Határvonalon túl

Pilla:

ÉLT NEGYVENNÉGY ÉVET

Az van, amit vártál: sír, zúg minden molekula.

Mögötted. Egyenes és ellentétes

igazságok suttognak a valóságról. Sokk.

Találgatások ütköznek, s térnek magukhoz

vissza. Egy a közös mindben. A tudat. 

Halott vagy.

Az van, amit vártál, de már nem lesz papírod,

s egy szó sem több, ’mit szerinted 

más nem értett, 

vagy élt meg; egyszerre súlyos, és könnyed,

áldó-átkozó... rímes, vagy natúr.

Csak nekünk. Sorra szólalnak meg a kint és bent, 

a „milettvolnaha”, a „tudtam”, az „éreztem”, 

a „micsoda”, meg a „nemlehet”...

s bennem a talán, mint ide-oda vád, mert, talán,

ha azt mondom mindig, ha tiltakoztam is ellene(d),

hogy Igen! Rossz az Élet! Menj!

Talán.

Most úgy van, hogy – már – nem 

haragszom.

Halál van. Dátum. Kép. Sok. Gyászkeretes. 

Tied.

A halottak könyvébe jegyzett, külön ki nem 

emelt titulussal – zseni – lett neved: 

Jagos István Róbert. 

Folytatásnak más, s hogy éltél negyvennégy évet.

Mi van még? Könnyek. Nem akartad.

Szerelmed, gyermekeid, barátaid

árvaként sírnak. Nem szólsz. Nem cáfolsz...

... sehol vigyor... jól ismert... szeretett,

csak zsebkendő, s döbbenet, felrázna, 

ébresztene.

Siratottként jársz-kellsz.  Nevetés nincs,

csak tömény valóság, amit

ki kell(ene) mondani: Nyugodj... békében.

Az van, amit vártál? Az is, meg nem is?

Majd... elmondod. De nekünk 

– nélküled is –

még maradnunk – dolgunk van – kell. 

Élve.

Életben. Isten veled. Isten veled.

(Bicske, 2018. február 10.)

Jagos István Róbert. Isten nyugosztaljon. Ági... őszinte részvétem...