huncfut-rimek

szelet prüszköl feszíti feszt a húrt
ez az ára nyilallása hát szeretsz
halk sóhajod napsütötte szívembe fúrt
kanári kalitka hajlékán retesz

kiszaggat mint kórót virág közül
kevés harangszó szólongat elhallón
tejút zebráin ha bizton átkelünk
zengjen megnyugvás dala ajkadon

hitem hídja leng - leszakad-e véled
ha lelkünk ólomcipője dübörög?
s a kifosztottság érzete megéget
mint ősszel az avart mely úgy füstölög

Meglágyul a kő is de szívem makacs
csakis annak nyílhat kinek a kulcsa
szerelemből szilárdult vasdarab
érte égő lelkem csókkal puhítja

belefér egy szívbe annyi érzés
annyi emlék kocsinyomon haladás
falc furulyaszó röhej kísértés
még az se fáj ha mély egy harapás

térdemen írom vágyaim feléd
bensőm citerája cimbalomként zeng
szép szemedről édes ajkadról te szép

virradatig virrasztok vígan - kérdezd
a napot ha felkelt s játszik a szél
mennyire közel vagy elszánt szívemhez

Nem félti szemem az éj lánya, olykor
ha szemen-szemelt  álomgyár kábít,
fektet puha mohába, de csábít;
máskor pézsmamályvát boromba, morzsol.

Nézz csak rám, mint csillag ragyogva, folyton;
lekúsznak az árnyak lábad elé
mint hű kutyák, lélek reszket belé;
szépség bájaid muszáj felsorolnom.

Elefántcsont tornyomba csak te jössz,
mert más elől bezárom ezt az ajtót
s csak festem gyönyörű tekinteted,

mindeddig mégse sikerült mert legyőzz
varázsa... alkotnék maradandót,
ám attól félek - kezem beleremeg.

kit apró engedelmek gyöngesége
tüskés rózsák kertjébe szabadít
édes illat rajta mégsem javít
bújhat alkalmak megváltó ölébe

egykor én is ténferegtem e kertben
hol tövis tépte lelkem rongyait
de hoztál sok sebemre karmazsint
s megnyertelek te drága legyőzetlen

én mint elkötelezetlen alany
belélegeztem közelséged ajkát
hogy eltüntesse hiányérzetem

hímezetlen lebenyekkel szaladj
szédíts selyemtestű örült magasság
én rózsálló szerelmem életem

poroltóval se oltható tüzek
lángolnak folyton szívemben irántad
zöld és kék mezők szemnek fülnek
lombsátor szerelmes fiúnak lánynak

nem egyhangú hely nem rideg sziget
bár sok-mindenen mehettünk keresztül
itt annak jó ki őszintén szeret
bár mind ezt tennénk testestül lelkestül

és akkor nem lenne több fájdalom
megszűnne a viszály meg a borzalmak
dalolna a föld szívből - áthatón

nem hamis érzelmű dalokkal annak
aki szívtipró alpári tahó
ugye egyetlenem a lét hintaló