huncfut-rimek

Nem lehet leünnepelni, olyan sok...
hallgass ide, én, ha egyszer belefogok -
kapcsolok ki mindent , s aztán fogyasztok
Nézzük, mi is az, mitől a többi zokog
én viszont mókázok? a tapasztalat,
mert ez is nagy hiány másoknál ,s várnak
mint napraforgó a napra, hogy valaki
jöjjön, s felvidítsa őket, farsangi
hangulatra áhítoznak, hogy bőrükben
jól érezhessék magukat, jótettben
azért tisztában vagyok, mennyit érdemel
aki kihozza belőlem, és rendel
tőlem egy fenéken rúgást,. ennyi kell csak
és máris vigadhat, mert egy perc alatt
bele melegedett éés akkor rajta....

Szabadság, te rég feledett tündér!
Házak füstös tetőiröl hova tüntél?
Hogyan szépülhet így a tiszta szerelem?
Hogyha fejünkfölé a rácsot képzelem?!
Mily messze már a boldogság madara -
Kirepült, ködé lett. Szívünket elhagyta.


Térj vissza kékmadár, hozd vissza a csókokat;
Adj még az embernek meghittebb napokat.
Add az asszonyoknak a család szentkörét.
Minékünk pedig a becsülettel járó  megélhetést...

Dalt megint a mának, is
Mint tűzet öngyújtóval, úgy csiholnám
égjen új világra most
lobogva kapjon lángra égető szám
füst ne fojtsa láz hevét -
minek zavarjon, mint a kór s a gátlás?

Dalt ha kezdhetek megint -
parányi betűkkel gigászi rigmust
rímek üssetek pofon!
Strófák szelíd bárányok, agyhalottak -
térjetek ma észre mind,
kongassatok minden bolond korongot

Költemény mi költve száll -
énektanár üljön le nem kottáztam,
versbe ömlik öndagály;
pattog fülembe száz nyaláb sziporkám.
Élet üdv szavára jár
a kürtös induló, kirázós szoprán...

Dörzspapírra azért írtam dana
csiszolódjon lélek szakramentuma.
Bővüljön ki a szó játék csapja
illeszkedjen vele pszihék epicentruma

Manapság az a módi e téren
Pszihó néni választ szét, mert kérem
Igazcsaládja sincs, de nemes a szándéka
Pokolfelé az út ezzel van kirakva

Ó, mennyi ócska költemény agyamba rekedt
félévszázada már, ódák és más csodák;
Mily nyüzsgő hangulattal noszogatnak érlelt
versképek, égetik bennem a múlt hamvát ,.

Mentől mélyebbre vájt, annál inkább belobban -,
unszol lépni tovább, s ha elfakul, se torz.
Ráérzek ám megint, és már szavalom onnan,
még-ha antik darab, se bánom, tűzbe hoz.

Azt hittem egyre megy, mit találok verscsodának,
de látom ez nem így van, fontosabb az elv.
S ellenállok lazán sok szív-csalóka dumának,
az ösztönöz,  csak az kell, ami nemesebb...