határtalan

jagosistvan•  2016. november 3. 07:10

Napi agymenés

Isten elleni nyers szavak

a lila dunsztos üveg alján,

mindig csak halok, netán morgok,

az Úr falfehér drótos bajszán.

 

Pá hát mindenkinek, elmegyek.

Tepsiben sajtospogik között.

Sirassatok! Oly’ jó lenne biz,

ha tölgyfa lennék, megöntözött.

 

Vagy egy érme a játékgépben,

ahová egy vesztes dobott be.

Torokra feszülő gyíkleves

karcol mandulás vadkantejet.

 

S sérvem sérelmez most dolgokat

elkanászodott lőcs-végeken,

mert reggelire Kevin Bacon

meg-megmászott feszes bérceket.

 

Én meg lankadatlan lankadok

lankás lakható anyók alatt,

mert vénuszdombnak ajtajára

rárohadt a műanyaglakat.

jagosistvan•  2016. augusztus 27. 12:53

vicces art poetica (vagyok én ilyen)

Vagyok én ilyen
(vicces art poetica a XX. századbó')



Vagyok közhely felkiáltással,

álhalott, lélekdekoltázzsal,

vagyok én ilyen.

Vagyok líra tudatlanoknak,

tolla, a vén mindenhatónak,

vagyok, de milyen!

Vagyok dinnye, sárga nem görög,

vagyok az, ki mindig hőbörög,

vagyok én ilyen.

Vagyok epe, zöldes keserű,

vakok között király – félszemű,

vagyok, de milyen!

Vagyok Karinthy, ki nyalinti,

vagy a Voldemort, a tudodki,

vagyok én ilyen.

Vagyok nulla helyett végtelen,

férfinak lenni esélytelen,

vagyok, de milyen!
Végül vagyok tiszai marha,

kit ösztökélnek folyton farba.

Bőszült vadkan.

Bőszült vadkan.



jagosistvan•  2016. július 1. 17:34

nincs hozzám közöd

nincs hozzám közöd

 

átjött. csak úgy.

leült. kért egy kávét.

maga elé vette a hamutálat

és perceken át nézte a szemközti falat.

a hajnali rántotta meredten,

bebarnulva konzerválódott

a cigarettafüstben.

nem szóltam.

vártam hogy majd belekezd,

és majd eget renget és

földet szakít.

ehelyett csak nézte

azt a kurva falat.

én meg őt.

vonásai elnagyoltak voltak,

átlaggá téve vele magát.

de szemében Jeanne d’Arc

és Don Quijote

meztelenkedett.

a percek teltek,

és gyűltek a csikkek.

Lepke egyszer csak felállt

és kilépett az ajtón –

nincs hozzám közöd.

 

2016. június 30.

csütörtök 12:15

jagosistvan•  2016. április 14. 20:36

mondóka

mondóka

 

apa

csuka

fundaluka

kinyitunk –e

most vagy soha

babon legyünk

szúnyogunk

jobbról

balról

jót szopunk

 

2016. április 14.

csütörtök  19:56

jagosistvan•  2016. január 22. 22:19

Kocsmában mindig eszembe jutsz

Kocsmában mindig eszembe jutsz

 

Kocsmában mindig eszembe jutsz.

Az a ma már furcsán szeretett, szinte

legendává vált kötelék – ahol és ahogy

padokon dúdoltuk világmegváltásainkat,

lányok csókjain aludtunk el s asszonyok

ölében ébredtük az elnyújtott gyönyör reggeleit.

A minap újra itt voltál. Meghízva, kissé rekedten

dúdoltuk megint dalainkat. A lányok csókolomoztak,

az asszonyok meg évődve nézték, ahogy egymáshoz bújva

adtunk csókot elkoptatott arcainkra.

 

Kocsmában mindig eszembe jutsz.

Az első igaz ajándékom voltál. Úgy bontottalak ki,

ahogy még senki mást. Karomban tartva aludtunk el,

és hasamon fekve ébredtél. Szerettem nézni szemed.

Belélesve kutattam elrejtett önmagam, az ős-szeretet

rejtett megnyilvánulását. Ma messze vagy és kevés az idő.

Kevés az idő a mindenpillanthoz mérten. Hosszú a távolság

a szívünk közelségéhez. Lenni akartam általad, te szeretett mementóm.

Holnap újra együtt leszünk. Kimegyünk majd a tanyára

és, ha akarod, együtt fújjuk majd el a gyertyát.

Ha akarod, gyalog jövünk haza az esti mozi után,

csak hogy tovább tartson az út.

Ha akarod, titokban megfogom kezed

és csókot adok arcodra úgy, ahogy egykor – mindig.

 

Kocsmában mindig eszembe jutsz.

Együtt és egymástól tanultunk szeretni.

Remegő lábakkal jártunk ismeretlen ösvényeket,

s mire kitapostuk, árvává tettük magunkat.

A gyász olyan, mint a halál. Csapkodva, sírva

menekülünk s végül lekuporodva a sarokban,

fülünkre tapasztott kézcsonkokkal

várjuk, hogy véget érjen.

Túléltük mindketten.

Talán te is bölcsebb és erősebb lettél.

Nem haragszom, nem haragszol.

(vajon mennyi kérdőjelet bír el egy sor)

 

 

Kocsmában mindig eszembe jutsz.

Mekkora tüzet raktunk!

Mekkora tüzet, és mekkora sebbé

perzseltük az akkori jelent!

A tűzhalál a legszebb halál.

Öl ahol ér. Ölelve, harapva, tépve, sértve

s mégis: nem cserélném el semmiért.

Ugye tudod, a nyolcadik évbe értünk.

Még nem rév, de nekem fontos. Ahogy minden,

ami belőled származik. Vannak szakadékok és

vannak kegyetlen ormok. Itt is, ott is vagyunk olykor.

Kérlek, ne félj. Feled vagyok.

 

Kocsmában mindig eszembe jutsz.

Csoda vagy!!!!!!!!!!!

Az én igazi csodám!

Az élet vize,

a csobogó szeretet.

Benned (is) lesem magam,

csakúgy,  ahogy

egykori ajándékom sziluettjét.

Látom, látlak, vágylak.

Karomra és szívembe tetováltalak,

mint aki féli azt, hogy túl messzire mész egyszer.

Történjen bármi,

lesz erőm felnevelni téged.

 

Kocsmában mindig eszembe jutsz.

Néha úgy rád szólnék: hagyd azt az utolsó két

viszkit, és jobb lenne hazamenned,

de tudom, meg se hallanád. Olyankor már messze jársz.

Szemedben furcsa képeket látok.

Homályos tereket és alakokat.

Talán csak a jobb kezed az, ami itt maradt.

Ütemet ver egy avítt dallam alá.

Na persze! Az is csak a tied. Mint ahogy lenni

szokott, így hajnaltájban.

Későre jár. Lassan meg kell

írnod a versed. Tudod, azt, amelyik sosem készül el.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom