gyorisandor blogja

Amíg az emberke egy „etetőszékben” csámcsog,

addig semmi kedve benézni a konyhába, hogy éppen mit forralnak.

Amit itt olvasni szerettél volna, arra még várnod kell!

Fogd vissza magad!

Kukori a bádogból lett csoda!

Sok tyúk a szélkakast imádta,

A köpönyegforgatót, ki feljutott az élete csúcsára.

Fényes csizmájában mutatott be szélsebes trükköket.

Sarkantyújával közben a levegőt püfölte.

Minden széllel bélelt agyú tyúkból el illant a magány,

mikor meglátták a vagányt.

Minden tyúkszem epekedve leste kegyét, hogy elérje a csőrének a hegyét.

Mindegyik a háta közepére kívánta, mialatt az udvart körbe kapirgálta.

A szemétdombon kukorékoló kakast észre sem vették.

Ez élesen szúrta a kakasunk az a nagy tarajú begyét.

Ezért kihívta párbajra a „pléh”boyt.

De a vas szóra sem méltatta, mivel a kakas pléh volt.

Ő is felvette a pléhpofát, így járt fel s alá.

Tisztító tűzzel fűtve disznót, de nem makkal álmodott.

A tyúkoknak így sem rimánkodott.

Már majdnem lábon kihordta Baziliszkuszt mikor

szemet vetett az udvar sarkában egy kapirgáló vén tyúkra.

Ki vakon, a méltóságáért kapott gyémánt félkrajcárját őrizgette a begyében nagyon.

Kakasunkat elöntötte a mámor.

 Megtáltosodva, mint az Ámor nyila úgy repült a vak tyúkra.

Így esett meg, hogy a vak tyúk is talált még szemet.

A küzdőtéren végsőkig kiélezett élet-halál hacot vívnak a  CÍMÉRT.

2024-es menet következik.

Minden élő faj küzd, hogy éljen, még ha életet is kell kioltani érte.
Lenyeli a sejtet, növényt, növényevőt, az azt evőt és a mindenevőt.
De van egy faj, mely magát addig untatta, mígnem a bolygó csúcsára juttatta.
Miután már emberséges, hogy a tudás fájáról a gallyakat leszaggatta.
Szerencsétlen. "Isten adta!"
Hát most ez az úr a föld fura ura.
Ez az együgyű faj, mely azt hiszi, hogy az életet ő szabja.
Felügyel, hogy ne gyűljön össze egyből sok.
Emberségből hagy teret, magának valót.
Magától ácsol zűrhajót, hogy a Földet megmentse ettől az eszét vesztett fajtól.