Napszél és holdárnyék
...és a harmadik napon
Et resurrexit tertia die
A Tér és Idő keresztjén feszíts meg, kérlek,
boldogan viselem majd a töviskoszorút,
a haláltól nem félek, csak attól, ahogy élek,
a kereszt másnak végzet, számomra kiút.
Bűnös latorként élek, de a harmadik napon
keresztem mégis porba hull: feltámadok,
visszatérek, mint egy tékozló lélek, akinek
a legutolsó percben megbocsát az Úr.
Te is elfelejted, amit eddig jelentett az élet,
kezedbe az új remény bársonya simul,
álmodj velem, és kristályvizű tónál ébredsz,
partján színpompás virágszőnyeg virul.
Pillangók leszünk, és egy tulipán kelyhében
megpihenünk majd, amikor bealkonyul,
és ha esetleg megunod a léha lepkelétet,
a külvilág elől ölelő karjaimba bújsz.
Néhány régi emlék, - mintha foglya lennék-
újra és újra visszahúz, de érzem, értem,
többé már semmi sem lesz úgy, mint régen,
melletted nem falja fel a jelenem a múlt,
engem a szerelem éltet, bár néha megégek,
amikor a szívem túl nagy lángra gyúl,
de főnix vagyok, aki a hamvaiból is feléled,
ezer új álom vár még ránk és ezer út...
Lennék
I wish I was an angel
I wish I was flying over the ocean of dreams,
Just like a happy bird or a dancing butterfly,
I would unfold the angel-wings I have received
And paint the colors of rainbow on the sky
I wish I was a piece of a broken mirror
You find in the park you cross every day
Reflecting the straight, shiny eyes of a man,
Who knows you and will show your real face
I wish we had the answers for all questions,
When we find the missing words in our eyes
We enter a world and would stay forever
Because it will be our personal paradise
Ha angyal lehetnék
(fordítás)
Ha angyal lehetnék, rábíznám magam a szélre,
Álmaim óceánja felett szállhatnék végre,
Táncolnék, mint a pillangók, napsugár zenére
És szivárványt festenék az azúrkék égre!
Szívesen lennék az út szélén kis tükörcserép,
A parkban, ahol naponta elsétálsz hazafelé,
Meglátnád benne egy férfi tekintetét, egy férfiét,
Aki segít, hogy újra régi önmagad legyél!
Ha kérdéseimre a szemedben választ találok,
Varázsolok magunknak saját Mennyországot,
Kapu leszek rajta, mögötte szép új világod,
És hű útitársad, akivel útjait bejárod!
Éjféli égi tánc
Holdvirág
Túl az utolsó házon, ahol már csend ül
a tájon és lámpafény se dereng,
elfeledem a város zaját, szél rezdül,
hárfa-zajára összerezzenek,
pedig csak árva levelek dala zendül,
társaik után sírnak egy ágon.
Ősz van, de már a nyakába liheg a tél,
összehúzom magamon kabátom,
felhőkkel táncol a Hold, hallom a zenét,
lendül rá a kéz, karmestert játszom,
már lábam is dobbantja a tánc ütemét,
1, 2, 3... s már nem is fázom...
Egy fa tövében virág hajlong a szélben,
a Hold felé tárja sápadt szirmát,
megfürdik az ezüst fényfolyó vizében
és felragyog, akár egy új csillag,
mint egy angyal az égen, aki hófehér
szárnyát előtted bontja ki éppen.
Holdvirág nyílt előttem az őszi éjben,
elhervad, mire megjön a reggel,
de cseppet sem bánkódik e röpke léten,
odaint a holdnak: - Pá szépségem,
jövőre veled, ugyanitt, vagy egy másik
szép holdas éjen, egy másik térben!
*