Gyermekverseim

Itt a kedves fénymanó,
küldte ôt a Hold anyó.
Belopódzva ablakon
Csendben ágyadhoz oson,
ezüst fénnyel betakar,
megsúgja, hogy mit akar:
Nyitni álom szelencét,
álom porát szórni szét,
dalt dúdolni — altatót,
szemedre álmot hozót.
ôrizni édes álmodat,
míg a hajnal nem hasad.

Aludj hát el csendesen,
a sok játék is pihen.
Kis sínen a kis vonat
nem halad és nem tolat,
barna mackó polcra ült,
ott szépen elszenderült,
repülôd is alszik már,
álmában az égre száll.
Fénymanó is szendereg,
Aludj, s' álmodj szépeket.

Éhesen kelt a Nap reggel,
Körülnézett álmos szemmel.
Nézte, hogy mit is ehetne.
Harapot habos fellegekbe.
Étvágya nagy. Jól nem lakott,
Bekapott hát pár csillagot.
Éhes gyomra mégis korgott,
Nem hagyta annyiban a dolgot.
Sanda szemmel Holdra nézett,
Hitte azt a kiflijének
Száját nyitotta jó nagyra
Szegény holdat hamm bekapta.

Prológus:
Sokan kérdezték már tõlem, hogy mi értelme van a gyermekverseknek, hiszen nem tartalmaznak "mélyen szántó gondolatokat." Vigyázat! Téves úton jár aki erre téved. Egy kis emberpalánta lelkét nem szántani, hanam mûvelni kell. Elhinteni benne az olvasás örömének apró magjait, hogy ott virággá sarjadva egy életen át kisérjék õt. Meggyõzõdésem, hogy aki gyermekverseken cseperedett fel, az késõbb is szeretni fogja a szavak varázsát, a rímek csilingelését, a vers dallamát. És nem ez a cél? Irodalmat szeretõ és értô embert nevelni. Író ember életének nem ez az egyik legszebb kihívása? Könnyû gyermekverset írni? Határozottan állítom, hogy nem. Megtalálni a rímek és a dallam harmóniáját, a vers pergésének ütemét, bizony sokszor nagyon nehéz. És ott van még a cél is! Megismertetni nyiladozó kis értelmét olyan új szavakkal amikkel más környezetben — sajnos — már egyre ritkábban ismerkedhet meg.
Legyen példa erre az itt publikált egyik versem. A napokban gyermekverseimbôl felolvasást tartottam egy ovodában. A vers elmondása után szinte nyakon öntöttek kérdéseikkel: "mi az a konda?"; "a puli az kutya"; "miért terem a réten az árva lánynak a haja?; "a suba az egy ágy?"; "hogy mentek a tengerbe a disznók?". Õk már tudni fogják. Röpke kis csacska vers, mégis mennyi új ismeret. Megelégedés tölt el ilyenkor mindig, látva azt, hogy versem célba ért.
Végül ha megkérdeznéd, hogy miért írok gyermekverseket? Láttál már tágra nyílt csillogó szemet, apró tátva felejtett szájat, pisszenéstelen figyelmet? Akkor megérted rövid válaszom: Hát ezért!

Ès jöjjön most a vers:

A LUSTA KONDÁS

Árvalányhajt termõ réten
Disznókonda legelész.
Kondása a nap hevében
A subáján heverész.

Ébredj kondás, mert a konda
A vetésben kóborol.
Törve tengerit halomra
Messze jár már valahol.

A kondás most felriadva
Pulit uszít mérgesen:
Tereld ôket! Arra balra!
Kiált reá ércesen.

Hû pulija, jó kutyája
Fut, hogy dolgát megtegye.
Kicsi mesém ennyi mára,
Többit vitte nap heve.

Egyszer egy nyári napon
Bögre állt az asztalon.
Dölyfösen és peckesen
Piros-fehér pettyesen.
Hitte azt, hogy a virág
Néki ontja illatát.
Gondolta, hogy ami szép
Benne leli örömét.
És azt hitte — szemtelen —
Csúnya nézi irigyen.
A pöttyeit nézegetve
Ébredt reggel, aludt este.
Nincs senki ki szebb lehetne
Szólt magában kényeskedve.
De mi történt? Borzalom!
Macska jött az ablakon.
Terítõbe belekapott.
Pottyant bögre földre legott.
.....
Seper seprõ cserepet.
Dölyfös bögre oda lett.

Kisteleki vásáron
Született egy lóálom.
Fakó lovam szendereg,
Álmodik szép képeket.

Álmában horkant, ügetett,
Versenyre hívta a szelet.
Száját nem törte kemény zabla
Szabadon futott — a szabadba.

Kocsisa ostort ragadott
Hátára egy nagyot csapott.
Kisteleki vásáron
Így múlt el a lóálom.