Pupillanegatívok

Merülés a múltam tábláiban. Szecessziós természetességű és megmagyarázhatatlan puhaság lapul elő belőlem. Halovány hajnal-kék ködben keringőző mélységesen megérintő benyomódások és szelíd, szerető létmélységekben landolás. Gótikus csipkék szárnyalása. Városi falvak erdeiben postakocsik és lámpasorok. Rádöbbenve folytatódom belelenni az abba nem hagyott áramlás megszakadásaiba. Hinta, szürke-illatú bevásárlókocsi, öröm és öröm, végtelen és végtelen találkozások a végtelenben. Szivárgás vissza oda. Gyönyör és megfejthetetlen harmónia fogadó-pompája. Szelíd visszatérés. Szelíd oda-vissza járás. Ez megy tova.

Émelygő égremegés máglyafénye, mangalicák vagyok, kotrom a romokon olvadó homokot. Taposom a csöndet, az örökké özönlő hőerőművekben őrzött erőket. Vak-repeszek repesztő pőresége a permetszerek szivárgásába épülve robban mozdulatnyi hangnyomokban.

Hó-derengés Földfogyatkozás és Holdrengés. Dermedt meder medret terel a magánynak. Éjszaka-füst, kilincsezüst, tapétalétra, élet-toldaléka a kanapéra omló homályos hónyomó. Zsenge zajjal egymást fogják az álomnyi hóforgács-planéták.December a Decemberben. Ember az Ember nélkül.

Tárulkozó közönyt eszik egy kék-köpenyes hölgy. Nem is ül. Alig alél át magából a valóságba. Mozgólépcsőt növeszt szemeivel, és megfeszíti az elektromosságtól földre görnyedő acélszakáll-szálakat. Álla megtelik fájdalommal. Álla mely mindössze csak egy madárzátonyt takar el az éjszakai terítékből.