helszlo blogja

Szemeidnek csillogása 

Szemeidnek csillogása tán,

nem nekem szól, férjed oldalán.

Mégis mintha engem néznél,

régi emléket idéznél,

oly hatást tesz jöttöd újra rám.

Emlékekben gazdag már a múlt,

bár azóta sok levél lehullt.

Szemeidnek csillogása,

csillagoknak földi mása,

ragyogása még meg nem fakult. 

Tudom már menni készülsz...

Tudom, már menni készülsz, jóbarát!

Láttam szemedben ijedt tompaságot

rémült tudatot, mikor kibökted,

hogy megtámadta gégédet a rák.

S hogy már az orvosok lemondtak rólad. 

Szegény barátom!

Alig hatvanhárom év van mögötted,

s ki tudja, mennyi hét, vagy hónap,

amíg tart számodra még e-kín.

Ismeretlen táj, keskeny útjain,

felfelé indulnod muszáj.

Van-e még értelme a szónak?

Mondhatok még egy döbbent mély imát,

s kimondom akkor is, ha fáj:

Szívemben hordozlak majd jóbarát!

S nem olyan soká, - hisz mind megyünk -

egészen biztos, hogy követni foglak. 

(Csabának, aki  január 23 án elment.) 

Álmodni kíván a lelkem tündérálmot

Angyali hangzatot, zöld vizű tó fodrát

Hűs fuvallatot, lágy érintést, szép mesét

Zöldellő rétet, tengernyi kék virágot

Álmodni kíván a lelkem lágy zenéket,

Derűs eget, mosolyt, milliónyi csillagot

Érző szívet, kicsiny meleg kéz érzetét

Hosszú, lágy, elomló dús haját az éjnek

Álmodni kíván a lelkem súgó fákat

Lomberdőt, szerelmet, tiszta ifjúságot

Karcsú leánytestet, mámoros ölelést

Tündércsókot, fülemüle-dal csodákat

Álmodni kíván a lelkem édes halált

Chopin keringőt, lassú utolsó táncot

Hosszú szép hallgatást, irányfényt az úton

Belépést a mennybe, angyalsereg dalát