Az utolsó trójai monológja

A utolsó trójai monológja

 

Trója után újra láttalak;

már nem volt benned semmi rejtelem.

Ott feküdtél széjjelterítve

akár csak én az agg esélytelen.

 

Fejed alá tettél rendesen

patáidból még szivárgott a vér.

Hatalmas hasad úgy szakadt rám,

hogy megszűnt az idő és megszűnt a tér.

 

Ismét pengék között ragyogtam

és mintha Parisz intene felém.

Szemében Akhilleusz térdelt,

a félisten, ki majd’ mindent elért.

 

Nyilat lőttem büszke fejedre,

majd mint kutya, csaholva mentem el.

A parton Laokoónék vártak.

Szemükben vágyuk - Temessetek el!

 

De mit tudtam én, az egyszerű?!

Megkövültekkel én nem vitázom.

Nincs ember, ha kígyóval játszik,

üdvözüljön eme torz világon.

 

Messze mentem, hagytam mindenem;

feldúlt városom kiáltásait.

S mikor már Hádészra vártam,

oly hirtelen feltűntél megint.

 

Ott tornyosultál fejem felett.

Tátongó hasad üresen korhadt.

Majd összeestél s eltemettél.

Helyreáll most minden itt a porban.

 

2013. március 16.

szombat  17:04