haradio blogja

Gyász
haradio•  2017. október 14. 11:28

Halottak Napjára

Szeretteink halálával egy új csillag tűnik fel az égen.

Messzire világít soha ki nem hunyó nagy fényessége
és fentről sugárzik le magasztos, áldott, drága fénye,
hogy szívünkben tovább  éljen elhunyt szeretteink szép emléke.


Halász István
Rózsavölgy, 2017. október 13. 

haradio•  2013. november 3. 09:25

A temetőben - epigramma

Az ember keservben megszületett,
mert Istenünk akaratából lett.
A halála után, mely eljött,
hangos a párbeszéd a sírja fölött.

Halász István
Budafoki Temető, 1994. április 10.

haradio•  2013. november 2. 09:06

Ég a gyertya - Halottak Napjára

Asztalunkon ég az emlékgyertya.
Elhunyt szeretteinkre emlékezünk,
kik már elindultak égi útjukra,
ezért csak szívünkben vannak velünk.

Az Égből felhőkről néznek le ránk,
itt élő földi halandókra.
Imát mond üdvösségükre a szánk
ebben a meghitt hangulatban.

De egyszer a gyertya kialszik.
Az élet nem áll meg, megy tovább.
Lelkünk példáikkal gazdagodik.
Szeretetüket így adják át.

Halász István
Rózsavölgy, 2013. november 01.

haradio•  2013. október 28. 08:42

Meghalt valaki - Egy elhunyt rokon emlékére

Az élet rendjébe a halál éppen úgy beletartozik, mint a születés. Már a megszületésünmkkor szinte azt lehet mondani, hogy a halálunk is ,,belénk van kódolva", mert a sejtjeink sem ,,örökéletűek", minthogy mi, magu n k sem vagyu nk azok. Mégis az a fájdalmas benne, hogy a a megszeretett embert elveszítjük. Pedig valójában mi, valljuk be őszintén, ekkor nem az elhunytat siratjuk, hiszen rajta már ez nem segít, hanem önmagunkat. Önmagunkat, mert csak úgy hazamenni, hogy nincs, aki elénk tegye az ételt, nincs, aki megvesse az ágyunkat, nincs, aki szóljon hozzánk, és nekünk sincs kihez szólnunk, A halál az élet hatodik része a fopgamzást tekintve elsőnek. Vannak olyan népek, akik a halált természetes jelenségnek veszik és nem tragikumnak, minthogy az élet szerves része. Olyan szerves része, amely nem mellőzi a bánatot sem az élet pozitív vitele érdekében. Hiszen a halállal ,,csak" a tudatunk szűnik meg, a testünk átalakul és így vesz részt a természet körforgásában. A hívő ker esztény ember azt tartja, hogy a lelke felmegy a mennyekbe és ott létezik tovább. Az örök életet magyarázza így, hiszen ebben is benne vaz az, hogy az élet örök! De valójáb an a gyászunkat nem a külsőségekben kell kimutatni, az aszkétikus önsanyargatásban, mert ennek valójában semmi ért elme sincs! Aki ,,elment" közülünk, aki már nem él, azt az életében kellett volna jobban megbecsülni, illetve rávezetni arra az életútra, amelyen haladva érte volna el a megbecsülést, szeretetet. Mert úgy kell élnünk, hgogy szeressünk és szeressenek, tiszteléjün k és tiszt eljenek! Amikor előttünk látjuk az elhunytat tartalmazó lezárt koporsót a ravatalon, az életútjának szomorúságaiból, és gondjaiból, leküzdve szívünk minden fájdalmát és keservét, tanuljunk mi magunk és a tanulságokat építsük be a mi életünk szebbé és jobbá tételébe, mert csak a jót és a szépet adjunk tovább az utódainknak. Az élet örök, de a rossz tapasztalatokból éeszűrt tanulságokkal e szép és jó, azaz az élet még szebbé, jobbá tehető a magunk és a környezetünk, valamint az utódaink számára. Szomorú, de elvitath atatlan, megváltoztathatatlan tény, hogy a földi létünk egyszer véget ér. Éppen ezért az nem mindegy, hogy milyen nemzedéket hagyunk magunk után! Olyat, aki csak rossz példát örökölt tőlünk, vagy pedig csak a szépet és a jót ,,viszi" tovább! Ez is jusson esz ünkbe az életünk során a gyászkönnyeink csillogása közepette, amidőn szeretett elhunytunkat utolsó útjára kísérjük a végső nyughelyéig  a temetőben.
Halász István
Pestszentlőrinc, 1999. január 07.    

haradio•  2013. március 10. 11:19

Megemlékezés egy kollégánkról

Ha meghal valaki, eltávozik a barátai, szerettei köréből, az nagyon szomorú hír, de a nagytöbbség számára általában nem  igazi  hír.  Igazi  hír  általában a családnak, a baráti, munkatársai közösségének. Rólunk, postásokról  meg általában akkor emlékeznek meg, amikor minket a munkánk  végzése  során támadás ér tragikus véggel. De támadhat ránk is a gyilkos kór is  kivéve  kezünkből  a munkát elvéve tőlünk is éppen úgy, mint bárki mástól is az életet.
1998. november 17.-én a pesterzsébeti temetőben postást  temettek.  Meghalt  szeretett  kollégánk,  mindannyiunk Bénije. 52 éves korában eltávozott közülünk T. Béni, kézbesítő kollégánk. Családja és munkatársai körében  helyezték Őt  örök  nyugalomra.  Béni  barátunk!  Halálod  után  sem  maradsz  egyedül, hiszen velünk élsz tovább a mindennapi munkánkban. Csak az  hal meg igazán, akit elfelejtenek. Téged mi nem felejtünk.

Halász István
Pesterzsébet/1 Postahivatal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom