huncfut-rimek

Dörzspapírra azért írtam dana
csiszolódjon lélek szakramentuma.
Bővüljön ki a szó játék csapja
illeszkedjen vele pszihék epicentruma

Manapság az a módi e téren
Pszihó néni választ szét, mert kérem
Igazcsaládja sincs, de nemes a szándéka
Pokolfelé az út ezzel van kirakva

Ó, mennyi ócska költemény agyamba rekedt
félévszázada már, ódák és más csodák;
Mily nyüzsgő hangulattal noszogatnak érlelt
versképek, égetik bennem a múlt hamvát ,.

Mentől mélyebbre vájt, annál inkább belobban -,
unszol lépni tovább, s ha elfakul, se torz.
Ráérzek ám megint, és már szavalom onnan,
még-ha antik darab, se bánom, tűzbe hoz.

Azt hittem egyre megy, mit találok verscsodának,
de látom ez nem így van, fontosabb az elv.
S ellenállok lazán sok szív-csalóka dumának,
az ösztönöz,  csak az kell, ami nemesebb...

Olyan messze már a múlt
mégis az öröm alányúlt
minden emlék elmúlik
s valahogy visszafordít

Nézz hátra kacagva, ha tudsz
rötyög a szíved, hazudsz -,
hogy nem fáj semmi -, benn pirulsz
sosem leszek önkritikus.

Aztán vak mosolyok között
nem keresed a zsebkendőd.
Olyan messze már a szó
bár volna egy visszajátszó.

Szétnéz a ráció szeme
begubózott hajbatekert fejekbe -
alig mozgás a lelátón;
gyér nap süt megy színű lebenyekbe.

Szét néz a ráció sejtve :
nem minden koponya így, lezüllesztve.
Vigad a szeme, ha ébredsz,
esetleg van még nála esélyed.

kecskerágó alatt fekszem
nemrég nemovista lettem
nincs semmim - csak a hittem
persze volt szép nagy házam
volt pénzem a kazettámban
bejöttek a nemovisták
nekik nem volt semmijük
de hozták a bibliát
becsukatták a szemem
s olvasták a bibliát
mire kinyitottam a szemem
bosszúból a lakást, kérem
elvette tőlem az ördög