Gondolataim az új év kezdetén

haradio•  2015. január 4. 14:07

Minden nép esetében függetlenül az Ő időszámításától az évkezdet egy új reménykezdete is. Új remény, mert mindenkiben felmerül attan a vágya, hogy az elkezdett új év valamilyen pozitív változást hozhat akár az Ő számára, akár egy kisebb-nagyobb közösség részére is. Reméljük, hogy felhasználva az elmúlt év, évek jó, rossz történéseinek tanulságait is az idei év jobb, szebb  lesz, mint az elmúlt. Hogy ez így legyen, nem minden esetben kizárólag rajtunk, embereken, hanem rajtunk is múlik. Viszont ha nincs reményünk, nincs célunk, akkor minden nap, minden óra haszontalanul telik el, ,,elfolyik" az idő. Kisebb-nagyobb célok kellenek mindenkinek. Ellenben ha gondokba ütközünk, akkor is van egy célunk, leküzdeni a gondokat. Ehhez viszont tervezni, gondolkodni, reménykedni, cselekedni kell! Tehát van célunk. Ahogy a mondás tartja: segíts magadon, az Isten is megsegít. Viszont ahhoz, hogy reménykedni és annak valóra váltása érdekében cselekedni tudjunk, az óév vége felé épp úgy, mint a kisebb-nagyobb közösségekben, magunkban is összegezni kell az elmúlt év eredményeit, nehézségeit, hogy a tanulságokat felhasználva le tudjuk küzdeni akár egyénileg, akár más(ok)kal összefogva azokat. Sajnos vannak olyan gondok, bajok is, amelyeket az ember(ek) még összefogva sem tudnak leküzdeni, de a következményeket kölcsönösen enyhíteni az élet minden területén lehet és kell is! Most, amikor már elmúlt a Szilveszter és az új év első napjának a varázslata véget ért, ezek a gondolatok merültek fel bennem. Ezt a rövid jegyzetet csak úgy fejezhetem be, hogy azt kívánjam minden  kedves olvasómnak, hogy a most bekövetkezett új esztendő mindenkinek boldog, sikeres, egészséges, nagyon szép és mindenek előtt békés legyen. Mindenkinek boldog új évet kívánok!

Halász István

Rózsavölgy, 2015. január 04.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

csillogo2015. január 4. 19:04

Jól látod kedves István - helyes, tiszta gondolatok!

mindenek előtt békés legyen - talán ez a legfontosabb!:)