Helyesírási kérdések
Mikor áll "d", mikor "dd" az ige végén?
Találtam egy remek cikket, szeretettel ajánlom fgyelmetekbe.
Áldd-öld-hozd-küld-toldd-told
2010. február 18.
Gyakran vannak problémák abból, hogy vajon egy vagy két d kell-e egy ige végére. Arra gondoltam, elmagyarázom. A helyzet az, hogy borzasztóan egyszerű.
Ezek az igék felszólítások. Hozd ide, told meg, emeld föl. Csak egyvalakinek lehet mondani (mert ha több embernek mondjuk, akkor hozzátok, toljátok), és csak olyannak, akit tegezünk. Röviden nevezhetjük te csináld módnak, ami nem egy nyelvészeti szakkifejezés, de éppen azért.
A szabály: a felszólító módot csak egy d jelöli. Mindig. Ha féláron adják, akkor is csak egyet használunk belőle.
Viszont vannak igék szép számmal, amik önmagukban d-re végződnek. Összeszedtem őket, tessék a listájuk:
ad akad áld alvad apad árad bágyad biggyed borzad bököd csikland csügged dagad dermed duzzad dülled ébred éled enged eped ered erjed ernyed esd fakad fárad fecskend fed fedd feled fittyed fogad fold fonnyad forrad föd förmed fullad fülled gebed gennyed gerjed görbed görnyed guvad gyullad halad hamvad hasad heged hervad higgad hord horgad horpad ijed imád izzad kémked képed kérd kezd kókad korhad kornyad köpköd kushad küld küzd lábad lankad lappad lázad lohad lottyad löttyed lyukad mállad marad mélyed mered mond nyuvad okád old olvad öklend örvend pilled pirkad porhad porlad poshad puffad pukkad püffed ragad reked reped réved riad rohad roskad rothad sápad sarjad senyved serked sikkad sorvad suvad süllyed süpped száguld szakad szalad szárad szed széled szenved szid szikkad szörnyed szunnyad tagad támad tapad tapod terjed tesped téved tikkad told töpped tud véd vénhed vigad virrad zsibbad
Azt hiszem, az utolsó ige jól mutatja, mit érzünk ennyi ige után, de azért érdekes lista. Nekem eddig föl se tűnt, hogy a -d végű igéknek milyen nagy hányada jelent valami negatív dolgot.
Isten ments persze ezt a listát megtanulni. Aki tud magyarul, egyből tudja, hogy egy ige -d-re végződik-e vagy sem, csak nem a te csináld módba kell tenni őket, hanem valami másba. Tessék négy ige: küldd, vágd, mondd, lásd. Tegyük őket valami más módba: küldöm, vágjátok, mondanak, látom. Kettőben még mindig van d, megjelöltem őket zölddel, ezek tehát -d végű igék, vagyis te csináld módban kapnak egy plusz d-t, az összesen kettő: küldd el a levelet, mondd meg a telefonszámodat.
A másik két igében nincsen d, ha más módban állnak, ezek tehát nem -d végű igék. Vagyis te csináld módban kapnak egy d-t, az összesen egy: vágd el a szalagot, lásd a mellékelt ábrán.
Akad egy-két ravaszdi eset. Van a listában egy ige, ami már önmagában is két d-vel van, a fedd, egy ritka ige, azt jelenti, korhol, leszid. Egy d-vel fed, vagyis betakar. Természetesen ez utóbbi te csináld módban megkapja a második d-t, a fedd viszont nem kap harmadikat, tehát egyformák lesznek: befedem a lábast, megfeddem a gyereket – fedd be a lábast, fedd meg a gyereket. Ezt a két igét ebben a módban nem lehet megkülönböztetni, csak a szövegkörnyezetből; ugyanúgy, ahogy önmagában a fogadról se derül ki, hogy ige vagy főnév, egy lóra fogad valaki a versenyen vagy almába mélyeszted a fogad.
Speciális csoportot képeznek a -t végű igék, amiket másképpen ragozunk, de ezekre is érvényes, hogy csak egy d-t kapnak: állít – állítsd, akaszt – akaszd, lát – lásd.
Akkor megfejthetjük a cikk címét. Hat igéből áll, különböző mennyiségű d-kkel. Lássuk.
Áldd. Mivel két d-je van, ez nyilván az áldani ige te csináld módja, áldd meg a mi kenyerünket.
Öld. Ennek csak egy d-je van, ez tehát az ölni ige te csináld módja, öld meg az ellenséget.
Hozd. Ez logikusan a hozni ige te csináld módja, hozd ide a labdát.
Küld. Ennek is csak egy d-je van, de ez nem lehet a külni ige te csináld módja, mert ilyen ige nem létezik. Ez egy kijelentő módú ige, levelet küld.
Toldd. Mivel két d-je van, ez a toldani ige te csináld módja, toldd meg egy lépéssel.
Told. Ennek csak egy d-je van, tehát lehet a tolni ige te csináld módja, told meg a kocsimat, de lehet a toldani ige kijelentő módja is, hozzátold egy métert.
LAttilaD
Forrás:
Az írásjelek használata a versben
2011. július 22. 15:11
Az írásjelek használata a versben—beszélgessünk róla
Egy éve írogatok intenzíven verseket. Nagyon sok mindent tanultam közben másoktól és sok mindenre rájöttem én magam. Örülnék, ha beszélgetnénk ezekről a dolgokról, ki hogy látja.
Most épp az írásjelek használatáról a versben.
Nekem először Für Janó mondta azt, hogy túl sokat használok belőlük. Először, be kell vallanom, nem értettem pontosan mire is gondol, hiszen meg voltam győződve róla, hogy helyesen használom őket. :-)
Lassan azonban megértettem. Ő sokkal előrébb jár azon az úton, amire én épp hogy csak ráléptem. De remélem, tanulékony vagyok.
Szóval először is számtalan pontot használtam, egymás után………. Így.
Azt hittem, hosszabb szünet csak így fejezhető ki.
Ma már tudom, elég három pont is, bőven. A szabály szerint: " Három pontot teszünk a gondolat befejezetlenségének jeléül".
Sőt, sokkal hatékonyabb például az utána következő, általunk fontosnak tartott gondolat hangsúlyozására a kettőspont. Az ugyanis okvetlenül megakasztja az olvasást, megtorpanunk olvasás közben. És már el is értük a célunkat. De a kettőspontról majd később.
A vesszőkről is ejtsünk pár szót. Nem hiszem, hogy úgy kellene őket használnunk, ahogyan azt nyelvtanból tanultuk. Persze, eleinte nem árt. De a verssor végére csak azért, mert a sor végére értünk, indokolatlanul ne tegyünk. Ha a gondolat áthúzódik a vers további soraiba, akkor pedig semmiképpen se. Azt mondanám, hogy ha hangosan elolvassuk, érezni fogjuk, hogy hol kell az a kis levegővételnyi szünet, amit a vessző jelképez. Ahol elválik két gondolat, csak oda tegyünk vesszőt. Ellenkező esetben nagyon szétszabdaljuk versünket és veszít hatásából.
Azután a kérdőjelek. Rafinált kis jószágok. A magyar nyelv szabályai szerint helyesen használtam őket. Azt hittem, ez elég is. Pedig dehogy…
A vers nem élő beszéd, nem is kell annak lennie. A vers lüktetése, rímei, verstani szerkezete
gyakran megváltoztatja a szavak hangsúlyát, a szórendet és természetesen az írásjelek használatát is. Szerintem megváltozik a szerepük is. Én abban látom a szerepüket, hogy segítsék az olvasót, vagy az előadót abban, hogy ugyanúgy „hallják” a művet, ahogyan azt a szerző belső hallása szerint hallja, amikor leírja. Lehet, hogy nem túl szakszerű a meghatározásom, de elég jól fedi szerintem a valóságot.
Igen gyakran nincs is szükség a kérdőjelre, hiszen a sor értelme eleve meghatározza, hogy csakis úgy mondhatjuk, függetlenül attól, hogy van-e benne kérdőszó.
Mire is gondolok? Például erre:
„De látod amottan a téli világot” (Petőfi)
Ugye, kérdőjel nélkül sem hangsúlyozná ezt senki másképp, csak kérdésként?
És itt van mindjárt az ellentéte, ahol formailag szerepel kérdőszó, mégsem visszük fel a mondat végén a hangsúlyt, ahogy azt nyelvtanból tanultuk:
„Felel a refrén, régi nóta:
De hol van a tavalyi hó” (Villon)
Ezért aztán én már régóta igen óvatosan bánok a kérdőjelekkel, csak akkor használom, ha a kérdés valóban hangsúlyozandó, súlyos a vers mondanivalója szempontjából.
Hasonló a helyzet a felkiáltó jelekkel is. Ne használjuk, csak ha igazán „felkiáltanánk”. Hiszen egy fájdalomról szóló versben sűrűn használnánk szívünk szerint, de képzeljük csak el, hogy az előadóművész írásjeleink szerint olvasná fel: a végén már kiabálnia kellene.
Hiszen az írásjelek „utasítások” a helyes hangsúlyozáshoz. Figyeljétek csak meg József Attila versében:
„Segítsetek!
Ti kisfiúk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.
Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.”
(József Attila)
A pontosvesszőről és a kettőspontról
A többszörösen összetett mondatokban pontosvesszővel határoljuk el egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait.
Kéttagú összetett mondatban is állhat pontosvessző, ha a tagmondatok kapcsolata laza:
"Fut a rabló megrakottan,
nyomja vállát súlyos préda;
s a bitang nép, a sok céda,
veszekedik a lopotton."
(Arany János: Az egri leány)
"Fölfelé megy a borban a gyöngy;
jól teszi,
tőle senki e jogát el
nem veszi."
(Vörösmarthy Mihály: Fóti dal)
A felsorolásban pontosvesszőt is használunk, ha azonos szerepű, vesszőkkel tagolt mondatrészeket akarunk elkülöníteni másneműekből álló sorozattól:
Az ilyen jellegű felsorolások végén a stb. elé is pontosvesszőt kell tenni.
Kedvenc példám:
„Dagassz gázlángnál kenyeret,
vagy égess lukas, vörös téglát;
törje kapa a tenyered;
áruld magad, míg leng a szoknyád;”
(József Attila: A tőkések hasznáról)
A vessző helyére kettőspont is kerülhet, főleg ha az értelmező felsorolást tartalmaz:
„S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak… „
Kettőspontot használunk, amikor egy-egy gondolatra akarjuk felhívni a figyelmet, vagy ha jelezni akarjuk, hogy a kettőspontot követő tagmondat fontosabb következtetést vagy magyarázatot tartalmaz:
" S ilyen legyen dalom: egy villám fénye,
egy könny, kimondva ezrek kínjait;
kit nem hevít korának érzeménye,
szakítsa ketté lantja húrjait."
(Eötvös József: Én is szeretném)
A kettőspont előtt nem használunk szóközt, utána viszont igen.
Vitaindítónak ennyi talán elég is lesz. :-)
Ejtsünk még néhány szót az aposztrófról is.
Én úgy tanultam: mindig a szó után jelenik meg és szóköz nélkül tapad hozzá. Betűhiányt vagy szórövidülést jelez. Hivatalosan: Az aposztróf vagy hiányjel ( ' ) legtöbbször a szórészek, betűk elhagyását jelölő írásjel.
A kötőjelről és a gondolatjelről:
Kötőjel :
Ritka, alkalmi, egyedi összetételek esetén (előtte, utána nincs szóköz)
* rőzse-dalok, gyémánt-hitemet, köd-gubában, bogáncs-szívem, kő-iszonyatját,
a gondolatjelet szóköz előzi meg, és szóköz vagy írásjel követi
(jele: –) Leggyakrabban közbevetés esetén használjuk.
A közbevetés
Az olyan szót vagy szókapcsolatot, amelyet a közbevetés szándékával ékelünk be a mondatba, vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük. Példák:
Évi, bár még át tudott volna szaladni az úttesten, előbb hagyta elmenni a teherautót.
Évi – bár még át tudott volna szaladni az úttesten – előbb hagyta elmenni a teherautót.
Évi (bár még át tudott volna szaladni az úttesten) előbb hagyta elmenni a teherautót. Stb.
Álljon itt végül egy bonyolultan központozott idézet tanulságul:
Állata őrzeni alabárdost:
„Lélek az ajtón se be, se ki!…”
„Hátha az anyja, szép huga már most
jönne siratni?” – „Vissza neki;
jajj, ki parancsom, élve, szegi!”
(Arany János: Tetemre hívás)
A végére kívánkozik még az idézőjel: "..." Figyelem, ne keverjük az aposztróffal (hiányjel): '
Pár szó az igekötőkről
Az igekötős igék sajátosan viselkedő összetett szavak.
átad, benéz, stb
pihend ki (magad), hagyj fel (ezzel)
Az igekötők különírása vagy egybeírása gyakran értelmi különbségre is utal: annak jelölője, hogy az igekötő a közvetlenül utána álló igéhez tartozik-e, vagy az ezt követőhöz.
Más és más tehát: megvan húszéves, de: meg van töltve; megfogom a lepkét, de: meg fogom nézni;
- A megismételt igekötők közé kötőjelet teszünk, és együttesüket egybeírjuk az igével (vagy igenévvel):
ki-kinéz, le-leereszt, meg-megállt,
- Az ellentétes jelentésű igekötőket kötőjellel kapcsoljuk össze, és különírjuk őket az igétől (vagy igenévtől):
ki-be járkál, le-föl sétál,
- Különírjuk az igétől (vagy igenévtől) az összevissza, szerteszéjjel, szerteszét határozószókat is:
összevissza beszél, szerteszéjjel szórták, szerteszét szórva
abba tette (amiben eredetileg volt), de: abbahagy; fenn v. fönn maradt (a padláson),
- Az igekötővel alakilag azonos határozószót is különírjuk az igétől (vagy igenévtől), ha világosan személyes névmási szerepű:
hozzá (= őhozzá) ment feleségül (nem hozzád), de: hozzájárul (valamihez);
neki (= őneki) megy a levél, de: nekimegy (a szekrénynek);
Mai napi tanács 7.
Nem mindegy:
viszontszeret - a "viszont" igekötőt és a "szeret" igét egybeírjuk az alábbi szabály alapján: Az igekötőt és az igét egybeírjuk, ha az igekötő a saját igéje előtt áll.
Én utállak, ő viszont szeret. Itt a "viszont" önálló szó -- határozószó.
Mai napi tanács 6.
Nem mindegy:
szembeszáll = ellenszegül,
szembe száll = szembe repül.
Általában az átvitt értelmű alak írandó egybe.