Buszon

Nyomorgunk egy teli,
Csütörtök reggeli
Járművön.
Ne fűtsön!
Lábfejemen két másik,
S bambán képembe ásít
Egy szemtelenül pimasz
Iskolás kamasz.
Csukd már be a szádat!
- Állat! -
Lök meg egy teltebb hölgy.
György!
Erre nem volt válsz.
Ha akarsz, leszállhatsz.
De csak állt ott,
Alig látott
És szomszédját jól gyomron vágta.
- Na, de kérem! A táskája! -
Az forog, mint a ringlispil,
S ezzel, ahány utast csak bír,
Az ülésekhez nyom.
- Idióta barom! -
Bősz hanggal, nagy erővel
Kezében egy esernyővel
Fejbe vág a bal kezével,
Nem fogja fel ép eszével,
Kiüti egy asszony fogát,
Az egy háti babot fog át,
A protézisén taposnak,
Ám nem örül a balosnak
Az, akit a görbe bottal,
És mellé egy-két jó szóval
Úgy tarkón vág, lendületbül,
Hogy az egyből ki is terül.
A buszozás nem jó üzlet,
A kocsiban szörnyű bűz lett,
Mert egy gátlástalan állat
Most eresztett el néhányat.
A bélgáz kínzó szagától,
Elalélva önmagától,
A most jövő megállóban
Pont, mint egy tolvaj, megpattan.
Kezéhez semmi nem ragad,
De a bűze itt marad.
És, mint bármely Ikaruson,
Fogy a levegő a buszon.
Kezdték érezni némelyek,
Hogy a gyomruk émelyeg,
Ám láss csodát, a Sors kegyes,
Arcomat igen kellemes,
Puha párna veszi körül,
Bár ennek a lány nem örül,
Hisz az ő keblei,
És, habár mennyei
Mindaz, amit épp érzek,
Úgy kérek
Elnézést, meglöktek mások,
Gyorsabb volt és orrba vágott.
Fentről, Oh, égi áldomás
Üvölt egy hang: VÉGÁLLOMÁS!

Andornaktálya, 2013. 02. 09.

Eredeti mű:

Romhányi József

Villamoson

Utazunk egy zsúfolt
villamosnak csúfolt
szekéren.
- De kérem!
ön lábamon ácsorog
s kalapjáról rácsorog
az eső a vállamra
s a sálamra!
Vegyen egy új sálat!
- Állat! -
Mondja a másik úr.
Durr!
Pofon volt a válasz.
- Na ettől szétmállasz! -
De nem mállott.
Talpra állott.
S az illetőt hasba rúgta:
- A pofonért itt a nyugta! -
Az meginog és megszédül
s leül, hol már a szomszéd ül.
Felbődül a szomszéd:
- Most meg engem nyom szét! -
Vad haraggal és erővel
fejbe vágja esernyővel.
Kezében a fél ernyője,
másik fele meg elnyőve.
Kiveri az asszony fogát,
ki egy kosár tojást fog át.
Az csak éppen egyet sikolt,
mint egy gyermek feltapsikolt.
Nem nézi a bűnös ki volt,
tojást kap ki a kosárbul
s a kopasz úr feje sárgul.
De csaló a tojásüzlet!
A kocsiban szörnyű bűz lett.
Vigaszt nyer az asszony, ráfér:
nem volt kár azért a zápért,
az igazság nyert befolyást:
egy zápfogért egy záptojást.
A kopasznál, - meghökkentő, -
se rongydarab, se zsebkendő.
S mer' a haj nem vetett gátat,
elérte a lé a hátat.
És mint minden ilyen helyre,
legyek szálltak rá a fejre.
Már érezték némelyek,
hogy a gyomruk émelyeg.
De elsőnek, - a sors bosszul, -
épp a bősz úr lett most rosszul.
Megszédült. Na! Most lefekszel!
Ám egy végső, hős reflexszel
behúzta a féket.
A fejemmel léket
ütöttem az ablakon
s vakon,
mint katona, ha egy házba beront,
elfoglaltam ájultan a peront.
Órák múltán tértem észhez.
Mi közöm volt az egészhez?