el van intézve

sokat azt hiszik hogy "germanizmus" beszédben írásban használni az igeneves változatot, nem helyes. Lássuk mit mond erről Szepesy Gyula Nyelvi babonák című munkájában:

"Nyelvi babonát terjesztenek azok is, akik idegenszerűnek, mondjuk: germanizmusnak bélyegeznek olyan nyelvi eszközt, amely ismeretlen a forrásul megjelölt idegen nyelvben, vagy már abban a korban is járatos volt nyelvünkben, amikor a forrásul megjelölt idegen nyelv még nem hathatott rá. Ezek a mondvacsinált germanizmusok vagy latinizmusok.

Nyelvi babonát terjesztenek azok is, akik minden megokolás nélkül, egyéni ízlésből, egyéni szeszélyből üldöznek, kárhoztatnak teljesen kifogástalan nyelvi eszközöket."

" Hogyan keletkeznek a babonák? Mik a babonák forrásai? - Ha ezekre a kérdésekre választ keresünk, váratlan eredményre jutunk. Ha valaki a babonák eredetét elfogulatlanul, előítélet nélkül vizsgálja, előbb-utóbb rájön arra, hogy a magyar nyelvművelés mindjárt a kezdet kezdetén nemegyszer tévútra jutott. Eddig kellőképpen föl nem derített okokból sokszor kritikátlanul, a nyelvi valóság negligálásával hibáztatott nyelvi eszközöket. Elég volt egyetlen kárhoztató kijelentés, és bármely nyelvi jelenséget az üldözendők közé soroltak, ahonnan jó ideig, némelyiket a mai napig sem lehetett kiragadni."...
Ilyen módon persze rohamosan gyűltek a tilalomfák, de ugyanakkor hallatszani kezdtek a tiltakozások is. Arany János ironikus versekben pellengérezte ki az effajta "nyelvművelést". Megtudjuk ezekből a versekből, hogy az üldözendők közt szerepelt például a bennünket, a noha kötőszó, az -ás, -és képző és sok más nyelvi eszköz. Azt is megtudjuk, hogy a múlt századbeli nyelvészek ezeket az egyéni ötleteket fokozatosan szabállyá emelték, Arany szerint "törvénnyé kenték", s "önnön bogaraikat" minden erővel terjeszteni igyekeztek. Az önkényesen regulázó nyelvészek káros tevékenységét megörökítő egyik vers így szól:

Törvény kell a nyelvnek, mert különben elvész,
Törvényét ki szabja, mint az a sok nyelvész,
Az a három, négyszáz tudós képviselő,
Kik egy-egy indítványt sűrűn hoznak elő,
Sőt nem is indítványt, mert törvénnyé kenik:
Önnön bogarába szerelmes mindenik."

"Kik a babonák terjesztői? A nyelvhelyességi babonák legfőbb terjesztői a nyelvészeken kívül tagadhatatlanul a tanárok. Ez régebben is így volt, és napjainkban sem változott lényegesen a helyzet. A tanárok babonaterjesztő tevékenységéről igen sokan tettek szóban és írásban tanúságot. Az utóbbi időben is sok fiatal ismerősömtől kérdeztem meg, hol tanulta ezt vagy amazt az alaptalan nyelvhelyességi szabályt. A válasz így hangzott: az iskolában. Sokan meg is tudták nevezni azt a tanárt, aki a szabályt a fejükbe verte. A tanárok szerepe ebben a tekintetben még végzetesebb volt, mint a nyelvészeké. A nyelvészek ugyanis nem mindig tiltottak kategorikusan, hanem itt is, ott is próbáltak lazítani a szabályon, ha az túlságosan szembehelyezkedett a nyelvhasználattal. Ezeknek a szabályhasználati utasításoknak azonban nem sok eredményük volt. Nem is lehetett. Egyrészt azért nem, mert a szabályokhoz fűzött utasítások legtöbbször éppen olyan alaptalanok voltak, mint maguk a szabályok. Bizonyos fokig érthető tehát, hogy a tanárok a könnyebben járható utat választották. Nem sokat latolgattak, hanem kereken kimondták például: az egy névelő mindig helytelen, a -va, -ve igeneves szerkezet mindig magyartalan.

"6. Kik a babonák hordozói? Az előző pontból önként következik a válasz: az iskolázott emberek, főleg azok, akik történetesen olyan iskolába jártak, ahol valamelyik tanár különösen buzgón propagálta az alaptalan nyelvhelyességi szabályokat."...
"Erőteljes hadjárat indult meg az 1950-es évek elején a babonák ellen. Idézem azokat a szavakat, amelyek annak idején a küzdelmet megindították: "El kell távolítanunk azokat a hamis tilalomfákat, azokat az áltörvényeket, amelyek valamilyen eredetileg helyes nyelvi szabály félreértése vagy valamilyen nyelvi jelenség önkényes magyarázata folytán keletkeztek. Ezek a nyelvművelő babonák sokszor szinte kiirthatatlanok; erősek és rombolók" (Lőrincze Lajos: Nyelv és élet, 169).

Lőrincze maga járt elöl jó példával, és a fent említett könyvben mindjárt egy régi nyelvi babonát döntött meg. Ma már jó néhány tilalomfának az eltávolítása fűződik nevéhez. Lőrincze babonacáfoló tanulmányát rövidesen több hasonló tanulmány követte más nyelvészek kutatómunkájának eredményeképpen.

Egyik nyelvészünk, Nagy J. Béla külön összefoglaló tanulmányt írt Nyelvhelyességi babonák címmel egy kézikönyvben (Nyelvművelésünk főbb kérdései, 241). Ennek a sok tekintetben hasznos tanulmánynak több gyöngéje is van, legnagyobb az, hogy néhány témája túlságosan bonyolultan, nem népszerűen van megírva, kevés példával illusztrálva, éppen ezért az olvasó végül is nem kap biztos támpontot a szóban forgó nyelvi eszköz helyes használatára. Végül, némely babona, amelyet Nagy J. Béla tárgyal, manapság már nem játszik jelentős szerepet."

"
A GERMANIZMUS BABONÁJA

Egészen bizonyos, hogy Balassinak, Károli Gáspárnak, Pázmánynak, Faludinak, Mikesnek, Berzsenyinek, Csokonainak, Vörösmartynak, Tompának, Petőfinek, Madáchnak és a fiatal Aranynak egy pillanatra se jutott eszébe, hogy a lenni + -va, -ve igeneves szerkezetnek a legkisebb köze volna a germanizmushoz. Ha egy kis statisztikai gyűjtést végzünk, kimutathatjuk, hogy Vörösmarty költői műveiben több mint 300-szor, Petőfi költeményeiben 200-szor, Tompa összes költeményeiben 220-szor, Arany költői műveiben 340-szer találjuk meg ezt a szerkezetet. És milyen nagy változatossággal! Ha klasszikusaink életre kelnének, és elolvasnák a szerkezetről 100 év óta összeírt cikkeket, kézikönyveket és nyelvtanokat, akkor vagy a saját műveiket dobnák a tűzbe - szégyenükben, vagy a nyelvhelyességi irományokat - haragjukban.

A germanizmus vádját valamikor az 1860-as évek táján agyalta ki néhány nyelvész, tanár és nyelvtaníró, és ez a koholmány egy-két évtized alatt járványként terjedt el nyelvészi és tanári körökben. Ha ebben a kérdésben tisztán akarunk látni, fehér lappal kell indulnunk.

A Jókai Kódex szövege, amelyben már mai formájában megtaláljuk a lenni + -va, -ve igeneves szerkezetet, a magyar nyelv 14. század végi állapotát tükrözi. Nem lehet kétséges, hogy az 1380 táján írásos szövegben olvasható szerkezet már jóval előbb ugyanebben a formában megvolt az élő nyelvben. Ebben az időben azonban még nem beszélhetünk német nyelvi hatásról. A germanizmus-vadászok tehát anakronizmust követtek el, összekeverték a korokat, mert nem lehet idegenszerű az a nyelvi eszköz, amely már abban a korban is járatos volt nyelvünkben, amikor a forrásul megjelölt idegen nyelv még nem hathatott nyelvünkre." és így tovább - most-már részemről ez el van intézve :)