huncfut-rimek

az én dalom dübörög
formamentesen megdühödök
korbács a verssor pattog
még álmomban sem sóhajtok

nem vagyok szívbajos én
minden zaj mögött ott egy poén
sok lányt szerettem s írtam
szép vágyaim vidáman nyíltan

adtam mindig a szépre
egész éltem tettem fel érte
asztalra csaptam sokszor
s megbocsájtottak karácsonykor

az én dalom egész-más
hiányzik belőle a névmás
szívesen lennék mokány
s hagynám a dalt tenger zátonyán

Új képlet bizsergesd szívem, ha kislány
vagy pipi a célpont, nem viccelek... 

Ténfereg a kórság, zsámolyra ültető
Fejekre helyező jó csavarhúzóval tekerő
Hol balra, hol jobbra, nyílna bár ki esze;
Zavaros tán belül, beszáradt rekesze.

Fényt ha nem ad, fő, hogy a penészt termelje.
besárgult-e mája, leállt az epéje?
Egykor átlátott könnyedén rajt a jó szem
ám manapság öltözik bíborba "bölcsen".

Kristály-vénnek arca komoly, ha megéri,
kobakja mentébe hányas fog beférni?
Jön a kór , elővesz egy százas kopottat
ám szűk a menet, rozsdát bár lekocogtat;

Félő, hogy nyakból törik, satut hát elő
beszorítja szépen, s ide egy reszelő,
Mint mikor a frizurát a borbély nyesi,
kobakja tetejét szépen megfényezi.

Azután recsegve, ropogva megmozdul
mintha odvas foga dőlne, jön csontostul.
Belenézne tényleg beleszáradt az agy
ez már a századik mely cserben hagy.

Jól érzem magam, nevetek szíveszakadtan
Érzelemmentesen írok egyfolytában
Szeretek egy lányt, persze privátban veszi át-,
Hogy üzenem néki, kedvelem grabancát

Grab ants, mondja az angol és felfigyel
Mert én jól érzem magam a jónőkkel
Miért is ne, hisz hangya sehol, süt a nap
Írom a jókedves és fényes metaforákat :)

Lóeszű vágtázó, gyalóg számlázó
Nyiltan széllel szembe, mint sör, habzik hányszor
Kiürülő múlt, belőlem táplál
Jegenye-létrákat, fel vele, ágálj

Bennem az ember, megne lustulj!
Vagy lásd be, alant kell butulj,
Különben el se fogadnak, jólégy,
Tagad a valót, homlokodon hó ég.

Lóeszű szerelmes vagyok,ó, a kancák
Oly kecsesek, vonzzanak e formák ;
Gömbölyded hátsók had hágjam rátok
Füves pusztákon betyár világ az álmom