Kékszemű a róka

Gyufával lehajol ez a költő,
s  egy óra volt a kredence alatt -
méghozzá fali, kattogva  zörgő.
róka ült ott - szeme rám tapadt.
Megszólítám, kijöhet ha nem fél,
"Á, dehogy"... előbújt és - nevetgél.

Kék szeme bundájához nem illik;
"Ne búsulj te róka, festek én
hozzá kalapot s rá lila masnit,
sétáltatlak erdők rejtekén".
Haragszik rám, tán rossz az ízlésem?
Nem vallja be, néma ha kísérem.

Szóval, gyöngéje a sárga bunda,
úgy vélem egy szemüveg segít
helyrehozni a malőrt s a csukja;
de senki semmit nem kényszerít.
Illeg billeg farkát simogatja
Aztán fésüli és belakkozza.

"Róka leány, nem is tudja kérem,
hogy kék szeme nekem releváns;"
Ravaszdi nem annyira, hiszékeny,
csakhogy akkor nem is elegáns;
se pápaszem se püspöki kalpag?
Hízelgési engem meg se hatnak.

Oly csalódott lettem - szinte - egyből
égő gyufám jaj, ujjamra ég!
készülődve fogtam az esernyőm;
Mentem ki felejtve kék szemét,
Jött utánam nem hagyott lelépni -
megsajnáltam így szokott történni.

Fortélyos hölgyeményem taxit hív
nyomban, tudtam én s ráhagytam ám -
hadd fizessen, ha gyalog nem tettszik.
Tavaszias nap alkonyatán
tértűnk be egy mulatóba - ketten
sok vendég volt hamar észre vettem.

Mind jó komák oda gyűltek ejha,
táncoltatják s én egymagamba -
elmerültem s nem ízlett a vodka.
Szépen játszott pedig, a banda.
Félrészegen felugráltam aztán
rárohantam a kómákra balgán.

Kaptam én is véres lett az orrom,
Kézen fogott és kiráncigált,
észrevétlen fizetve a kontóm.
Innen azt 'szem minden komplikált;
Nem rókáztam esküszöm, de másnap
egy rókalyukból lopva kimásztam.