Ballagás 2016

haradio•  2016. április 30. 10:10

Ballag az unokánk. Egy gimnazista korszak, a fiatalság egy nem minden esetben könnyű életszakasza zárul le ezzel az ünnepi aktussal. A szokásos ünnepi énekek (Ballag már a vén diák, Gaudeamus igitúr stb.) hangjai teszik még ma is ünnepélyesebbé ezt a rendezvényt és ezután jön az igazi nagy próbatétel, az érettségi időszaka, valamint egy még nagyobb próba, maga a nagybetűs ÉLET. Az élet a maga sok ezer buktatójával, nehézségeivel, örömeivel és gondjaival, bajaival. De ilyen az élet. Amikor ezeket a sorokat írom, magam előtt látom a mi korosztályunk, a mai ,,hetvenkedők" (70 év körül ,,járók") életét, ezt az időszakot, a közös gimnáziumi éveinket. Tele voltunk mi is reményekkel, vágyakkal. Csak később, az osztálytalálkozók sora után derült ki, ha kiderült egyáltalán, hogy kinek mi is vált valóra az akkori álmaiból, vágyaiból. De ez így van jól. Az élet halad tovább. Nincs megállás. A fiataloknak kel tovább vinni az életet és nekünk kell Őket segítenünk, hogy Ők is majdan segíthessenek nekünk az időskor szebbé tételében, mert ebben az esetben is igaz az, hogy csak az tud kapni, aki adni is képes. Ballagjatok fiatalok! Nyíljon meg előttetek az élet szebbik oldala. Úgy legyen!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2016. április 30. 15:25

Jó ballagást

Rozella2016. április 30. 14:38

Szívből kívánom, legyen úgy! Sok sikert kívánok az érettségihez is!

Bugatti3502016. április 30. 12:36

...a határok is nyitottak...