szép a combja a békának

Szép a combja a békának, nyúzza
mindjárt meg a gólya s jön a nyár,
szúnyog akkor bosszút áll, a rusnya,
S e percben eltört a zablaszár.
Kis lovász cseréli jó kötőfék
csillog mint a lány szeme de zöldszép.

Nyergelni kezd - nagy, izmos  a lóláb -
csak meg ne rúgja, mert harapós,
s a lány oly aranyos nem hord szoknyát
s a lovaglónadrág takarós.
Lónyakába csimpaszkodik - indul
nő kentaur árkon bokron is túl.

Lelkében luggat teret a távol;
Kancája fut, mintha értené
késő minden pillanat s betáncol
ösztönösen napkelet felé;
ámbár nyugatra készült a vágta
ám ott tavaszt amúgysem találna.

Édes Múzsám hova, hova? kérdem;

Mért hamis a lovad a fakó,

Rántsd vissza kantárt de csak értem!

"Nem tehetem, nem nekem való

gyönge karom nem bír véle , viszlát -

majd megfordul ez, vagy te többé nem látsz"