huncfut-rimek

egyfajta bársonyon perceim telnek
fentről fagybaltája oda suhint
disznóknak szél főtlen almát zuhint
amott kivágtak egy fát egy örültnek

vágják az erdőt hűvös rakásokba
zúzmara hull bús medvék nyakába
de nem gyújtnak tüzet barlangjába
lopják a bükköt s jut neki a csonkja

nincs fejsze már motor zúg a kezükben
elegánsan kinyirbálják javát
a többi szemét alomnak hagyják

dörmög a maci limlom szeméthegyen
eh hát ez jutott nekem? mondd világ
mikor laknak már jól a hipokriták?!

/József Attila  - Favágó - című verse nyomán/

szobrok kezébe szép szatyor való
lóbálhatatlan pakkján cifra reklám
abból zabál kikupált húsfaló
fagyasztott álmokat s lenyúlja csalfán

egyszer elszakad s az illúzió
utcára ömlik - nem lesznek tehenek
s a háziasszony kutyatejivó
gyerektelen és egyre betegebb

vegyék észre a szobrot jaj vegyék
mert kié is lesz, hogyha nem a miénk?
kié az üres tarisznya s egyéb?

álljon mind talapzatra fel férfiként
vagy legyen nő ki szétszórja a pénzt
s lassan szatyorba tömi a boldogságot

a hátsó nem gondolkodik - minek?
ugyanis ő mindig egy eltakart - adnak
vagy nem hisz te többet adsz ezeknek
eszedbe se jut hogy csúnyán becsaptak

hátul állsz míg ők elől a nagy elmék 
fejik a nép tőgyét és szopnak ám
neked jut a tejesfazék  a moslék
oszd be etesd a kecskét szaporán

tudom - elől sündörögő az ötlet
s elisszák előled boldogságod
de te mégis tűrd el olykor köszönd meg

megvilágosodtál szinte ragyogsz
meg akarsz felelni - ennek örülnek
s maholnap elfogysz mint a néma hold

a kevés a sok mert a kis adag
túlélést nyújtó tény hasznos megérzés
akár az íj amelyik visszacsap
kufár szándékát elhárító lépés

figyeld meg ha több lesz a kereset
tologatja az árakat felfelé
ügyel nehogy magad jobban érezd
ne vásárolj sokat hadd bukjon belé

arra is ráfáztak a spekulánsok
tisztességes bért nem fizettek s lám
most nincs elég dolgozó így talán jobb?

isten nem ver bottal gazdag elvtárs
pénzsóvár testvérem te is elbukod
ha  nem lazítod ezt a népnyúzást

fadöntő vaskalaposok emelnek
jó magasra egy fejszét és ropog
a csontom, kipp-kopp s a hátam kopog
észbontó vad csapkodás edzi lelkem

mi nekem fáj az másnak szimpla botrány
mér nem hallgat kit gyaláznak azért
mert szólalni mert kiraboltakért
s kék füst száll a történelem porondján

most már mindegy a farkas vért szopók
szájukat törlik - ó, de guszta lé volt
én meg csak fekszem suttogva két szót

míg felvágják ezt a fát, hisz ma tévpont
a föld s bár keresgélek kiutat
addig ők letagadják sztorijukat