Hosszú az út (számadás magamtól magamnak)

jagosistvan•  2009. január 22. 20:47

Hosszú az út

Még gyermekfejjel kezdtem neki…
Zsongott legbelül sok érzés,
Papírra és tintára váltott
Egykor megélt furcsa élmény.
Úgy kezdődött: Homályos alak…
Jobb lett, mint ahogy reméltem!
Kézből kézbe gyűrődő papír
Lett hát éltem nagy miértje.
Hosszú az út, melyen elindultam,
Volt olyan, hogy boldog voltam.
Hosszú az út, de végigjárom –
Ez már az életem és a halálom.

Fájt a világ - tollat ragadtam…
Kiírtam minden bánatom,
Tinta mellé könnycseppek hulltak,
Nem volt ingyen a szánalom.
Tíz éven át gyűltek a sorok…
Felhőtlen égboltok alatt
Végtelen fonatként kígyózó
Sorok - így jött hát napra nap.
Hosszú az út, melyen elindultam,
Kínjaimban dúltam-fúltam.
Hosszú az út de végigjárom –
Ez már az életem és a halálom

Meghasonlás évei alatt…
Tűzre dobtam száz versemet,
Magamat közéjük vágva
Égettem szénné bús lelkemet.
Meddő napok romjai között
Ringattam steril lényemet,
Álomittas árny-takaróval
Fedtem el gyengeségemet.
Hosszú az út, melyen elindultam,
Nyomaim a szél elfútta.
Hosszú az út, de végigjárom –
Ez már az életem és a halálom.

Nagy pofonnal keltett a hajnal…
Halálig szédültem vele,
Kapaszkodtam a nagy semmibe,
Úgy volt, örökre elmegyek.
Jég voltam perzselő tűz alatt,
Fájón semmivé olvadó.
Harmatcseppé váló, arctalan
lélek, szíveden átfolyó.
Hosszú az út, melyen elindultam,
Nem láttam végét az útnak.
Hosszú az út, de végigjárom –
Ez már az életem és a halálom.

Jöttek karok, húztak a fényre…
Sötétségből a nap felé,
Ismét tollat, papírt ragadtam,
Jöjjön a kínom kifelé.
Jeleket vésettem a bőrbe,
Igaznak tűnő szavakat,
Hordozom őket halálomig,
Így döngetek omló falakat.
Hosszú az út, melyen elindultam,
Önmagamat húztam-vontam.
Hosszú az út, de végigjárom –
Ez már az életem és a halálom.

Változó időkben változtam…
Nyitottam a szív ajtaján,
Vágyaim mostan táncot járnak
Sorsom fekete gyémántján,
Pedig törtem zúztam mindenütt,
Ahol csak értem, találtam.
Ostoba ábránd bolond álmát
Űztem volna a halálba.
Hosszú az út, melyen elindultam,
Dobbant a szív, dobbant újra.
Hosszú az út, de végigjárom –
Ez már az életem és a halálom.

Vállalom szárnyaló bűneim…
De miért is ne vállalnám?
Kit nem égetett égi tűz,
Hát az vessen majd követ rám!
Itt vagyok, utam e szakaszán
Lassan járva tovább érek,
Tovább küzdök és bízva bízok.
Felcsendülve szól az ének.
Hosszú az út, melyen elindultam,
Árnyékom vetül a múltra.
Hosszú az út, de végigjárom –
Ez már az életem és a halálom.

2009. Jan. 22.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2009. január 25. 16:02

Törölt hozzászólás.

sarandisziszi2009. január 25. 11:33

NEM FELEJTETTÉL EL VALAMIT?
NA...
UTÁLOM A TITKOLÓZÁST....

ambrus.magdolna2009. január 24. 22:09

,,Vágyaim mostan táncot járnak
Sorsom fekete gyémántján.,,...Csodálatos mesteri
munka Jagóistván Gratulálok...Üdv.Magdolna

pepo2009. január 24. 21:27

Gazsibá? várjál már..kihozod az otthonból ? áá ne már..mit csinálsz vele a járókerettel?

kapocsi.ancsa2009. január 24. 21:03

:) Ölelés nektek .Rám fért a nevetés:)))
Jagi , Pepo, két nagy bohó,
bohém bohóc: bolondozó.
Nagy szív, nagy száj, s pálinka jár,
vagy tán abszint, ki tudja már?
Pusz

jagosistvan2009. január 24. 21:03

Nem baj:( Nem is köllesz. Inkább elviszem magammal gazsibát. :P

pepo2009. január 24. 20:44

na a francba..kibeszéled? lol....na most már egyedül mész..megy veled a fene...

jagosistvan2009. január 24. 20:41

pepoval legközelebb a meleg fesztiválon talizunk. Megígérte :P

kapocsi.ancsa2009. január 24. 20:21

:))
Hát Jagi, hogy őszinte legyek, nálad a hozzászólást is érdemes olvasni, Jót nevettem Köszike nektek :D
De ha lesz poet tali, te meg Pepo jól meglesztek :)) Az tuti .
pá-pá

pepo2009. január 24. 19:53

inkább te mint jagos...kösziiiiiii szisziiiii
én is küldök...hmmmmmmmmáá

sarandisziszi2009. január 24. 19:38

:D
TESSÉK.
N-A-GY-Ö-L-E-L-É-S

pepo2009. január 24. 19:36

ölelgetnél mi..? na jó ,,kérek egy nagyot..

sarandisziszi2009. január 24. 19:17

DE SZÉP VOLT, JAGI.
KÖSZI, KÖSZI, KÖSZI...
SZÓVAL, HONNAN TUDOD, AMIT TUDSZ???
:D
ÚGYSE HAGYLAK. PUSZIESŐ IDE VAGY ODA...

jagosistvan2009. január 24. 19:14

Neked is sziszi. :)

Puszi eső szálljon reád. :)

sarandisziszi2009. január 24. 19:10

JAGI, PEPO, NAGY ÖLELÉS????????
:D

pepo2009. január 24. 19:02

hát nem is eszem..lol..tejtöl megy a hasam..szorulás kizárva..

höö

jagosistvan2009. január 24. 18:58

Té mög né ögyé többet húúúst. És szoruljon beléd a tejbegríz. :)))

jagosistvan2009. január 24. 18:56

Köszi szépen, és neked is pusssszz. :)))

pepo2009. január 24. 18:56

tudod mit..ne ígyál csak vízet ....se bor se sör se pálesz ..majd mögtudod..möglátod..

vastagmargot2009. január 24. 18:52

szia Jagi!
waúúúú.....nagyon jó ez a vers!!! :)))))
elismerésem!
üdv (...és pussz ;))

jagosistvan2009. január 24. 18:50

Neköd mög száradjon ki a pálinkás butykosod. :)))

pepo2009. január 24. 18:41

hogy romoljon meg a söröd..:)

jagosistvan2009. január 24. 18:35

Neköd vazze. :)))

pepo2009. január 24. 18:33

ezt nekem mondtad ?

jagosistvan2009. január 24. 18:24

Marharépa :)

pepo2009. január 24. 18:22

csak ne kéne gondolkodnom..néha az is fáj..vagyis mindig..ezért nem teszem

jagosistvan2009. január 24. 18:19

Azok pepo...

pepo2009. január 24. 18:17

Vállalom szárnyaló bűneim…
De miért is ne vállalnám?


hmm..gondolkodásra ösztönző sorok..

jagosistvan2009. január 24. 17:34

Kedves tuzvizlevego!
Az már biztos hogy más útat járunk be, de nem biztos hogy előrébb vagyok, ugyanis nem tudhatjuk hogy milyen hosszú is az út, amit a sors nekünk rendelt. No és vannak keresztutak is. Látod, most is ''láttuk'' egymást egy pillanatra.

Üdv, István

tuzvizlevego2009. január 24. 17:16

olyan megnyugtató volt olvasni.... látni valakit az úton,előrébb mint én.. és amúgy is másik úton
gratulálok

sarandisziszi2009. január 24. 17:08

TITOKZATOS VAGY, DE MEGVÁROM A VÁLASZOD.
PUSZI

jagosistvan2009. január 24. 16:50

Nyugi. Türelmetlenséget és egy kis bánatos haragot érzek felőled. Ígérem hogy válaszolok majd neked, de nem most.

Szeretve ölellek, Jagi

sarandisziszi2009. január 24. 15:50

DE MI VAN AKKOR, HA ÉN EGY NAGYON-NAGYON KÍVÁNCSI EMBERKE VAGYOK?!

sarandisziszi2009. január 24. 14:47

:(

jagosistvan2009. január 24. 14:17

Tudom és kész. Ne kíváncsiskodj. :)))

sarandisziszi2009. január 24. 14:01

HONNAN TUDOD?

jagosistvan2009. január 24. 12:45

Köszi Tálija. :)

Puszi, István

Törölt tag2009. január 24. 12:17

Törölt hozzászólás.

jagosistvan2009. január 23. 15:03

Tudom és átérzem...Puszi Jagi :)

sarandisziszi2009. január 23. 12:41

Fájt a világ - tollat ragadtam…
Kiírtam minden bánatom,
Tinta mellé könnycseppek hulltak,
Nem volt ingyen a szánalom.
A SZÁMBÓL ÍRTAD KI A SZÓT.

jagosistvan2009. január 23. 08:48

Kedves Marie, köszönöm szépen. Az a-t azért nem hagyom ki mert az én ritmusomba pont illeszkedik. :)

Cupp, Jagi

Marie_Marel2009. január 23. 00:39

Jég voltam perzselő tűz alatt,
Fájón semmivé olvadó.
Harmatcseppé váló, arctalan
lélek, szíveden átfolyó.

Gyönyörű! Mély érzésekkel írtad le élet-utadat!

Ez már az életem és halálom...
(legalább az egyik a-t kihagynám)

jagosistvan2009. január 23. 00:05

Köszönöm legifjabb padawanom. Viszont kívánom. :)))

VIKING_Bear2009. január 22. 23:57

Felnézek rád mesterem
Kívánom, hogy az utad
Boldog és hosszú legyen!!!
Gratulálok.: Viking :)

jagosistvan2009. január 22. 22:43

Pepo cimbi, neked nem szárnyast küldök. Azokat meghagyjuk a csajoknak, azokra a ''bizonyos'' napokra. ;-)

pepo2009. január 22. 22:31

csak 1 ölelést ketten..nagyon fukar vagy ma..na jó..Ancsa !!! hess Jagost meg kell védenem látod ..hess jagos nem dila....nekem ne szárnyast küldjél ölelésből mert az kiveri a szememet..

jagosistvan2009. január 22. 22:22

Kedves Orsi neked is köszike. Ölellek. :)))

Üdv, Jagi

jagosistvan2009. január 22. 22:21

Köszönöm Alexandra. Egy ölelés eked is jár. :)))

Keiju2009. január 22. 22:09

Hmmm....nem semmi. Nagyon tetszik!

alextax1172009. január 22. 22:06

Nagyon jó, gratulálok:)

jagosistvan2009. január 22. 21:38

Köszönöm Barb. Vasárnap megkapod amire vágysz. :P

jagosistvan2009. január 22. 21:37

Én dila? Pepo szóljál már rá a csajszira. :)))

Narnia megy az ölelés.Vigyázz mert szárnya van. :)

szebarb2009. január 22. 21:36

Húha Jagi! Sodró''kis'' vers lett! kiválóan összegezted Magad, de még sok van hátra, talán szebb lesz minden! Gratulálok!
szeretettel:Barb.
(és bánja fene - megölelhetsz!:-))

narnia2009. január 22. 21:33

És most a versről: Hosszú.... mint az út....mint az élet :)

Gratula!

narnia2009. január 22. 21:31

Engem meg kihagynátok??????

Haaad éééééééén iiiis :)

az ölelésért itt sorba kell álni úgy látom,de kimaradni nem szeretnék.

kapocsi.ancsa2009. január 22. 21:26

Oké..kérem :) de csak mert olyan dila vagy Te is.
Igaz pepo?

jagosistvan2009. január 22. 21:21

Na jól van, kaptok mindketten egy ölelést. :)))

kapocsi.ancsa2009. január 22. 21:20

Tartalmas nagyon..Gratulálok.
Üdv:Ancsa :))

pepo2009. január 22. 21:09

Hosszú az út, de végigjárom –
Ez már az életem és a halálom....


gratula..ez szép lett..