henni blogja

Van egy visszatérő hideg álmom,

veszett kutyák kergetnek a csatornákon.

Hideg és sötét a hely melyen futok,

a kutyákat nem látom csak hallgatom.

Hörgésük félelemmel járja át a testem,

lihegésük szinte átjárja a lelkem.

Rettegek,hogy egyszer utól érnek,

elesem, és széjjel tépnek.

Csuromvízes testtel remegve ébredek,

reszket kezem lábam szemeim könnyesek.

Szinte még hallom hörgésük a csöndben,

félek,ha újra elalszom nem ébredek fel többet.

Úgy hiányzol,hogy szinte fáj,

a testem örök kín járja át.

A fejemet nyomja egy kéz,

mely az egész lényemet roppantja szét.

Egész nap másra se gondolok,

mi lesz holnap ha elfutok.

Dönteni kell de nem vagyok képes,

reszketek,ha rád kell néznem.

Úgy érzem tehetetlen vagyok,

hiszen én még mindig szeretlek,

és még mindig itt vagyok.

Egyik este szeretnék elaludni végleg,

egy álomban ébredni,meky soha nem ér véget.

Ahol nem bánthat majd engem  soha többé senki,

ahol a szeretet soha nem fog szünni.

Nem kell többé félnem reszketnem és sírnom,

lesz aki a kezem fogja s ott legyen ha hívom.

Megpróbálok nem gondolni rád,túlélni a napot,

de estére összeomlik a világ,s én újra és újra meghalok.

Elvetted tüdömtől a levegőt,az égről a napot,

fázom,a sötétben félek, tovább menni nem tudok.

Minden miben hittem a semmivé lett,

az utat se látom, melyen tovább lépjek.

Fekete lyukként tátong az életem,

lassan magába szív és nem ereszt.

Talán jobb lenne szívtelen lidércként élni,

elfeledni a szerelmed s e világból kilépni.

Könyörgöm még egyszer újra szeress engem,

Érintsd meg a testem ,érintsd meg a lelkem.

Mond még egyszer újra,úgy szeretlek Téged,

Hogy őszintén érezzem,

Van értelme élnem.