zsokakedvencei

Ady Endre:Halottak napján

Halottja van mindannyiunknak, 
Hisz percről-percre temetünk, 
Vesztett remény mindenik percünk 
És gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig, 
Temetkező szolgák vagyunk! 
– Dobjuk el a tettető álcát: 
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek 
Undorít meg e sárgolyón… 
Hulló levélt hányszor feledtet 
A megváltó, a gyilkos ón!…

Óh, hányszor kell a sírra néznünk, 
Hogy vigasztaljuk önmagunk – 
– Dobjuk el a tettető álcát: 
Ma ünnep van, ma sírhatunk!

Peterdi István
 Végzet

Mi haszna, hogy a szűz utakra vágyom
Mi haszna van, hogy keresem a Szépet.
Oly sok van, küzdőtársam a világon
Oly sok, kinek szive-reménye tépett.
A szánandónál szánandóbb vagyok.
A szép kinok között sem egyedül;
Nem leng fekete zászlóm legelül
Vészcsillagként bús sorsom nem ragyog.

Ki látja meg tikkasztó szomjuságom
Mellyel az elérhetetlent szomjazom.
Könnyet ki ejt a szétdult ifjuságon
Mely tépve is küzd - egy fantomtorlaszon.
Ki mondja: ez a legnagyobb bolond
Mig szemében titkos csodálat ég -
Oly sok az álmok harcolója még
Sok lekötött karú lélek-Botond.

Szép koszorú nem hajlik le fejemre
Mely szenvedéseimért megjutalmaz.
Ki sem monja: ez a finomabb elme
A többi csak ideg és faggyúhalmaz.
Sokan vagyunk, kiknek fáj a világ
A mélyennézés már oly közönséges.
Ujjongjon mind, ki piros, egészséges
S kinek tiszta gyönyör egy szál virág.

Az a boldog csak, ki egész magános:
A kire ujjával mutat a tömeg.
Rajongója egy ország - vagy egy város!
Osztott kiválóságban nincs köszönet.
S boldogtalan, aki tapsokra vár
A kinokért, miket lelkében hordoz:
Lármára, mly nem enyhit és nem oldoz
S mit el nem nyer, mert tört nyomokba jár.

REICHARD PIROSKA
 A NEVETŐK

Vannak elhervadt, halott emberek
kik már nem sírnak, nem sóhajtanak,
kik már nem várnak, már nem küzdenek,
kik magukat temetve bolyganak,
itt bolyganak.

Elmult tőlük irigység, gyűlölet:
mért tülekedne, ki mit sem akar -
aki legszomorubb: mindég nevet,
mert a nevetés mindent eltakar,
jól eltakar.

Hű barátok és vidám cimborák,
kacagásuk visszhangot keltve cseng:
másoknak töltik az öröm borát
s a szívükben halotti néma csend,
nagy néma csend.

S olykor a vad vidám zaj közepett
összecsendül két hazug nevetés
és két ember, ki örökké nevet,
ijedten elnémulva összenéz,
csak összenéz - - -

Lesznai Anna
 A merre én lépek...

A merre én lépek, a merre én járok,
Álomba hervadnak az élet-virágok!
Ajkamhoz emeltem a meleg szerelmet -
Kezemben a kehely hűs ezüstté dermedt!
Még a fájdalom is elrepül felettem -
Árnyékába burkol - de nem sebzi testem!
Mikor jött az élet, kit reszketve vártam,
Ölelő karomba üres semmit zártam!
Öröm, öröm - hívlak - sikoltok utánad,
Tiporj le a földre - töltsd meg hivó számat,
Barna hajam virág himporába fúljon -
Fülem megkáprázzék, szemem elvakuljon!
- Öröm, öröm, jőjj el! - Hallod sikoltásom?
Vagy tán hangom tompa - talán az is álom,
Hogy én várva-várlak? - Talán nagyon félek -
Talán nem is hivlak - talán nem is élek?

Kemény Simon
Kezeim

Mily szelidek és engedelmesek,
Hogy vésnek, ásnak és faragnak,
Ők szolgái minden szeszélynek
Alázatnak, gőgnek, haragnak.

A kalapomat mélyen emelik,
És számhoz szállitják az ételt,
Habozni még nem láttam őket,
s nem ismerik a gyáva kételyt.

Megsimogatják akit szeretek,
Ha kivánom a szennybe túrnak,
Ha akarom gőgös királyok
De ha tetszik lopni tanúlnak.

Szegény kopott bús rabszolgakezek
Néha rémülve nézek rátok:
Ha fellázadnátok egy éjjel,
S amig alszom, megfojtanátok.