huncfut-rimek
Versvershasábok horpaszát
Árpád atyánk nem számít a bicepsz
visszacsapó képességünk se nagy kuntsz
nyakunkban tág-gyomrú libsipipec
akkor élénkebb amikor te lanyhulsz
nem lötyöghet üresen a tasak
szalmával töltöm vershasáb horpaszát
bár domborodnak erővonalak
begyöpösödik a szende valóság
művészlelkek vagyunk mindannyian
véka alá rejtett félénk gyertyaláng
pislákolj bennünk hallgathat a szánk
de ha vidul lelkünk s egyszer fellobban
hadd önthessük szívünket ki bátran
ebben a szűkségverte galaktikában
sikerült
Sikerült minden szúrós gondolatot -
minden hegyes szót, legömbölyíteni;
konyakot rá és bárgyú hidegmosolyt,
lapozni kell és tovább hengeredni,
fonákul kopog a cipőtalpa is -
tipeg a beképzeltség, szívbe markol,
mégse fáj neki, s lám, kibírja azt is!
dobog a kény markába zárt galaxis.
Tőrbe csaltuk a történelmet - ajjaj!
kard és puska nélkül kell megdögleni,
mert ezután csak szócsatákat vívhatsz -
ó rézangyal mosolya, ez mennyei.
Sima meg párnás székek kinálatát
el nem kerülendő, ülve is lehet
összekoccanni, csak ne legyen éles
a vita, mindig kíméld ellenfeled.
Ismertek tehát a szabályok - rajta! -
vitassuk meg, honnan jön a kuss nekünk?
persze hallgatni arany, de csak mondja
az övét ki mindig dönthet helyettünk.
Diktál és magabiztosan csendre int:
várj most a sorodra, csak akkor beszélj,
ha szünetet tart a zsarnok, s nagyot fing;
na akkor megszólalhatsz, hogy az ablak
nehezen nyílik, úgy tudom - beragadt.
méteres szélsávban
méteres szélsávba - elvileg
kényelmes szegélyre sodródtam
kérdezik néhányan mi késztet
koptatni e járdát tán gond van?
azt mégse mondanám csak tod már
nem bírok hárfázni a bozótban
kerekre topogva érzetem
ahány asszonyka jön felém
mindnek a szeméből tesztelem
jó lenne neki az én zeném
vagy valaki trombitásba esten
se lát se hall mint egy bálvány
megy el mellettem szeretlen
belemászik a légy bele tán
amibe csak akar délután
ám délelőtt ő is szeretné
akibe belesik ölelné
délelőtt még nincs magány
csak éppen elfoglalt a babám
hagymával nevelt táltos
hagymával nevelt táltos nem érti
hogy a húst az ember miért is eszi
"jaj ne egyék mert jó a nyershagyma
nem kell hozzá se kanál se kés - villa"
ám egy nap látogatóba jött és
kolbászt kapott mert rokonszenves vendég
gondolta ennyit még megehet s lám
annyira jó többé nem eszi hagymám
félő hogy hagymával nevelt táltos
kolbászba harapás miatt lesz rákos
ó,mennyire aggódom, ha tudná
a vereshagymát rögvest megzabálná
remélni ilyetén nem is merek
fokhagymával kísérletezgetek
Barátaim, gyakran elámulok...
Barátaim, gyakran elbámulok, hogy itt mennyi
szép vers jelenik meg ezen az oldalon is.
Nagyon jó vers mindenik, sok lelkes költőtárs írja,
- mi haszna lehet egy versnek?
vajon az-e, hogy szórakoztasson? Vagy az, hogy
okosokat írjon a költő? - talán az is, de
van itt még valami más is, ennél sokkal fontosabb.
Ez olyan lehet, szerintem, mint egy küldetés,
mint egy szükségszerű feladat, ugyanis építőjellegű
igényt sejtek mögötte. Nem is vitás - ki és mit épít
tulajdonképpen eme műveletben. S ha jól látom arra
bizonyára már sokan rájöttek...
Bizonyos fények, elmét megvilágosító sugallatok azok,
amelyek bennük végzik a küldetést, és nem
akárhogyan...Rájöttem - nem az a dolgunk,
hogy kitalált történeteket írjunk, hanem az,
hogy nyelvünk lehetőségeit kiaknázva - szavak
kombinációinak valahány változatát mondatba fűzzük;
hiszen a köznép ezeknek csak minimális lehetőségeit
ismeri, mert nincs alkalma mindet kibeszélni.
Nem is lehet, sokak számára kevés az alkalom arra,
nincs mikor kiejtse, megízlelje a szó szépségét,
miközben azt meg is kéne élnie, tenném hozzá.
Pedig - ugye milyen gyönyörű, ha azt mondom pl, hogy
"csókesőben jártam
ernyő nélkül áztam.-"
csakhogy a hétköznapi beszédben ilyeneket mi
mégse mondunk, hiába szép. Ám a vers magától értetődően - megkívánja ezeket a - metaforáknak nevezett, szépségeket.
ó,el is szédültem ily nagy előadásban... okoskodásban... és reménykedem, hogy valamicskét megfogalmaztam a szóművészet egyik oldalát, mert nemcsak ennyiből áll ez, ám aki fogalmaz és fegyelmezett - az az kötött versbe, vagy egyébbe szedi a kimondhatatlant is; - az érzi, hogy egyik feladata lehet ez is - és munkálkodik mert tudatosan azt akarja, hogy az alig használt kifejezések ne tűnjenek el, ne redukálódjanak, hanem életben maradjanak, hisz számunkra is a legfontosabb tényező az, hogy ne kelljen állandóan új szavakhoz sőt idegen szavakhoz nyúlni. Hisz amit versbe megtalálunk, azok nem mennek feledésbe, azok mind szép és magyar szavak, nem kell angollal helyettesíteni, ami igen káros, mert a közlés szándékát (kommunikációt) megrontja, stb