Tegye fel a kezét, kérem

Kezdetben csak szóljon e vers

arról, ami zavar, panasz,

hús és vér az ész nélkül: nyers...

lanyha-tűző erő... kamasz.

Tegye fel a kezét, kérem,

aki szerint minden mindegy,

az is, kit – még – nem ért szégyen...

nem érdekelt senkit, mit tett.

Addig, amíg lesz – csak egy! – kéz,

folytatódjon a vers máshogy,

ősznek összes szőlője kész!

Tagadni kár tényét, márhogy

a holnapnak gyógyszer készül,

újbor fogant nyárnak méhén.

Völgyek tükrén más-kép(p) kékül

a fény, az árny: együtt, békén.

Magyarosan bevált szokás;

tudni fontos, nem több, három,

az első az igaz szólás...

„hazudni? Nem! Semmi áron!”

A második: hangban – mosoly.

Más formának sorsa bilincs;

saját börtönében fogoly,

nincs ajtaján kivisz-kilincs.

A harmadik: Isten, s nóta,

cáfolat vagy hálaének;

kétezer – sőt, több – év óta

öröm földnek s emberének

...

csak kezdetben szólt ez a vers

arról, ami zavar; panasz!

Az én húsom, vérem se' nyers,

elhízva visz erőm; kamasz.

Tanulás és bukás után

is azt érzem okkal vagyok,

fekszem, kelek, olykor bután...

amíg kapok, s amíg adok.

Nem titok, hogy mi az álmom:

sebeimet ne köpje légy!

Írt életem, s írt halálom,

míg az Úr szól: jöjj, velem légy!

Tegye fel a kezét, várom,

aki szerint: mindegy minden!

Aki szerint élet, álom:

felesleges – jövő szinten.

'Ki nem látja: éránk lékes;

Istenek és földek folynak

át rajta, míg egyszer vége – s

végképp az – lesz Napnak, Holdnak...

(Bicske, 2017. szeptember 16.)