az előttemlevő..

jagosistvan2010. március 9. 13:52

A fene se tudja. Bár én nem sírom vissza. Illetve ez így nem teljesen igaz. Vannak olyan pillanatok amelyekért még most is fáj a szívem. Például a kisfiammal töltött percek.

Attila_the_hun2010. március 9. 13:42

Miért van az, hogy kimondjuk a boldogító igent, utána éveken keresztül marjuk egymást, majd elválunk és aztán mégis visszasírjuk azokat az időket, a másikat?

jagosistvan2010. március 9. 13:22

Dm, élek. Újra. Na meg írok és szeretek. Ragaszkodom az emlékeimhez, miközben egy új mesét játszom.

jagosistvan2010. március 9. 13:20

Ancsa, te is és én is tudom... :)))

jagosistvan2010. március 9. 13:19

Vallejo, az út amin járunk, részben mi válasszuk ki, ha tetszik, ha nem. Még ha más is indít útnak bennünket akkor is. Az úton magunkhoz vehetünk társakat, emlékeket. Van úgy hogy kiszállnak és egyedül megyünk tovább. Hogy hol a vége? Na látod ez az amit nem mindig lehet tudni. A szavaidból egy kis keserűség árad, miszerint ''soha meg nem érkezni''. Ilyen nincs. Az út előbb vagy utóbb véget ér. Látom a tiéd elég hosszú és döcögős. Fel a fejjel! :)

jagosistvan2010. március 9. 13:13

Kedves Kinga!

Igen, ma már saját utamon, de nem egyedül. Hogy fáj e? A kudarc mindig fáj. Minden (el)válás egy kudarc. De viszont tanulunk is belőle.
Köszönöm hogy olvastál.

Jagi

Törölt tag2010. március 9. 12:35

Törölt hozzászólás.

kapocsi.ancsa2010. március 9. 12:29

Saját úton ..igen.

Vallejo2010. március 9. 11:57

Melybe vágtál az tuti! Mert én magamról tudom milyen a saját utamon állandóan úton lenni és soha meg nem érkezni. Nagyon tetszik ahogy írsz, amit írsz.

Kicsikinga2010. március 9. 11:53

Ezt pedig nem beszéltük meg.
Ma már én is ''saját utamon''!

Szóval ilyen az élet! Neked sikerült jól megírni, kiírni. Remélem, hogy a lelkedből is, és soha nem fog fájni!

Black2010. március 9. 11:32

:)

jagosistvan2010. március 9. 11:30

Köszi Schwartz. :)

Black2010. március 9. 11:26

a vers nagyon nagy gratesz!

ajtóban hagyott viszlát -

egyszóval: minden

ma már nélküled - saját utamon