Napszél és holdárnyék

voodoo•  2014. június 13. 16:53

Vissza a Földre


Meteorsziklákba vésett jelek

Talán egy meteor szélén üldögélek majd,
Amikor feltámad a csillagszél a légüres térben,
És fülembe súgja százmillió év történetét,
Én pedig a meteorsziklákra rajzolom a rúnákat,
Egy régi világ lakóinak különös üzenetét.
Szótár nélkül is megértek majd minden szót,
Mert régóta ismerem az Idő összes jelét,
Bár felfal a múltam és jelenem élve elemészt,
De akár a körmömmel is a sziklákba vésem
Egy szép jövő ígéretét.

 * * *
 
Runa Ivett Kinga (Shianna)
Lyan, vissza a csillagokba

voodoo•  2014. május 31. 23:06

Most ne


Most ne szólj


Most ne szólj,
hogy halljam, hogy dobban,
ne mozdulj,
hogy kezemben tartsam,
míg lángra lobban.
 
Nem szólok,
hogy hallhasd, hogy dobban,
nem mozdulok,
hogy kezedben tartsd,
míg lángra lobban.
 
Nem szólunk,
nem törjük meg a csendet,
hogy meghalljuk,
ahogy a lépése koppan,
ha elindul felénk.
 
Ez az érzés,
 két szív között a híd,
 a kezdet és a vég,
ha elindulsz, találkozunk
a híd közepén.

voodoo•  2014. május 16. 01:41

Tes(z)tamentum


Jelek egy padon


Ahogy...
az útszéli Jézus szoborról
lepattog a fáradt festék,
egyszer elkopnak a napjaim,
és lassan eltűnik minden,
amitől még boldog lennék...

...soha nem számított,
hogy éppen hol és hogyan,
csak az, hogy kivel éltem,
nem vonzott a pénz és hírnév,
sosem érdekelt a rang,
hát ne szóljon ima értem,
ne konduljon harang,
 majd elsiratom saját magam,
mielőtt elmennék...

 ... egy kis padra karcolom
az összes versemet,
mind egy-egy jel, egy dallam,
egy sóhaj, egy üzenet
hogy megtudja belőlük a világ,
kire vártam egy életen át,
és ki vár majd rám odafent...

...és itt lent...
a síromon álljon fakereszt,
nője be moha és vadvirág,
és álljon mellette a padom,
hogy megpihenjen rajta,
aki arra jár...

voodoo•  2014. május 15. 12:05

Száguldó felhők


(Eső)cseppnyi  remény


 
A
sötét
esőfelhők úgy 
kapcsolgatják a napfényt
 a színes mozaik ablaktáblák mögött
mint hiperaktív gyerek a villanykapcsolót, 
míg rá nem szólnak a szülei, hogy nem szabad,
a feltámadó szél vadul rángatja a templom kapuját,
az áhitat csendjét darabokra töri az otromba hang.
 A madonnát nézem, a gyermekkel, egy faliképen,
a baljós árnyak letörlik arcáról a szelíd mosolyt,
sajnos nem lettem a látványtól boldogabb,
de talán majd gyorsan elvonul a vihar,
és szivárvány ébred az égen,
ha kisüt a nap.

voodoo•  2014. május 13. 12:20

Árnyékom a szikla széléhez ér


Sziklák szélén, az ég peremén


 
Járom a világot, ott alszom el, ahol lehull az éj,
de bárhová visz a sors, visszatérek a szikláim közé,
odalent szakadék, árnyékom a szikla széléhez ér,
talán lezuhanni készül, vagy felszállni a felhők fölé,
nem félek, nem riaszt el a mélység, sem a sötét, 
a szívemben tüzet viszek, lelkemet átjárja a fény.
 
Éjjel a holdat bámulom, reggel a felkelő napot,
hogy megértsem miért születtem és miért halok,
azt is tudnom kell, mitől ragyognak a csillagok,
hogy bátran induljak útnak, ha hívnak az angyalok,
ha szárnyakat adnak, kinyújtom értük a karom,
 és feltámadok a harmadik napon, ha úgy akarom...