Néhány gondolat március 15.-ről

haradio•  2013. március 15. 10:13

EGyik legszebb nemzeti ünepünk március 15. 1848-ban ezen a napon vonultak a márciusi ifjak a Pilvax Kávéházból a Landerer és Heckenast nyomda elé, hogy kinyomtattassák a Nemzeti dalt és a 12 pontot. Petőfi Sándor és társai mindezt azután tették, miután a Budai Várban lévő, az akkori államhatalmat képviselő Helytartó Tanácsot rákényszerítették arra, hogy kinyomtattathassák az akkori követeléseiket és a Nemzeti dalt, azaz azokat, amelyeket a magyar nemzet  akkor követelt és ezeknek Ők adtak írásban és később nemcsak a Nemzeti Múzeum lépcsője mellvédjén elszavalva hangot. Az időjárás most kimondottan cudar, vagyis egyáltalán nem olyan, mint amilyen 1848 március 15.-én lehetett. ( A képek alapján legalábbis ezt így tudjuk.) A helyzet politikailag akkor is olyan nehéz lehetett, mint most. A külföld nyomása most hasonló, mint amilyen akkor lehetett, csak a harc most nem véres csatákba torkollik, amint az 1848-ban történt, hanem ,,finomabb" esközökkel, politikai és gazdasági vonalon folyik. De a nép akkor is és most is jó vezetéssel, bölcs irányítással képes ezt a harcot megvívni és most remélem, hogy ezúttal győzelemre is  tudja vinni. Számomra ezt  jelenti március 15.

Halász István
Rózsavölgy, 2013. március 15.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!