Annak írván, akit szeretett

Seelensplitter•  2017. július 16. 21:42

Én nem irigyeltem a gazdagokat,
Szegény voltam, és maradok.
Aki engem keres, és mégsem talál
Meg: „Magamon kívül vagyok!”
Elfeledett emlék már tán, aki
Szívemnek voltál mámora;
Lelkemet adtam néked, rózsatőn
Nyílik szerelmem záloga.

Én, ki mindig veszt, leülök mögé,
Ölembe téve karomat:
Én oly rút és te oly szép vagy! De már
Éjjel ismét megálmodlak…
Még én is… Hiszen oly régóta vár
Álmomban látott szellemed,
Most láthatod szívem vad örömét,
A szívét, mely téged szeret.

Egy őszi éjjel a domboldalon
Titokban nézlek, merre mész,
Féltékeny lettem és emészt a vágy,
Más karjában miért nem félsz?
Válaszolj kérlek, suttogd meg nekem,
Jól tudom, hogy ez nyílt titok.
„Ki szeret, azt szeretik,” És engem?
Örökre magam maradok?

Mézédes csók az éj leple alatt…
Vágy, mit felemészt a hajnal,
Bármit megtennék újra a ködért,
Amely a talpaink alatt
Duzzadt merészen. Vágytam, hogy enyém
Légy, de a szekér elszaladt:
Mélybe zuhantam,  s semmim sem maradt,
Tán meg sem érem a tavaszt!...

(2014. október  23.)


Eredeti mű:
Vajda János - Annak sírján, kit ő szeretett

Ki nem irigyeltem királyokat,
Irigyed voltam, jó halott.
Kit egyre csalt az élet, a halál
Nekem elégtételt adott.
Régen por és árnyék vagy már, aki
Szeretve voltál általa;
Koporsód nyílt mneg épen, amidőn
Nyílt volna mennyed ajtaja.

S én, mint győztes, ellene fölé,
Sírodra téve lábomat:
Én élek, és te halva vagy! sivár
Diadalom e gondolat...
És mégis... hogyha tán szivembe lát
Köröttem lengő szellemed,
És látod benn a kétely ördögét,
Mely gúnyosan vigyorg, nevet:

Úgy szánakozol e diadalon!
Míg bujtogat a gyáva ész,
Szivemben őrjöng ádáz bosszuvágy,
Kétségbeesvén, hogy nem élsz!
Oh, szólj, felelj, oszlasd el kételyem!
Sirodba zárva a titok.
"Ki hallgat, az megegyezik"... De nem!
Hiszen nem szólhat a halott!

Ó, por, hamu e koporsó alatt...
Szél, mely suhansz e hamuval,
Fű a holt ajkból, ha az összeért
Az ő legédesb ajkival:
Im, itt egy ifju élet, az enyém!
Ha elcserélhetnők a sort:
Éledjetek föl, s legyek én a por,
Mit a mohó szél messze hord!...

(1857)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!