Popzenész blogja

Ma elindultam fotózni, és mint kiderült egy olyan helyen lyukadtam ki ahol akkor jártam utoljára amikor életem egy igen fontos személye itthagyott, elment. Így pár gondolat lett a fotókból a podcast oldalamon.

Podcast gondolatok

Utoljára a 80-as években voltam felszabadultan és igazán boldog. Azóta persze már többször is, és ha a családomra nézek most is elönt, csak akkor egyfajta felszabadultság övezte, ma pedig némi félelem.

Jó lenne szabadulni attól a kurv@ facebook-tól, de annyi dolog már csak ott érhető el, annyi mindenki beszüntette egyéb netes elérhetőségét/oldalát/fórumot/stb., és költözött át oda, hogy ez így szinte lehetetlen. 

Mostanában fotózok. Mármint tanulgatom. És tagja vagyok több ilyen tematikájú cdsoportnak is. Főleg figyelek, de néha megosztom a képeimet is. Egyik nap elmentem lőni eső után pár képet. Miután hazamentem elkezdtem nézegetni, hogy melyik kép legyen az amelyet megosztok. Azt tudni kell, hogy az emberek többsége ezekben a csoportokban mindenféle szuper és előre beállított majd rengeteg utómunkával korrigált képet rak fel. Szóval nézegettem a képeket és megláttam egy csigát, melyet azért fotóztam le, mert a kislányom hívta fel rá a figyelmemet. Hát feltöltöttem ezt a csigát amint átkel egy vizes felületen. Semmi, csak egy csiga eső után. Nagy siker lett. Az egyszerűség néha gyönyörködtet.

Ma apa-lánya nap volt. Immár a sokadik. Ez hagyomány kettőnk között. Legutóbb a Mátrában voltunk, most Poroszlón jártunk az öko-centrumban. Hajóztunk a Tiszatavon, hatalmasakat kacagtunk. Aztán irány Berekfürdő, ott az egyik csárdában megkajáltunk és irány haza. Ezek a kettőnk pillanatai. Ezt a család is tudja, valami egészen elképesztő kötelék van köztünk. Aztán a kis kéthónaposom és a feleségem is becsatlakozott és irány a strand. Ez már családi progi volt, itt jutott nekem is 1-2 Unicum, most pedig itthon pipázok.

Az élet szép... /is tud lenni, de néha bedarál/