Idézetek

Böröndi Lajos

 

Hasonlatok

 

Súlyos vagy, s miként a

legszebb gondolat: tündökölsz, ragyogsz.

Szívembe mart titkos jegy, amely

őrzi a belé égetett pillanatot.

 

Könnyű vagy, mist a hajnali pára,

és szép, mint egy simogató mozdulat.

Mint egy nevetés olyan vagy, ha

a felhők mögül kiragyog a nap.

 

ahogyan

 

ahogy a fák a szélviharban

ahogy a szél a fák között

ahogyan arcodon kezem

tested az árnyékod előtt

 

ahogyan halvány sejtelem

illat ahogyan illatod

csordultig betölti lelkemet

és szédülök és ámulok

 

ahogy a fák és persze szél

ahogyan arcod és a vágy

ahogyan várom a csodát!

 

pedig tudom hogy nincs de érzem

megtörténhet ha akarjuk

csak akarni kell legalább

 

Ahogyan átvérzi

 

ahogyan átvérzi lassan

akár a vér a kötést

a vágy a verset

úgy lesz egyre nagyobb a csönd

 

ahogyan lehull a ruhás

úgy árvul el a tested

és egyre sötétebb lesz

ahogyan átvérzi a vágy a verset

 

ahogyan rádtalál

 

egy elindult simogatás

hajadba hullott falevél

egy fölragyogó fénysugár

madárként rebbenő tenyér

ölelés csönd és ragyogás

lélegzetvételnyi öröm

 

ahogyan rádtalál a szám

és ahogy bőröd visszaköszön

 

ahogyan távolodsz

 

mozdulataidra emlékeznek mozdulataim

nézem ahogyan valaha simogattalak

látom ölelésedben ölelésemet

haragjaidban haragomat

 

ahogyan távolodsz az időben

még jobban szeretlek

ahogyan visszanézel

én nézek vissza benned

 

bölcs lesz az ember a korral

bölcsebb visszafelé is

szomorúan néz kiürített már

minden poharat fenékig

 

nézem a folyóban arcodat

mezítelen testedet nézem a vízben

évek múlva is téged látlak

minden fölszikrázó tükörben

 

a szerelem azt mondják veszendő

a vágy is megöregedhet

de bennem naptól simogatottan

őrződött meg a tested

 

látom öledből fölmerülni arcomat

látom ahogyan az idő nyomot hagy bennünk

látom egy lélegzetben

összeolvadni testünk

 

a csodavárásban védtelen

és végtelenül esendő az ember

térdepel két ölelés között

a kelő nappal szemben

 

nézi az összehajoló fákat

a réseken át nézi a világot

bár tudja hogy csodák nincsenek

szépek azért szívben az álmok

 

látom ahogyan távolodsz az időben

utánad szólnék ne menj még maradj

látom ahogyan kinyílik a szám de

suttogássá halkulnak a szavak

 

s már csak mozdulataimat nézhetem

szívverésemben hallgatom szívverésed

olyan nagyon mély csönd van

olyan hangosan azért zenélnek

Furmann Imre - Kimúló idő

 

Madarak szárnyán vonul az Idő.

Elröpül minden sebesen.

Észre sem veszed, a hajnali ég

milyen hamar beesteledett.

 

Elfáradsz, egyre gyakrabban már.

Nem virrasztanak veled az éjszakák,

s torzak a reggeli ébredések,

megcsúfolt formái a létezésnek.

 

A gyermekkor közelségét keresed,

vágyod, kutatod milyen is volt,

s megszépül lassan a múlt,

olyan lesz, amilyen sohasem volt.

 

Éveid kihűlt holdbéli kráterek.

A könnyű Időben lebegsz.

Kiáltoznál, de ki hallaná?

Fordítsd el csendben a fejed.

 

 

 

Olyan erőszakosak vagyunk, nem? Úgy félünk az öregedéstől, hogy megteszünk ellene mindent. Nem vesszük észre, hogy az a legfontosabb, hogy legyen kivel megöregedni. Valaki, aki nem kerget az öngyilkosságba. Vagy nem kínoz meg helyrehozhatatlanul.

 

(P.S I Love You)

 

 

B. Radó Lili - Esteledik...

 

Fejünk felett, látod, hogy húznak a darvak!

így repül, szerelmem, felettünk az élet.

Nézd az őszi kertek hervadozó lombját:

pirosló örömünk így fakul meg, hullván.

 

Jaj, kedvesem, vigyázz, elmúlik az élet,

nincs már víg majális, messze a madár is,

fáradt lombok ölén, futó felhők alatt

halkan hull a harmat.

Szerelmem, este lesz....

 

 

 

József Attila - ŐSZ

Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.

 

"Egész életünkben a halállal birkózunk. Ha eszünk, dolgozunk, szeretünk, könyörgünk, küzdünk, ölünk. De mit tudunk a halálról? Hogy még senki se jött vissza. De az életben is eljön a perc, a pillanat, mikor a lelkünkben sem marad már semmilyen vágy, semmilyen szenvedély. Mikor a megszokás megöli az álmot. Amikor a veszteségek miatt a halál ajándék lehet. Olykor…"

(David Gale élete)

"'Cause nothing lasts forever

And we both know hearts can change

And it's hard to hold a candle

In the cold November Rain..."

"Mert semmi sem tart örökké

És mindketten tudjuk, a szívek változhatnak

És nehéz megőrizni egy gyertyát

A hideg Novemberi Esőben"

(Guns n' Roses)

 

"Most múlik pontosan

Engedem had menjen,

Szaladjon kifelé belőlem,

Gondoltam, egyetlen.

Nem vagy itt jó helyen,

Nem vagy való nekem.

Villámlik mennydörög,

Ez tényleg szerelem..."

(Quimby)

 

 

"Hová lettek a csókok és a vágyak,

Az alkonyattól piros széna ágyak,

A pásztor órák, a szerelmi szó,

De hova lett a tavalyi hó?"

(Faludy György - Villon)

 

 

„ Le kellene higgadni végre,

nem sírni többet, megnyugodni kissé,

s nem gondolni annyit a szerelemre,

mint a hogy ősszel nem idézi senki

az eper ízét, mert elmúlt évszak gyümölcse”

(B. Radó Lili)

 

"Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?

Mért fáradnak el a rohanók?

Mért rág szú-módra szét a tenger

Karcsú, viharra teremtett hajót?"

(József Attila) 

 

 

hullámzás

 

valahol megroppan egy ág

márvány reped meg valahol

elindul egy mozdulat

és azután lehull

 

valahol nagyon zenélnek

csönd lesz aztán meghal az ének

hajnalodik? alkonyodik?

kigyúlnak és hunynak a fények

 

valahol szárnyasak az évek

pedig idő sincs csak események

megroppan egy ág valahol

fák dőlnek sötéten a szélnek

 (Böröndi Lajos)

 

„Egy homokszemben lásd meg a világot,

Egy vadvirágban a fénylő eget,

egy órában az örökké valóságot,

s tartsd tenyereden a végtelent!”

(William Blake)


„Három dolog soha nem tér vissza: a kimondott szó, a kilőtt nyíl, és az elmúlt nap.”

(Daumer)


„S ha nevetek vagy ajkamon kel ének, teszem, mivel egyetlen menedék ez, hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek.”

(Petrarca)


„Bánat is érhet még, harag is, de borúra derű jön, minden felragyogó napod úgy vedd, mint az utolsót.”

(Horatius)


"Szakajtsd a rózsa bimbaját,
Élvezd, amit a perc ad,
a virág ma mosolyg rád,
holnap már holttá hervad."

(Walt Wittman)


„Azt hiszem, igen, dühös lehetnék amiatt, ami velem történt. De nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szép dolog van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok: a szívem felduzzad, mint egy léggömb és majd szét robban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért. Biztos fogalmatok sincs róla, miről is beszélek, de ne féljetek, egy nap majd megtudjátok.”

(Amerikai szépség)

 

 

„Végül valamennyien felnövünk és elveszítjük a világról alkotott éles képet. Hiányoljuk a harmatot, a szikrát, a levelek árnyékát, a pókháló, a pocsolyák csillogását. Időt vesztegetünk szorongásainkra. És azt találjuk, hogy a napok tovább sorjáznak, valamennyi elmosódottan, egyik a másik után. Tartsuk vissza lélegzetünket, és próbáljuk újra felfedezni az apró dolgokat.”                    

(Pam Brown)