lillék, töredékek

Sziklaszilárd magány,

köröttem apró szél fúj,

lábamnál bokor, csalán,

rezeg a fű, gólyahír. 

Zizegnek a bogarak,

tavasz van, kikelet,

nálam mégis tél maradt,

ami élet, kirekedt.

nyugovóra tért az isten

pár száz éve alszik már

és azóta ami nincsen

ködbe burkolt belmagány

November, nővérem,

te vagy a csendben épülő jövő,

a dermedt álom, amely egyszer kivirul.

Mert minden, ami most szunnyad,

újraéled majd, szabadon, dicsőséggel.

ezüst rózsával jött a tél

háztetőn angyal ült - lógatta a lábát

szűzi szárnyára pernye hullt -

gyárvárosok szennye

azt mondták nincs sehol 

hová hazamenne

Hullt a levél, söpört a szél,

szürke égen eső mesélt,

nyaram elszállt, fázott a csend,

ábrándból szőtt új réteget.