Határvonalon túl

Torpilla3181•  2018. szeptember 22. 08:45

Tegye fel a kezét, kérem



Kezdetben csak szóljon e vers

arról, ami zavar, panasz,

hús és vér az ész nélkül: nyers...

lanyha-tűző erő... kamasz.


Tegye fel a kezét, kérem,

aki szerint minden mindegy,

az is, kit – még – nem ért szégyen...

nem érdekelt senkit, mit tett.


Addig, amíg lesz – csak egy! – kéz,

folytatódjon a vers máshogy,

ősznek összes szőlője kész!

Tagadni kár tényét, márhogy


a holnapnak gyógyszer készül,

újbor fogant nyárnak méhén.

Völgyek tükrén más-kép(p) kékül

a fény, az árny: együtt, békén.


Magyarosan bevált szokás;

tudni fontos, nem több, három,

az első az igaz szólás...

„hazudni? Nem! Semmi áron!”


A második: hangban – mosoly.

Más formának sorsa bilincs;

saját börtönében fogoly,

nincs ajtaján kivisz-kilincs.


A harmadik: Isten, s nóta,

cáfolat vagy hálaének;

kétezer – sőt, több – év óta

öröm földnek s emberének

...


csak kezdetben szólt ez a vers

arról, ami zavar; panasz!

Az én húsom, vérem se' nyers,

elhízva visz erőm; kamasz.


Tanulás és bukás után

is azt érzem okkal vagyok,

fekszem, kelek, olykor bután...

amíg kapok, s amíg adok.


Nem titok, hogy mi az álmom:

sebeimet ne köpje légy!

Írt életem, s írt halálom,

míg az Úr szól: jöjj, velem légy!


Tegye fel a kezét, várom,

aki szerint: mindegy minden!

Aki szerint élet, álom:

felesleges – jövő szinten.


'Ki nem látja: éránk lékes;

Istenek és földek folynak

át rajta, míg egyszer vége – s

végképp az – lesz Napnak, Holdnak...


(Bicske, 2017. szeptember 16.)



Torpilla3181•  2018. február 12. 07:36

ÉLT NEGYVENNÉGY ÉVET

Pilla:

ÉLT NEGYVENNÉGY ÉVET



Az van, amit vártál: sír, zúg minden molekula.

Mögötted. Egyenes és ellentétes

igazságok suttognak a valóságról. Sokk.

Találgatások ütköznek, s térnek magukhoz

vissza. Egy a közös mindben. A tudat. 

Halott vagy.


Az van, amit vártál, de már nem lesz papírod,

s egy szó sem több, ’mit szerinted 

más nem értett, 

vagy élt meg; egyszerre súlyos, és könnyed,

áldó-átkozó... rímes, vagy natúr.

Csak nekünk. Sorra szólalnak meg a kint és bent, 

a „milettvolnaha”, a „tudtam”, az „éreztem”, 

a „micsoda”, meg a „nemlehet”...

s bennem a talán, mint ide-oda vád, mert, talán,

ha azt mondom mindig, ha tiltakoztam is ellene(d),

hogy Igen! Rossz az Élet! Menj!

Talán.


Most úgy van, hogy – már – nem 

haragszom.

Halál van. Dátum. Kép. Sok. Gyászkeretes. 

Tied.

A halottak könyvébe jegyzett, külön ki nem 

emelt titulussal – zseni – lett neved: 

Jagos István Róbert. 

Folytatásnak más, s hogy éltél negyvennégy évet.


Mi van még? Könnyek. Nem akartad.

Szerelmed, gyermekeid, barátaid

árvaként sírnak. Nem szólsz. Nem cáfolsz...

... sehol vigyor... jól ismert... szeretett,

csak zsebkendő, s döbbenet, felrázna, 

ébresztene.

Siratottként jársz-kellsz.  Nevetés nincs,

csak tömény valóság, amit

ki kell(ene) mondani: Nyugodj... békében.


Az van, amit vártál? Az is, meg nem is?

Majd... elmondod. De nekünk 

– nélküled is –

még maradnunk – dolgunk van – kell. 

Élve.

Életben. Isten veled. Isten veled.



(Bicske, 2018. február 10.)

Jagos István Róbert. Isten nyugosztaljon. Ági... őszinte részvétem...

Torpilla3181•  2017. január 5. 17:51

Pilla: TUDOD...

Pilla:
TUDOD...


Már nem számolom hányszor kértelek
„egyél, ne csak vedelj!”; nem félsz, 
nem reagálsz, csak egy üres tekintet
– érdektelen sóhajjal – az, aki hall, de nem...
pedig, ha beszélni tudna – talán – elmondaná, 
mi lehet az, ami miatt szégyen nélkül vállal
valaki áporodott lehelletet, szagot, sziát,
szédülést, és magán kívül mindenki mást
hibáztatást

...

sem én, sem Isten nem kényszerítünk,
s asszisztálunk az öngyilkosságodhoz.
Mert meghalsz. Egyszer nem lesz másnap
... megszűnik a lehetőség kérésre sóhajtani; 
csak egy ágy, s rajta te – ha szerencsés vagy – leszel. 
Mereven. Hidegen.
Más? Lesz. Például lesz: „pfff! Rohadj is meg”.


Már nem zavar, hogy megint nem ettél.
Nem kérlek, nem kérdezlek.
A szájszagú lakás, a rendetlenség  
beszélnek helyetted.
Már nem szólok ma, és az is lehet, hogy holnap se,
csak végignézem, ahogyan önként tetem leszel.
Nem sírok. Kell a könny meggyászolni majd az
utolsó keneted.
Nem mondod, de tudom, hogy tudod:
én leszek az, aki majd papot hív neked;
neked, aki nem evett, csak vedelt. 


(Bicske, 2017. január 5.)




Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom