Idézetek

orsipingvin•  2010. augusztus 9. 14:27

Jack Kerouac

„Hát nem igaz-e, hogy az ártatlan gyermek hitre születik atyjának fedele alatt, aztán ráköszönt a kiábrándulás napja, amikor megtudj, hogy szegényen, vakon és pőrén kell átáramlania az élet éjjelén, mint valami hajszolt kísértetnek? ”

 

„Valaki, valami szellemalak hajszol minket az élet pusztaságában, és elkap még a mennyország réve előtt. Persze, ahogy most látom, csakis a halál az. Ki más ragadna el a végső boldogulásunk elől? Életünkben azért epekedünk, sóhajtozunk, esengünk és rontunk édes szédületünkbe, hogy eszünkbe jusson a magzatkorunkból rémlő boldogság, amelyben részünk (bár félünk megvallani) e világon nem lehet. Hanem ki akar meghalni érte? Ez a kérdés folyton bennem motozott az események sodrásában.”

 

„Miféle érzés az, mikor a kocsi hátsó ablakából tekintünk már-már mákszemmé zsugorodott búcsúzókra? A búcsú után megnyílik a menny kárpitja, mi pedig új kalandokat fürkészve hatolnánk mögé.”

orsipingvin•  2009. szeptember 26. 21:09

Tisza Kata - Magyar pszicho (idézetek)

Magyar Pszicho

 

„Miért volt, hogy úgy szólt hozzá, úgy érintette, úgy szerette, hogy az volt az egyetlen lehetséges út őfelé, amire senki sem volt képes, hogy bármilyen halál megérje azt az elementáris pillanatot?

Talán jobban kellene vigyáznunk a pillanatainkra.”

 

„Elveszítette benne önmagát. Hogyan tudná úgy kiölni magából, hogy túl tudja élni?”

 

„De már csak hangulatok vannak, érzések, ízek, illatok és dallamok. Napszakok, évszakok és életszakaszok. Helyek, színek és emberek. Változások és állandóságok. Álmok és valóságok. Időtől átalakult emléktöredékek.”

 

„Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk, és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem,
hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.”

 

„Ha szeretni nem lehet, alkotni kell.”

 

„A szeretet az emberiség legértékesebb szava. Mégis ehhez fűződik a legtöbb hazugság is. Ha nem érzed, ha nem igaz, ne mondd ki. Ne ölj.”

 

„A várakozásnál nincs lélekölőbb.”

 

„Olyan képesség, amivel erőt ad másoknak, és ezáltal megmenti saját magát is.”

 

„Karácsonykor elmegy ajándékot venni. Aztán visszafordul, már nincs kinek.”

 

„Meghalni könnyű. Újjászületni nehéz. […] És mindig újra kell születnünk. A bennünk élő láthatatlan, de nagyon is érezhető falakkal együtt és azok ellenére.”

 

„Hogy lehet így szakítani a múlttal? Vagy csak így lehet?”

orsipingvin•  2009. szeptember 21. 15:51

Tisza Kata - Reváns (idézetek)

Reváns

 

„Egy embernek nem lehet ennyi arca. És mégis.”

 

„A férfiak, akiket szerettem, mind elhagytak.

Akiket nem szerettem, én hagytam el.”

 

„Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki…”

 

„Hiányod több, mint testi vágy”

 

„…akkor semmi se számít már, minden percet utolsóként élek meg…”

 

„De vitt téged ez valaha is akárhova? Bemutatott valakinek? Vállalt téged? Otthon könnyű mondani, hogy szeret.”

 

„Nem elég nem hazudni, pontosnak kell lenni, legalább önmagunkkal szemben”

„Az a kényszerképzetem, hogy nem tudok nélküled lenni.”

 

„Hívhatsz, és megyek hozzád, vagy megyek a fenébe. Egy biztos: nem tudok hosszútávon így élni, szétszakítasz”

 

„Sikerül ilyenkor mindenféle aggódásba csúszni, miközben te egyszerűen sietsz, nem érsz rá, nem is tudsz rólam vagy akármi. Most nem érzem, hogy mi van veled, zúg a titkos antennám, nincs vétel.”

 

„Különös helyed van bennem.

Hiányzol de ebben már rutinos vagyok.”

 

„Megyek az utcán és bevillan. Vásárolok a boltban, és beleborzongok. Dolgozom, és kiesik a toll a kezemből. tudom, hogy szörnyű gondolat. Érintések víziója a testemen. A végén kéjelgő leszek. szeretném nem akarni.”

 

„… a lélekkel már nem kúrunk, hanem szeretünk.”

 

„Azóta az emlékezés nélküli városban járok, a Nevetés és Felejtés könyve a kezemben, könnyeim szépek és láthatatlanok, hát megadatott neki a megbocsátásom: tessék.”

 

„Megtudom, milyen úgy szeretni valakit, hogy közben másra gondolok.”

 

„A furcsa az, hogy valaki, akiről azt hisszük, hogy bennünk lakik, egyik pillanatról a másikra válik tökéletes idegenné. Egy idegen pedig hirtelen belénk költözhet.”

 

„Ha egyszer van egy törés, többé nem érezzük a határokat.”

orsipingvin•  2009. augusztus 18. 12:07

...Zuhanás...

"Azt ismered, amikor egy pasi kiesik az ötvenedik emeletről? Miközben zuhan azt mondogatja, hogy nyugtassa magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben... Nem a zuhanás számít... A leérkezés.

Azt ismered, hogy egy társadalom zuhan lefelé? Miközben zuhan azt mondogatja, hogy nyugtassa magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben... Nem a zuhanás számít... A leérkezés."

(A gyűlölet című filmből)

 

 

aztán a semmi

mintha enyhülne egy kicsit
hogy aztán nehezebb legyen
minden csupa ragyogás
és minden csupa szerelem

aztán megint egy csavar
és a könnyed is kijön
meg egy kis simogatás
s megint egy kis öröm

így szalad föl le mindenben
a láz és a hideglelés
így egészek a csodák

aztán a semmi a zuhanás
hogy utána megint hinni tudd
föl lehet állni van tovább

 

(Böröndi Lajos)

 

 

Béke van

Béke van.
Levél se zizzen.
Az öngyilkosok mostanában
a padlásra szöknek,
meghalni szépen, csendben.
Béke van.
Levél se zizzen.
Gyerekek csapódnak elénk
a toronyházak tetejéről.
Nem illik nagyot sikoltani.
Béke van.
Levél se zizzen.
Az utcákon kéthetenként
részeg halottak heverésznek.
Átlépünk rajtuk,
béke van,
levél se zizzen.
Beleroppanunk a vákumos csendbe.

 

(Furmann Imre)

orsipingvin•  2009. február 15. 19:21

Amikor minden változik

Van egy zsidó anekdota. Egy régi zsidó vicc. Egy apa bátorságra szeretné szoktatni a kisfiát, ezért azt mondja neki, hogy ugorjon le a lépcsőről. Felteszi őt a második fokra, és azt mondja:

- Ugorj! Elkaplak.

Majd a harmadikra, azzal, hogy:

- Ugorj! Elkaplak.

A kisfiú fél, de mivel megbízik az apjában, megteszi, amit kér, és mindig a karjába ugrik. Az apa egyre magasabb és magasabb lépcsőfokra teszi a gyereket, és azt mondja, elkapja. Amikor a fiú a lépcső tetejéről ugrik le, az édesapja hirtelen hátralép, és a kisfiú arccal előrezuhan. A vérző fiú sírva tápászkodik fel. Az apja pedig azt mondja:

- Ebből tanulni fogsz…

 

Van egy zsidó anekdota. Egy régi zsidó vicc. Egy apa bátorságra szerette volna szoktatni a kisfiát, hogy ne féljen annyira.

Azt mondta:

- Ugorj, és én elkaplak!

A kisfiú bízott benne. És a kisfiú leugrott. És amikor az apja elkapta, elöntötte a szeretet. Amikor pedig nem kapta el, akkor érezte, hogy ez valami más, valami több. Az élet. Ámen.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom