'09.07.22. 15:10 - Kötve hiszem

dit18•  2009. szeptember 26. 22:23

Ma is a munkások lendületes tevékenységének zajára ébredtünk. Szegény apa azonban annyira fáradt az éjszakás műszak után, hogy neki meg sem kottyan, és ezúttal Csufi sem ugrált az ajtóban a sétára várva, hiszen ő meg le van robbanva, az idegen farkaskutyának köszönhetően. Anyával nagyon sajnáljuk szegénykét, nem győzzük simogatni, és próbáljuk visszahozni az étvágyát mindenféle földi jóval. Még a gallért is levettük egy kicsit, hátha akkor jobban fog enni, de sajnos nem történt javulás, csak a sebeit kezdte el nyalogatni, amit meg nem szabadna csinálnia. Mivel nem nagyon akar járni, a lépcsőzés meg tényleg ártana neki, ezért a karomban vittem le ma kétszer sétálni.

Most persze nem barangoltuk be a parkot, inkább letelepedtem vele a közeli padon, aztán ő elbicegett, hogy mégis diszkréten végezze el a dolgát. Ahogy ott vártam a lesérült Csufi érkeztére, mellém telepedett egy nagyon kedves, öreg nénike a kötésével. Puskás Vincéné Marika néni kellemes társaságom lett abban a 15 percben, amit lent töltöttünk.

- Leülhetek kedvesem? - kérdezte a nénike.

- Persze, tessék csak - feleltem - úgy sem leszünk sokáig.

- Jaj, kedveském, miattam el ne menjetek!

- Csak a kutyát sétáltatom, de szegény most nincs elemében.

- Mi történt vele?- kérdezte, miután meglátta a gallérban totyogó, sántikáló Csufit.

- Egy nagy farkaskutyával verekedett össze, és ez lett az eredménye - mondtam a fejemet rázva.

- Szegénykém! - sápítozott a néni.

- Össze is kellett varrni a sebeit, de hamar rendbejön az állatorvos szerint.

- Úgy legyen! - vágta rá a nénike, és folytatta a kötögetést.

- Kinek készül ez a jó, meleg holmi? - kíváncsiskodtam.

- A kisunokámnak lesz - mosolygott csillogó szemmel - hogy ne fázzon a télen.

- Jó is az! Egy puha, meleg pulóver!

- Bizony-bizony! Mindig fel kell öltözni rétegesen! A kötött holmi meg többszörösen meleg. Hidd el kislányom!

- Elhiszem - mosolyogtam beleegyezőn.

- Kinek a lánya vagy kedvesem? Hátha ismerem a szüleidet.

- Nem hiszem. Most költöztünk ide nem régen. Apukámat Hollósi Andrásnak hívják. Én Hollósi Eszter vagyok. A nénit hogy hívják?

- Puskás Vincéné, de hívjál csak Marika néninek - és ujjai mesteri gyorsasággal dolgoztak tovább a pulóveren.

A néni haja hófehéren tündökölt a délutáni napsütésben, hosszú évek mosolygásában megráncosodott kedves arca szépen le volt barnulva, két piciny kék szeme pedig lázasan csillogott munka közben. Törékeny alakja meggörnyedt a padon, de vállai néha-néha megemelkedtek, ha a kötés úgy kívánta. Bokáját keresztbe tette egymáson, a sötétzöld színű gombolyag pedig vidáman pörgött mellette, és egyre fogyatkozott, ahogy a pulóver puha szálai sokasodtak. Még csak egy kicsiny rész készült el, mert most kezdte a néni a munkát, de a mintát már meg tudta nekem mutatni: rombuszok sorakoznak közvetlenül egymás után. Jól néz ki, csak egy kicsit talán ódivatú… De tökéletesen meg fog felelni annak a gyereknek. Én is mindig elhordtam, amit anyukámék kötöttek nekem (nem is volt más választásom, persze).

- Mit mondtál aranyom, mikor költöztetek ide? – érdeklődött Marika néni.

- Most lesz két hete.

- Akkor még tényleg újak vagytok erre felé. Tetszik itt nektek?

- Nem rossz környék, el kell ismernem. Csak az a csúnya, nagy farkaskutya ne lenne! Most már félek esténként lejönni Csufival – szomorkodtam, mert eszembe jutott, hogy akkor a PéZsével való randizgatás bizony ugrik.

- Nem is szabad későn kóricálni a parkban! – nézett rám kissé szemrehányón a nénike.

- De ilyenkor nyáron olyan kellemesek az esték! – nyafogtam – nincs az a fullasztó hőség, mint napközben.

- Legalább ne egyedül sétáltasd azt a kutyát!

- Nem egyedül szoktam – és halványan elmosolyodtam, amit a néni nem láthatott, mert szorgosan kötögetett.

- Akkor jó! Nem tudom, kié lehet az a vad kutya, de nem fogják itt a környék lakói eltűrni, hogy egy ilyen szörnyeteg garázdálkodjon a parkban. Ha kell én magam fogok intézkedni! – paprikázta fel magát a kedves kis öregasszony, nyomatékul a kötést megemelte beszéd közben, és harcias tűzzel a szemében nézett rám.

- De hogyan? – maradt nyitva a szám Marika néni fellángolása láttán.

- Van nekem egy régi, kedves ismerősöm! – és huncutul elmosolyodott – Márton Józsi. Sintér volt még ez előtt vagy 20 évvel. Jó ember, és jó szakember. Érti a dolgát. Még legény korában udvarolgatott is nekem egy időben… - nosztalgiázott egy kicsit az idős asszony.

 

Én titokban elmosolyodtam, mert elképzeltem a hetven éves Márton Józsi bácsit, hogy a kutya után szaladgál a parkban, mert a fél évszázaddal ezelőtti barátnője megkérte rá. De nem akartam letörni új ismerősöm lelkesedését. Úgy láttam, ez az ügy nagyon felvillanyozta, és jól állt neki a harciasság, új színt kölcsönzött, amúgy is pozsgás arcának, és izgatottsága aranyosan megfiatalította. Talán a Márton Józsi bácsival való újbóli találkozás élénkítette meg a kedves öreg hölgyet, talán a megvadult kutya a parkban, de az is lehet, hogy mindkettő. Én mindenesetre nagyon örültem, hogy találkoztam új ismerősömmel, aki segíteni akar Csufi bántalmazójának kézre kerítésében. Nem csak mert ilyen előzékeny, de szórakoztató, kedves jelenség is. Szeretném egyszer bemutatni nagymamámnak! Biztos, hogy jól kijönnének.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

dit182009. szeptember 27. 21:59

:D Igen, nehogy már túl gyorsan peregjen le a sztori. :) Egy kis lassító...

fecske222009. szeptember 26. 22:35

Egy kis kellemesen laza mellékvágány...de tetszett. :) Várom a folytatást... :)