gypodor blogja

gypodor•  2016. január 9. 18:50

Szonettkoszorú

KRISTÁLY-JÁTÉK

 

1. ACHÁT ÉGBOLT

 

Az Univerzum ott a porszemben.

Az égbolt egy szélfútt csipkeachát:

néhol barna mint egy váll vagy hát,

s kéksége akár a szem ha rebben.

 

Tüze is van. Éget szemtől szemben

mint a hunyó Nap –félig már odaát:

emide kacsint, de amoda lát-

majd sötétbe hal távoli hegyben.

 

Közelben a fák, akár a dendritek,

feketén áznak és a színek

lassan összefolynak egy levélre.

 

A múló idő könnyként felissza

s most mohaachátban látod vissza:

ez a Végtelen kis törmeléke.

 

2.ARANYBERILL

 

Ez a végtelen kis törmeléke,

olyan, akár egy izzó szembogár.

Jósként reménysugár mit rád dobál

anélkül, hogy törne  benned fénye.

 

Átitat a nyugalom meg a béke

és nem vagy már egy túlcsordult pohár,

szakadni készülő idegfonál,

mely rémülten figyel nagy terhére..

 

 

Mintha átlépnél egy más világba.

másként tekintesz minden hibádra,

s elhiszed: helyére van téve

 

mindaz, ami benned helyénvaló.

A lehetőség csak üres faló,

a hiány semminek nem a vége.

 

3.AVENTURINKVARC

 

 

A hiány semminek nem a vége,

semmi nincsen csak úgy, véletlenül,

de más. mi kívül és más, mi belül…

s hogy sok a kevés  vagy épp elég-e?

 

Ha nincs harag, az még nem béke,

s  csak szerencse, ha a baj elkerül.

Ki dönti el, mi lesz majd legfelül:

a kész egész vagy a törmeléke?

 

Az  aventurin - kék  égbolt alatt

bennünk az idő morzsákra szakadt.

A létezés is elvesz: követel

 

abból, ami nem volt miénk soha,

s ami van, hol zárul annak sora?

Ami lesz, az csak ott kezdődhet el.

                  

 

 

4. KRIZOPRÁZ- NYUGALOM

 

Ami lesz, az csak ott kezdődhet el,

hol a rész hiányolja az Egész-t,

mint akit olthatatlan vágy emészt,

hogy kitöltse, mi kitölthetetlen.

 

Az ember nem  a testétől ember,

hunyt szemmel lelkeddel lelkébe nézz,

hogy szétválaszd a kincset és penészt,

majd kimondd, amit legtöbbünk nem mer.

 

Mikor kis senki uszít senkiket,

s véled, nincs értelme már semminek,

maradj nyugodt, hogy szemed se rebben,

 

akkor is, ha lelked  már merő seb.

Építsd ujjá magad, még erősebb

kristályként kinőni –egyre szebben!

 

 

5. MINT SMARAGDOK  ZÖLDJE

 

 

Kristályként kinőni- egyre szebben

a kocsonyás ülepű közönyből,

hol annyi kopott varangy dörömböl,

ehhez remény és sok türelem kell.

 

 Újat teremteni a régi rendben:

hinni és könnyezni az örömtől,

s feledni – bár nem vagyunk öröktől-

csak írmagok egy Mindenség- kertben.

 

 

A szem tiszta, mint smaragdok zöldje,

ne hagyd , hogy fényét hazugság törje,

mert annak majd gyávaság a vége,

 

ám kell. ki a csodát viszi véghez,

s mint porszem viszonyul az egészhez:

kitölteni   Űrt, mint annak része…

 

 

6. OBSZIDIÁSÖTÉTBEN

 

Kitölteni Űrt, mint annak része:

 a mindenségben nem lehet hiány.

Ami magához ránt, holnap kihány,

mert a kezdetnek sunyít  a vége.

 

 A lélekben szétárad a béke,

s cél a lényeg, nem  a percnyi irány.

Tapogatózunk. Iránytűnk silány,

így vagyunk önmagunk menedéke.

 

Múlt s jövő –obszidián-sötétben:

fények vagyunk, sorsunkban kimérten

csiszolgatjuk sorsunkat egyénre.

                          

Míg tisztulunk, mint vulkáni üveg,

 s mikor fényhez jut kőben az üreg:

 megvillanva minden  apró fényre…

                         7.AZ OPÁL HARMÓNIÁJA

 

 

                         Megvillanva minden apró fényre,

                         s visszatükrözve  ezernyi színben ,

                         amennyi a szivárványban sincsen,

                         legyél opál- önmagad hát végre !

 

                         Hozz magadban harmóniát létre,

                          mert tudd, tünékeny százszorszép kincsed,

                          más fénye nélkül  veszíted mindet,

                          akkor hiába borulsz már térdre.

 

                          Féltsd, mint titkot, mert könnyen kifakul,

                          hamis fényben elhagy, váratlanul,

                          s nem is sejted, hogy te hagytad cserben.

 

                           Ám ha meleg fényeid megőrzöd,

                           segíthetsz másokon, ha győzöd:

                           irizálva elárvult könnycseppben…                         

  

 

                            8.TÜRKIZ ÉGBEN

 

                            Irizálva elárvult könnycseppben

                            elrejtőzhet a hatalmas égbolt.

                            Titkok: jelen, jövő s ami rég volt:

                             látni szeretnéd, de tovalebben…

 

                            Ha hited kevés, lelked megszeppen,

                            mert egy csaló felhő beárnyékolt,

                            s elhitted, csillagod csak festeett folt,

                            pedig érted ragyog és legszebben…                                                    

 

 

                            Nyúlnál utána, biztosra vágyva,

                            reménykedve: talán, mégis, hátha…

                            Nem foghatod soha a kezedben,

 

                            de lényegét azonnal megérted,

                            ha valahol és éppen teérted

                            két szempilla riadtan megrebben

 

 

                            9. JÁSPIS HAJNALOK

 

                           Két szempilla riadtan rebben,

                           és felzörgetnek jáspis- hajnalok,

                           az álom is gyorsan elandalog,

                           ha gondjaival rád köszön a reggel.

 

                          Tegnap végeztél már egy sereggel,

                           ha magadat most lomhán elhagyod,

                           az aprókból lesznek majd a nagyok,

                           s kezdheted a napot már sebbel.

 

                          Tán megérted, csak magadban bízhatsz,

                          s erősebb leszel ,  ha mást is bíztatsz,

                          megmutatva: lám, te sohase félsz..

 

                          Majd el is hiszed, nemcsak képzeled,

                          de részletben úgy sunyit  végzeted

                          mintha te lennél benne az egész                 

                         

                                     

 

                            10.HEMATIT-SZÍVVEL

 

                           

                            Mintha te lennél benne az egész,

                            egy lettél végre saját magaddal,

                            reményed száll, akár egy szabad dal,

                            melyhez a szíved maga a zenész.    

 

                            Legyen hát gondolatod is merész,

                            a lényeg tettben van, nem szavakban,

                            bár szereplő vagy egy szép darabban,

                            addig jutsz, ameddig magad elérsz.

 

                             Hematit-szívvel sérthetetlen vagy,

                             ha álmod is oly végtelenül nagy,

                             hogy félelmed végül majd belevész

 

                             Bátran nekivágsz a végtelennek,

                             s végzed majd barnuló képkeretben,

                            ami szemedben csillog, az penész …      

 

 

                            11.HELIOTROP

 

                             Ami szemedben csillog, az penész,

                             hiába véled, hogy  jövőbe látsz ,

                             vakon a sorsoddal sohase játssz,

                             mert utolsó esélyed is elvész…

 

                            Hát dönts bölcsen , ha hallgatsz vagy beszélsz,

                            célod felhagyod vagy épp belevágsz:

                            ezért te sem érted, hogy   mire vársz?

                            Nincs benned elég bátorság, se félsz.                                      

 

                            Akár vér a szétfutó ereket,

                          járod az utcákat és tereket,

                            hol elázott plakát már a jellem.

 

                            Riszál és festi magát az erkölcs,

                           a ki bölcselkedik, az  még nem bölcs:

                           hamis felhőkre festett korszellem.

 

 

                          12.AKVAMARIN-DÉLUTÁN

 

                          Hamis égboltra festett korszellem

                          lopózik beléd , szíved  ingatag

                          lesz, tegnapod  is lassan kitagad,

                          tükörben néz arcod: arcod ellen!

 

                          Belefárad, meggörnyed a jellem,

                          ahogy percről percre múlik a nap,

                          s csak nyűge van, öröme kimarad:

                          pillanat csupán, mit néha elcsen.

 

                          Megkékül majd  benned az alázat,

                          akvamarin- délután ken mázat

                          a felhőtlennek hazudott égre:

 

                          Békét, nyugalmat kérsz, majd kegyelmet,

                          s ha elszunyókál kissé figyelmed,

                          nem tudod meg , hogy mikor van vége.

 

                               

 

 

                           13.KARNEOL-EST

 

                          Nem tudod meg, hogy mikor van vége,

                          talán hallasz valami röpke neszt,

                          de nappalok ritmusa nem ereszt,

                          nem érdekli, a fásult arc ég-e ?

 

                          A tűzfalon   csorog a Nap vére.

                          A fák árnyéka aszfalton kereszt,

                          de kúszik és a messzeségbe veszt

                          karneol-kontúrokat estére….

 

                          Otthon már a holnapod keresgél,

                          nem érdekli, hogy ma is elestél,

                          s amire vágysz, nyugalom, béke.

 

                          Végig gondolsz mindent zúgó aggyal,

                          hallod, benned azt súgja egy angyal:

                          emléked lehet az égbolt éke

 

 

                         14.AMETISZT-ÉJSZAKÁK

 

                         Emléked lehet az égbolt éke,

                         rád borulnak ametiszt-éjszakák

                         s püspöklila álommal vonja át

                         homlokod bársonyát s alszol végre.

 

                         Álomkristály lesz a napod  bére,

                         belélegzed a remény illatát,

                         amit önzetlen párnád ad át

                         pumpáló tüdőd orr- küszöbére

 

                         A szobán átúszik a nyugalom

                         A függönyön ásít az unalom

                         s lassan már a szempilla sem rebben.                                         

                                                 

                         A Mindenség mítoszát meséli.

                         és a Nagy Kezdést újra megéli

                         az Univerzum ott a porszemben

 

 

                        15.MESTERSZONETT

 

 

                         Az Univerzum ott a porszemben

                         ez a Végtelen kis törmeléke,

                         s a hiány semminek nem a vége:

                         ami lesz, csak ott kezdődik el.

 

                         Kristályként kinőni egyre szebben,

                         kitölteni az űrt, mint annak éke,

                         megvillanni minden apró fényre,

                         irizálva elárvult könnycseppben.

 

                        Két szempilla riadtan rebben,

                        mintha te lennél benne az Egész,

                        nemcsak egy tünékeny csillagpenész.

 

                        Hamis felhőkre  festett korszellem:

                        nem tudod meg, hogy mikor van vége,

                        emléked lehet az égbolt éke!

 

                                       (2012)

                     

                        

 

 

gypodor•  2015. június 5. 06:04

Néma Csengők

NÉMA CSENGŐK

(Egykori tanítóimra  emlékezve)


Az idő cseppkövén

sok emlék átcsorog,

lassan gyűlnek körém

a kopott padsorok…

 

Rálátok hát arra,

hogy hol volt a helyem,

hol firkáltam falra

titkon a kézjegyem.

 

Bár azóta a csengő

már végleg elnémult,

s az itt-ott felfeslő

tegnapjainkba hullt.

 

Hol van, ki bíztatott,

segített a mába,

s a betűkkel  rakott,

megkopott kis tábla?

 

Kitől kérsz tanácsot,

ki ad neked választ,

ha szíved parázsol

vagy kételyed fáraszt?

 

Ki fogja a kezed,

mint első betűdnél,

a fényre ki vezet,

ha vakon tüdődnél?

 

Ki segít az útra,

ha mégis letérnél,

ki mutat a kútra,

ha torkodig égnél?

               -61-

 

Hol van, ki szemével

megfékezett téged,

felnőttek szívével

hogyan köszönnéd meg?

 

Összement azóta

vagy te nőttél nagyra?

Ha megállsz egy szóra,

emléked kutatja!

 

Adunk annyit tovább,

amennyit ránk hagyott?

Rég elnémult csengők,

ti válaszoljatok!

             (1987) 

gypodor•  2015. május 18. 13:13

Pátoszok nélkül

gypodor•  2014. november 17. 20:47

ARECIBOI ÜZENET

     voodoonak  a Meteorsziklába vésett

     jelek versére válaszolva

 

 

Akár a Kishercegem hosszú sálja

lobognak az űrbe sugárzott bitek,

azt a Valakit arra inspirálja,

hogy elhiggye, nem a Végtelen zizeg.

 

Talán a választ fénybe fókuszálja,

ez jelként sok galaxison átlibeg,

nem töri meg csillagok milliárdja,

de ki tudja mikor,mit s ki érti meg?

 

Akár a fényt a vak fekete lyukak,

a mánkat  múltba ragadja az idő,

nincs esélye ott már  gyáva alkunak,

dimenziók helyén csak a semmi nő.

 

Valahol lehet hogy mégis megmarad

szép ígéretnek  kövünkből egy darab?

 

Vasszécseny,2014. november 17.

 

 

 

 

 

 

gypodor•  2014. augusztus 10. 12:31

Meghallani a jót

MEGHALLANI A JÓT

 

 A költészet ott kezdődik,ahol

már nem keresed magadban a szót,

vagy aki szívből csak neked dalol,

anyóban a lánykát, lányban az anyót.

 

A költészet ott kezdődik, ahol

nem kell leírnod, milyen az égbolt,

hisz mindenki fölé egy ég hajol,

csak elhitetni, hogy mindez szép volt.

 

A költészet ott kezdődik, ahol

üzenetet hordoz minden illat,

és hol a lélek ha űrbe szagol,

minden kétely  ott semmivé sikkad.

 

A költészet ott kezdődik, ahol

a harag az harag, nem csak látszat,

s az igazság nem magában dacol,

mert a törvény kisembert kijátszhat.

 

 

A költészet ott kezdődik, ahol

nem hazudik a hitves szerelmet,

valódi hév, mi este átkarol,

és nem úgy viszonzod, mint kegyelmet.

 

A költészet ott kezdődik, ahol 

a versben nem remegnek a szavak,

rag vagy jelző senkit meg nem zsarol

s leírják azt is ,amit nem szabad.

 

A költészet ott kezdődik, ahol

ha leírsz valamit, az a valód,

s szíved,nyelved mondatot úgy tagol,

hogy abból már meghallani a jót…