A juhász, meg a kutyája verses mese

A nagy melegtől majdnem felforr a puszta,
egy bágyadt juhnyáj legelészik csak rajta.
Kinn a pusztán a pásztor és hű kutyája
piheg, az öreg Tücsök, a jó pulija.
E két lény és a nyáj a meleget jól bírja.
Nem úgy egy kis ugribugri, kerge birka.
- Jó kutyám - néz a juhász a kutyájára
- Nézd e kerge a többit békén nem hagyja!
Evésében, nyugalmában megzavarja!
Tücsök, fogd a nyájat. Induljunk arra!
- és botjával a hazai irányt mutatja.
Megiramodik, szinte robog a kutya
és a nyájat a helyes irányba fordítja.
Fordul a sok juh nagy-nagy sebbel-lobbal.
Nem törődik senki e kerge kis bolonddal.
Eltapossák. Nagyot nyekken, földre lökik.
- Miért kaptam én ezt? - béget a kis birka.
Azért kaptad, - vakkant morogva a kutya -
mert Te egyedül nem álltál be a nyájba.
Elmaradoztál, másokat zavartál.
Mások nem evésének oka Te voltál,
mert Te biztos jóllaktál! - morgott a kutya.
- Este van ! - ugatott a kutya - Vár a csorda.
BEviszlek Titeket az aklotokba!
Hogy mi lesz  a viselkedésed jutalma?
Majd meglátod! Nektek nyáron nem jár abrak!
Bent kapod meg a többi juhtól a ,,jutalmad"!
Tanuld meg egyszer's mindenkorra:
Nem fog hozzád alkalmazkodni a csorda!
Ha a másikat oktalanul zavarod,
a büntetést ezért csakis Te kaphatod!
No de, mit ugatok én Neked hiába!
Írány a csorda és velük gyeerünk be az akolba!
- csendesedett el és ment farokcsóválva
a juhászhoz az Ő hűséges kutyája!

Halász István
Budapest, 1995.