Popzenész blogja

Személyes
hangyasi•  2020. július 24. 20:22

Boldog...

Utoljára a 80-as években voltam felszabadultan és igazán boldog. Azóta persze már többször is, és ha a családomra nézek most is elönt, csak akkor egyfajta felszabadultság övezte, ma pedig némi félelem.

hangyasi•  2020. július 19. 10:25

Róka fogta csuka, Facebook fogta Misi...

Jó lenne szabadulni attól a kurv@ facebook-tól, de annyi dolog már csak ott érhető el, annyi mindenki beszüntette egyéb netes elérhetőségét/oldalát/fórumot/stb., és költözött át oda, hogy ez így szinte lehetetlen. 

hangyasi•  2020. július 14. 08:00

Csiga, fotó, én

Mostanában fotózok. Mármint tanulgatom. És tagja vagyok több ilyen tematikájú cdsoportnak is. Főleg figyelek, de néha megosztom a képeimet is. Egyik nap elmentem lőni eső után pár képet. Miután hazamentem elkezdtem nézegetni, hogy melyik kép legyen az amelyet megosztok. Azt tudni kell, hogy az emberek többsége ezekben a csoportokban mindenféle szuper és előre beállított majd rengeteg utómunkával korrigált képet rak fel. Szóval nézegettem a képeket és megláttam egy csigát, melyet azért fotóztam le, mert a kislányom hívta fel rá a figyelmemet. Hát feltöltöttem ezt a csigát amint átkel egy vizes felületen. Semmi, csak egy csiga eső után. Nagy siker lett. Az egyszerűség néha gyönyörködtet.

hangyasi•  2020. július 9. 19:02

Apa-lánya

Ma apa-lánya nap volt. Immár a sokadik. Ez hagyomány kettőnk között. Legutóbb a Mátrában voltunk, most Poroszlón jártunk az öko-centrumban. Hajóztunk a Tiszatavon, hatalmasakat kacagtunk. Aztán irány Berekfürdő, ott az egyik csárdában megkajáltunk és irány haza. Ezek a kettőnk pillanatai. Ezt a család is tudja, valami egészen elképesztő kötelék van köztünk. Aztán a kis kéthónaposom és a feleségem is becsatlakozott és irány a strand. Ez már családi progi volt, itt jutott nekem is 1-2 Unicum, most pedig itthon pipázok.

Az élet szép... /is tud lenni, de néha bedarál/

hangyasi•  2020. július 7. 07:05

Tegnap esti önzőségem

Tegnap este a kéthónapos kisfiamat "kiloptam" az ágyából, de nem azért mert akkor és abban a pillanatban azt jelezte volna, hogy szüksége van rám, hanem azért mert nekem volt szükségem rá. Kiálltam vele az udvarra, a nap már lemenőben volt, a szél is hűsebb talán, én csak álltam behunyt szemmel ő meg a karjaimban szöszmötölt, fejét a nyakamhoz dugta, sípolt, röfögött és beszélt hozzám. Az egész napom nyomasztó fájdalma, fáradtsága feszültsége eltűnt belőlem, felszívódott. Így lett hát önzőségem lelkem és testem gyógyszere egyben. 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom